Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

A gyakorlat, mely meggyógyítja lelked

2017. november 02. - Antalfy Krisztina

Találkozás Prof. Dr. Bagdy Emőkével

Nagyon, de tényleg nagyon régóta terveztem már, hogy végre eleget teszek egy kedves barátom, Kovács Zsuzsi meghívásának, és ellátogatok az általa megálmodott, mára sikerre vitt The Silver Lining nevet viselő lélekemelő, harmóniát teremtő helyre, ahol profi szakemberek segítségével a külsőnk mellett, a lelkünket is rendbe hozhatjuk. Olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy az első látogatásom során rögtön Prof. Dr. Bagdy Emőkével találkozhattam, kinek neve ma Magyarországon egyet jelent a pszichológiával, azzal a tudománnyal, ami a lélek betegségeivel foglalkozik.
22528319_1714830975491883_6182593133494502037_n.jpg

Tovább

Nissan Qashqai 1,6 dCi 130 4x4 Tekna+ teszt

A megújult Intelligens Crossover király

A Nissan úttörő Crossovere, a Qashqai legújabb modellváltozata járt Nálunk teszten. A Nissan volt az 2007-ben aki elindított valami újat az autóiparban az ebben az évben bemutatkozó Qashqai modellel. Megalkották a városi Crossover kategóriát, amelyet azóta mások csak követni, másolni próbálnak. Bemutatkozása óta töretlen a sikere, immáron a második generáció frissített variánsa is befutott az év végére. Nézzük mit is nyújt a köztudottan nagyon jó, de mára már eléggé sok pénzbe kerülő autó.

img_20171021_135213.jpgMindig is tetszettek a nagyobb városi Crossover stílusú autók. Tavasszal volt szerencsénk tesztelni a Nissan Qashqai testvérmodelljét a Renault Kadjart, amely azóta is a legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Emiatt is nagyon nagy elvárásokkal tekintettünk az autóra, amelyeket többé kevésbé meg is ugrott az autó. Vajon hogyan teljesít a japán tervezésű, angol gyártású autó? Nézzük részletesen:

img_20171021_134902.jpg

Külcsín:

Mivel a tesztautónk már a frissített kivitel, így megváltozott szinte a teljes kinézete. Kívülről megfogott a robosztus megjelenése, a gesztenyebarna fényezése és a hatalmas gyönyörű szépen kivitelezett 19 colos felnijei. Igazán szépen sikerült a modellfrissítés, előnyére változott az autó. Az új fényszórókkal, az újratervezett ötvözetekkel és hűtőráccsal egy még kifinomultabb és dinamikusabb SUV lett, mint valaha. Az autó összes lámpateste LED-es technikát használ már, a fényszórók formája előnyére változott.

img_20171021_134920.jpg

A főfényszóró teljesen automatikus adaptív technikát kapott, amely nem vakítja el a szembejövőt, nagyon szép az esti fénye, pihentető a szemnek. Az Index immár a nappali menetfényben kapott helyet, irányváltáskor a menetfény villog sárgán. Hangsúlyosabb és nagyobb lett a Nissan márkajelzés, amelyben különféle érzékelők kerültek elhelyezésre. Igen sérülékeny helyre, az első lökhárító legaljára kerültek a LED-es technikájú ködlámpák, a padkákkal illik vigyázni. A tekna + felszereltségi szint hozadékai az ezüst színű tükrök, valamint a tetősínek. Az autó oldalai sajnos itt is teljesen védtelenek, még ha mi vigyázunk is az autóra, sajnos autóstársaink nem mindig.

img_20171021_161412.jpg

Az autó oldalán is folytatódik a dinamizmus, határozott éleket, vonalakat látunk. Az ablakok krómcsíkkal szegélyezettek, az ajtók alja műanyag borítást kapott. A hátsó traktus változott a legkevésbé, itt csak a lámpák megjelenítési képe és a technikája változott.

img_20171021_155303.jpg

Hátulra is kapott az autó lökhárítója selyemfényű betéteket, hogy a terepjárós életérzést erősítse. A csomagtartó még nem elektromos mozgatású, eléggé nagy erővel tudjuk csak mozgatni a súlyos csomagtér ajtót.

img_20171021_155328.jpg

Belbecs:

Nagyon szép kulccsal tudjuk nyitni az autót. Bár már minden modern autóhoz hasonlóan itt is kulcs nélküli a rendszer, szinte elő sem kell venni a kulcsot a táskánkból. A kilincsen elhelyezett nyomógombbal nyitható az autó, ekkor kinyílnak üdvözlésként az autó tükrei is és felgyulladnak a lámpák. Az autó ajtajai tágra és könnyen nyithatóak, szép hanggal is csukódnak.img_20171021_160605.jpg

A beltér legszembetűnőbb újdonsága, hogy az autó megkapta az idén, a Micrával bevezetett új kormánykereket is.

img_20171021_160124.jpg

Újdonság még továbbá a 3D párnázású mintázatú növelt kényelmű nappabőr ülés és az egész utastéren végigfutó panoráma üvegtető, amely fix, nem nyitható. Ellenben igen magas a komfortértéke, a napfény beragyogja az utasteret, amikor pedig sok a napfényből, akkor az automata napellenzővel tudjuk elsötétíteni.

img_20171021_155623.jpg

Helyet foglalva a vezetőülésben könnyen megtaláljuk a vezetői pozíciót a teljesen elektromos működésű ülésben, magasan, nagyon kényelmesen ülünk. Megjelent az autóban az elektromos rögzítőfék is, amely szerencsére már nem rabol el hasznos helyet, teret adva a pohártartónak is az igen kényelmes hatalmas könyöklőnek. A Tekna + felszerelés hozadéka a teljes bőrkárpit, amelyből az ajtókra is jutott, valamint az ezüstözött és lakozott betétek a középkonzolon.

img_20171021_155546.jpg

A korábban említett új kormány emeli az utastér nívóját, nagyon jó a fogása, multifunkciós, könnyen és pontosan terelhető vele az autó. Egy érdekes jelenséget is produkált ugyanakkor az autó, amikor a kormányt aktívabban forgatja az ember, hallottunk egy kattogást, mintha egy szál akadna benne, sajnos ez nem a tartósságot sugallja. Az autó 5 colos kijelzőn megjelelő médiarendszere sajnos nem nyerte el a tetszésünket, mind a megjelenése, mind a működése egy modernizálásért kiállt, nem méltó az autó árához. A műszerfal teljesen hagyományos még, mutatós műszerekkel rendezték be a tervezők, amelyek háttér világítása fehér lett. Kétoldali digitális légkondícionálót is kapunk a felszereltséghez, amelynek nagyon jó a működése.

img_20171021_160244.jpg

Az utastér az autó külső méreteihez hasonlóan igazán tágas minden irányban. A második sorban 3 felnőtt is teljes kényelemben tud utazni hosszú távon is.

img_20171021_160059.jpg

A csomagtér kellően tágas, bármilyen csomagot el tudunk szállítani az autóval, amely a hátsó ülések ledöntésével tovább növelhető.

img_20171021_160325.jpg

 Induljunk:

Kulcs nélküli rendszer lévén itt is nyomógombbal indítunk. Az 1.6-os 130 lóerős dízel hidegen sem hangos, csekély fogyasztású, dinamikus, nagyon harmonikus jelenség.

img_20171021_162310.jpg

Az autóban a kedvenc részletem elinduláskor mutatkozott meg. A motorhoz kapcsolt 6 sebességes váltót hátramenetbe téve a visszapillantó tükrök lefelé mozdulnak, megmutatva, hogy hol a padka. Ez igen hasznos találmány, tekintve hogy igen alacsony oldalfalú gumikkal és sérülékeny alufelnikkel szerelt az autó. De egyébként is az autó igen sok vezetéstámogató rendszerrel került felszerelésre. Ezen rendszerek összességét a gyártó a Nissan Intelligent Mobility fantázianevet adta, amelybe az alábbiak tartoznak:

Intelligens vészfékezési asszisztens gyalogosfelismeréssel, Intelligens parkolóasszisztens új hátsó keresztirányú forgalom figyelmeztetéssel, Közúti jelzések felismerése, nyomvonal szabályozás, stb.

qashqai2.jpg

A nagy autó terelése igen harmonikus, kiválóan követi a kormánymozdulatokat, könnyen adagolható a fék és gáz, vajpuhán, pontosan kapcsolható a váltó. Az úthibákon áthaladva sem üt nagyot a futómű, még a hatalmas alukerekek dacára sem. A négykerék meghajtásnak hála pedig ott is elmegy az autó, amelyre nem is gondolnánk. Az autó tesztfogyasztása 6,9 literre jött ki, amely tartalmazott városi, országúti és autópályás szakaszokat is. Egy ekkora méretű autótól ez igazán jó érték. A 65 literes üzemanyagtartállyal 1000 km körüli hatótávot enged meg.

img_20171021_134933.jpg Összegzés:

A Qashqai ismét megmutatta, hogy nem hiába ül a kategória trónján és nem véletlen választották ennyien maguknak. A frissítéssel határozottan a prémium irányba mozdult el az autó. Előremutató technológiákat alkalmaztak benne, és a kivitelezése is elsőrangú lett. Sajnos ez már az árazáson is látszik. Új Nissan Qashqai 5.225.000,- Ft-tól tudunk vásárolni, de a minden földi jóval felszerelt tesztautó a másik véglet, túl volt a 12 millió forinton is. Ennyi pénzért viszont a vásárló már méltán támaszt elvárásokat, amelynek nem minden ponton felel meg az autó. Ezért az arany középút az N Connecta, vagy a sima Tekna felszereltségi szint választása lehet.

Köszönjük a tesztlehetőséget a Nissan Magyarországnak!
A tesztfotók a Huawei Mate 9-es mobiltelefonnal készültek.

nevtelen_3.png
Ha tetszett a poszt, gyere a 
VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode13.

süti beállítások módosítása