Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

INTERJÚ: Pap Sárával, a Kazar hazai üzlettulajdonos-nőjével

2017. március 07. - Antalfy Krisztina

Vannak  nők, akikben ott él a sokszínűség, akik nem elégszenek meg az átlagossal, az elérhetővel, akik egyszerre lázadó anyák és tündéri üzletasszonyok, és csak azért sem maradnak benne a társadalom által elvárt szürkeségben. Imádják az életet, a szépet és a sokféleséget. Mindez elmondható Pap Sáráról is, aki hazai üzlettulajdonosként Magyarországon magáénak tudhatja a legismertebb világmárkákat, mint a Kazar, Michal Negrin és a napokban nyíló Palmers Hungary.
unnamed_4.jpg

Hogy kerültél kapcsolatba először Michal Negrin izraeli ékszertervezővel?

Izraelben voltam, és hazafelé indulva, a reptéren megláttam a Michal Negrin üzletet. Azonnal beleszerettem, és rögtön tudtam, hogy szeretnék ezzel a márkával dolgozni. Amikor hazaértem, írtam Michal Negrinnek, hogy örülnék neki, ha felvennénk egymással a kapcsolatot. Így kezdődött minden.

A tervezőnőnek eléggé különleges, egyedi vintázs inspirálta alkotásai vannak, nem tartottál tőle, hogy ez kicsit más, talán picit túl sok lesz a hazai vásárlóknak?

Éppen ellenkezőleg. Úgy gondolom, hogy pontosan ezek a tulajdonságok a márka óriási erősségei. Teljesen egyedi, különleges darabokat kínál az embereknek, miközben manapság a minimalista stílus az uralkodó. A Michal Negrin egy igazi színfolt a többi márka között, ami kitör ebből az egyhangúságból.  

michalnegrin1.jpg

A Michal Negrin után megnyitottad a női lelkeket rabul ejtő Kazar cipőüzletet. Hogy jött az ötlet?

Lengyelországban láttam meg először a Kazart, ahol férjemmel pihentünk. A márka rögtön nagy benyomást tett ránk, így  mikor hazajöttem, felvettem velük a kapcsolatot, és azóta együtt dolgozunk. Érdekesség, hogy ezt a márkát a férjemmel együtt vezettük be a hazai piacra, így az első családi vállalkozásunkat is a Kazarnak köszönhetem.

Mint több üzlet tulajdonosaként nyilvánvalóan sokrétű a munkád, így gyakran kell külföldre utaznod. Mégis hogyan képzeljük el egy átlagos munkanapodat, vagy hetedet?

Valóban, előfordul, hogy egy hónapban akár ötször is el kell utaznom, de akkor is nagyon be vannak táblázva a napjaim, amikor itthon vagyok. Általában egyik tárgyalásról rohanok a másikra, de élvezem ezt a pörgést. Az utazásaim, a pörgős mindennapjaim során nagyon sok impulzus ér, amikből folyamatosan tudok inspirálódni, és ez elengedhetetlen a munkámhoz.

16507821_623933971139688_4713290629964072023_n.pngMit szeretsz legjobban a munkádban?

Legjobban a változatosságot szeretem. A munkám mindig új kihívások elé állít, megköveteli tőlem, hogy folyamatosan megújuljak, ez pedig nagyon motiváló hatással van rám. Felpörget, és sikerélményt ad.

Sikeres üzletasszony, feleség, anya vagy. De minden sikeres nő mögött áll egy segítőkész férfi. Hogyan csinálod te és a párod, hogy ilyen jól tudtok együtt működni munkában és magánéletben egyaránt?

Nagyon szerencsés vagyok, mert a családom elfogadja, hogy a munkám miatt sokat utazok, maximálisan támogatnak, mert tudják, hogy milyen fontos számomra a munkám. Ugyanakkor tudatosan törekszünk arra, hogy mindig találjunk időt a másik számára a mindennapok rohanásában is, így rendszeresen utazom a családdal is.
16708258_1299404380098825_3462809994541721959_n.jpgMekkora csapattal dolgozol együtt? Milyen kritériumok által veszel magad mellé embereket?

Egy elég nagy stábbal dolgozunk, nagyon fiatalos és dinamikus csapatról van szó. Ami a kritériumokat illeti, természetesen elengedhetetlen az erős szakmai tudás, viszont ugyanilyen lényegesnek tartom a személyes tulajdonságokat is. Fontos, hogy a csapatban hatékony legyen az együttműködés, hogy minél gördülékenyebben tudjunk együtt dolgzoni. Számomra nélkülözhetetlen a munka iránti lelkesedés is, ami nálunk abszolút jellemző mindenkire.

Számtalan hazai hírességen viszont láttam már a Kazar cipőket, táskákat, mind nagyon szépek, elegánsak. Mégis meg lehet fogalmazni, hogy milyen típusú nőkhöz szól a márka?

A márka leginkább a mai modern, városi, dolgozó nőket szólítja meg. Ugyanakkor a Kazar kollekciók változatos darabjaival mindenki ki tudja fejezni önmagát, és saját stílusát.
16708628_1299344796771450_4515673819442142093_n.jpg

Cipőimádóként azonnal beleszerettem a Kazar nemzetközi kínálatába, és szerencsére a hazai üzletben is elérhetőek ugyanazok a divatos darabok. Nálad milyen szempontok alapján dől el, hogy épp miket rendelsz meg egy adott kollekcióból?

Egyrészt mindenképpen olyan cipőket rendelek, amelyeket én magam is szívesen viselnék. Másrészt folyamatosan nyomon követem a nemzetközi trendeket, hogy a legfrissebb divatnak megfelelő darabok Magyarországon is elérhetőek legyenek.

Jelenleg milyen projekteken, munkákon dolgozol?

Március 9-én megnyílik Magyarország első Palmers üzlete, amely egy bécsi alapítású luxus fehérnemű márka. Továbbá nyáron érkezik hozzánk egy elegáns olasz márka, a Marina Rinaldi, ősszel pedig egy sminktermékekkel foglalkozó brand csatlakozik cégcsoportunkhoz.

16684354_598731226979225_1256298642127559835_n.jpg

További információ:
Kazar Magyarország
Michal Negrin Hungary 
Palmers Hungary 

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és természetesen az Instagram-on is követhetsz: @voilamode13

 

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr2412310119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása