Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

TESZT // L'Oréal Paris Fekete Pure Clay Detox Mask

2017. március 27. - Antalfy Krisztina

A méregtelenített, tiszta bőrért

A smink szerves része az életemnek. Tini koromban a nagy bulik előtt a pattanások eltüntetése miatt alapoztam le az arcom, ma pedig a sminkkel megpróbálom kiemelni az előnyös tulajdonságaimat, és megpróbálok javítani a megjelenésemen. De amit egyszer felraktunk az arcunkra, azt bizony le is kell szedni, különben tönkreteszi a bőrünket, és hamarabb fogunk megöregedni, mint azt szeretnénk. És ami a legrosszabb, hogy nem kell ahhoz smink, hogy a bőrünkre olyan szennyeződések kerüljenek, amik aztán végérvényesen tönkreteszik arcunk szépségét.

fotorcreated_406.jpg

Az arc megtisztítása éppen ezért az egyik legfontosabb dolog a hidratálás mellett. A szennyeződés, a smink maradékok sajnos eltömítik a pórusokat, ami miatt így nem jut elég oxigénhez a bőr. Az egészséges bőrnek pedig feltétlenül szüksége van rá. A pórusok eltömítődése tehát hozzájárul ahhoz, hogy több szabadgyök termelődjön a szervezetben. Ennek következtében a kollagén termelés sérül, ami pedig az öregedési folyamatokat segítik elő, vagyis hamarabb jelentkeznek a ráncok, és könnyebben elmélyülnek.  
17495105_1852344858368278_7713414694114951168_n.jpg

A smink eltávolításához első körben használj valamilyen sminklemosó terméket, mert a víz önmagában nem távolítja el rendesen a sminket, és még ki is szárítja a bőrt, majd jöhet egy jó kis arctisztító tonik. De, hogy valóban tökéletes, látványos és hatékony legyen az arctisztítás, nem árt, ha beveted a L'Oréal Paris Pure Clay Detox Mask arctisztító maszkját.

L'Oréal Paris Pure Clay Detox Mask

Fekete Pure Clay maszk

Első körben a fekete Pure Clay Detox maszkot próbáltam ki. Korom fekete színe elsőre kissé furcsa volt számomra, de úgy gondoltam ki kell próbálnom.
img_20170327_103036.jpg

Külcsín:

Az agyagos maszk egy átlátszó, 50 ml-es űrtartalmú, klasszikus üvegtégelyben kapott helyet, fehér tetővel. Ennek az előnye ugye érthető: szemmel látható mennyi van még az üvegben ebből a krémes állagú maszkból, ill. ezáltal a jól záródó tégely higiénikus megoldást kínál a maszk tárolására.

Belbecs: 

A tető lecsavarása után egy erőteljes, agyagos, amolyan gyógynövényes illat csapta meg az orromat. Talán kissé erőteljes, de csöppet sem tolakodó, vagy irritáló. A maszk állaga nagyon sűrű, krémes, mégis nagyon finom. 

img_20170327_103331_1.jpg

Felvitele roppant egyszerű. A lényeg, hogy mindig megtisztított bőrre lehet felvinni, kikerülve a szemek és az ajkak környékét. Ezután jöhet egy 10 perces édes semmittevés, amíg hagyod hatni a maszkot. Tíz perc elteltével mosd le meleg vízzel vagy tisztítsd le nedves törölközővel. A még jobb hatásért vigyél fel hidratálót vagy valamilyen tápláló krémet a maszk eltávolítása után.

Alkalmazd heti 3-szor!

Mi van bene?
3-féle Pure Clay Tisztító Agyag

KAOLIN
Segít eltávolítani a szennyeződéseket és gátolja a zsírosodást

MONTMORILLONIT
Segít a mitesszerek ellen

MAROCCAN CLAY
A bőr jobb textúrájáért és fényességéért felel

Fontos, hogy mindig bőrödnek megfelelő arcmaszkot használj, ha így teszel, akkor az arcmaszkok olyanok a bőrödnek, mint egy tökéletes gyógyír a rohanó hétköznapokban.

img_20170327_103305.jpg

HATÁSA

Mivel érzékeny, kissé pattanásos, T-vonalban zsírosodásra hajlamos a bőröm, nem mindegy hogy mit kenek rá, de ez a termék telitalálat számomra. A 3 tisztító agyag mellett aktív szén összetevőt is tartalmaz, ami mágnesként vonzza magához a szennyeződéseket, a pórusok megtisztításával segít méregteleníteni a bőr felszínét.L'Oréal Paris Fekete Pure Clay Detox Mask arctisztító maszk nekem tökéletesen megtisztította a bőrömet a felesleges olajoktól, ennek köszönhetően pedig csökkent a csillogása is. A benne lévő fertőtlenítő összetevők láthatóan kiirtották a baktériumokat, az agyag pedig finoman, mégis hatékonyan eltüntette a szennyeződéseket. 

fotorcreated_407.jpg

Összességében:

Egyszerűen imádom! Már az első használat után éreztem, hogy sokkal tisztább, simább, ragyogó az arcbőröm. Egyszóval csak ajánlom mindenkinek!

679a7101_1.jpg

Te mit gondolsz a L'Oréal Paris Pure Clay Detox Mask termékről?

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és természetesen az Instagram-on is követhetsz: @voilamode13

További információ:
L'Oréal Paris 

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr312369913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása