Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode


A 74. Cannes-i Filmfesztivál legszebbjei // Ruhamustra

2021. július 19. - Antalfy Krisztina

Egy év kihagyás után újra visszatértek a világsztárok Cannes-ba, július 6-án ugyanis kezdetét vette a 2021-es Cannes-i Filmfesztivál. A július 17-ig tartó esményen szebbnél szebb ruhaköltemények vonultak fel a vörös szőnyegen, melyek közül én is szemezgettem pár szépséget. De, hgy ki volt a legragyogóbb szépség, azt inkább döntsd el Te!  

Tovább

L'Oréal Paris a Cannes-i Filmfesztiválon

Május 8-án kezdetét vette a 71. Cannes-i Filmfesztivál, amelynek immáron 21. éve a L’Oréal Paris a hivatalos smink támogatója. A káprázatos ruhaköltemények mellett idén is csodás sminkekben gyönyörködhetünk. Ha téged is lenyűgöznek a filmfesztiválon megjelent szépségek vörös szőnyeges lookjai, akkor ezt a posztot most ne hagyd ki!

indul_a_jatszoteri_szezon_1.png

Tovább

Magyar nők Cannes vörös szőnyegén

Három magyar film és egy magyar koprodukciós alkotás is szerepel a 70. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos válogatásában. Azonban idén nem csak ezekre a hazai alkotásokra, de kishazánk lányaira is oda kell figyelnünk, akik csak úgy ragyogtak Cannes-ban!

My partner is the famous hungarian designer @naraytamas on the red carpet #cannes #cannes2017

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés,

 

Tovább

Magyar származású színésznő a cannes-i vörös szőnyegen

Coco Königet a legjobban öltözött sztárok között

A magyar származású, nemzetközi színházi és filmszínésznő, Coco König is jelen volt a Cannes-i Filmfesztivál zárógáláján. Az ígéretes, fiatal tehetség a Chopard-ház képviseletében érkezett az eseményre – kifinomult, légies megjelenése mellett a Vogue Paris szerkesztői sem mentek el szó nélkül: a divatmagazin Coco-t a 2016-os cannes-i vörös szőnyeg egyik legjobban öltözött sztárjává választotta.

gettyimages-533423032_master.jpeg

Tovább

Cannes-i filmfesztivál 2012. // I.rész

Verseny a vörös szőnyegen

A 65. cannes-i filmfesztivált idén 2012. május 16-án stílusosan, a Bruce Willis főszereplésével készült Wes Anderson filmmel nyitották meg. Ezt követően még 12 napon keresztül versenghettek egymással a világ legnagyobb művészei, filmesei, színészei és színésznői, egészen május 27-ig, amikor is véget ért a filmvilág legismertebb találkozója. A résztvevők ezeken a napokon nem csupán az Arany Pálmáért küzdöttek, hanem a legszebb estélyi ruha címéért is. Lássuk most a legjobbakat.

Cannes a világhírű francia üdülőhely, és az éves Cannes-i filmfesztivál otthona. A Croisette körúton (az Arany Pálmáért versenyző filmek vetítésének legfőbb helyszíne) mindenki felvonul, aki egy kicsit is számít, rendezők, főszereplők, mellékszereplők, világhírű filmesek, és a még ismeretlen fiatal generáció képviselői. Az idei fesztivál arcának az 50 éve elhunyt szexszimbólumot, Marylin Monroe-t választották. A nyitó és záróesemény ceremóniamestere, pedig Bérénice Bejo francia színésznő volt.

A versenyprogram idei zsűrijét a szervezők a világ több pontjáról „toborozták”. Köztük olyan hírességekkel, mint: Jean Paul Gaultier francia származású divattervező, Diane Kruger német származású színésznő, Ewan McGregor skót színész, Hiam Abbas palesztin színésznő, Emmanuelle Devos francia színésznő, Andrea Arnold angol filmrendező, Nanni Moretti olasz színész-rendező, Raoul Peck hajiti származású forgatókönyvíró, producer és végül Alexander Payne amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

2012. május 16. szerda

Eva Longoria, az egykori született feleség a fesztivál első napján egy meseszép Marchesa estélyiben, Brian Atwood cipőben és Damiani fülbevalókkal vetette le lábáról a média képviselőit. Összeállítása már-már tökéletes volt, egy apró bakit leszámítva. Sokan ugyanis azzal a váddal illették, hogy öltözékét Bridget Jones-tól vette, aki hasonló estélyit viselt a MET-gálán, igaz Renée Zellweger ruhája akkor fekete volt.

Eva után a legszebb darabot kétséget kizáróan Diane Kruger viselte. A német származású színésznő, egyben az esemény zsűritagja Giambattista Valli aszimmetrikus kreációjában úgy festette, mint egy 21. századi görög istennő. Szexi, szellős, nőies.

Az indiai színésznő, Freida Pinto egy nagyon csinos, peplum fazonú Michael Angel-ben jelent meg. A Gettómilliomos sztárjának jól állt a combvillantós ruha, így csinos lábai mellett ezüst színű Louis Vuitton szandálját is megmutathatta.

Első nap szinte az összes híres színésznő uszályos estélyibe bújt. Nem volt kivétel ez alól Fan Bingbing, a kínai modell sem, aki egy gyönyörű Elie Saab Couture ruhát viselt.

2012. május 17. csütörtök

Kezdjük a sort ismét Eva Longoria-val, aki a második nap Alberta Ferretti hófehér kreációjában vonult végig a vörös szőnyegen.

Freida Pinto élénk sárga Atelier Versace estélyiben. Kedvenc peplum fazonja továbbra is megmaradt.

Marion Cotillard éjfekete Christian Dior Couture darabban hódított. A Taxi az Eredet és a Piaf című nagysikerű filmek sztárja ezen a fesztiválon nem csupán külseje miatt, de a De Rouille et d’os (Rozsda és csont) című filmben nyújtott alakításáért is elnyerte a kritikusok elismerését.

Fan Bingbing a második napon Elie Saab Couture darabját választotta.

2012. május 18. péntek

Jada Pinkett-Smith Alberta Ferretti szellős, türkiz ruhájában állt a kamerák elé.

A mindig csinos Diane Kruger a harmadik napra Jason Wu csipkés ruháját pakolta be bőröndjébe. Ez az alig takaró, fűzős ruha a tervező 2013-as kollekciójának egyik darabja.

Freida Pinto ebben a csíkos Salvatore Ferragamo-ban egyenesen Cannes tengerpartjához öltözött. Ezzel a szürke, bokapántos szandival valódi tengerész stílus.

2012. május 19. szombat

Eljött a hétvége és vele együtt a negyedik nap, ami mit sem változtatott a sztárok fellépésén. Kezdjük a sort Palvin Barbara világhírű szupermodellünkkel, aki  egy hát nélküli, hosszú ujjú Valentino Couture kreációban kápráztatta el a jelenlévőket. A ruha különlegessége a fonott nyak és derékdísz, mely igazán egyedivé tette Barbi öltözékét.

Leila Bekhti, a fiatal francia színésznő egy igazán színes és egyedi Carven szoknyában érkezett az ‘Un certain regard’ sajtótájékoztatójára. A középkori festményt idéző szoknyához fantasztikus választás volt az egyszerű fehér blúz. Egyik nagy kedvencem.

Természetesen a férfiakat sem hagyhatjuk figyelmen kívül, főleg ha ilyen stílusosan néznek ki, mint Sean Combs (P. Diddy) és a Transzformersz kétbalkezes sztárja, Shia LaBeouf.

2012. május 20. vasárnap

Míg egyesek ezen a nap jól megérdemelt pihenőjüket tartották, vagy a nagymama finom húslevesét kanalazták, addig Cannes hírességei javában ünnepeltek. Az eső azonban még őket sem kerülte el.

Isabelle Huppert színésznő megérkezett a Fesztivál és Kongresszusi Palotába.

Diane Kruger az ötödik nap Vivienne Westwood flitteres ruhájában jelent meg. A képet elnézve jobban csillogott és villogott, mint a fotósok vakui.

Cheryl Cole belépője ebben az álomszép Stephane Rolland couture-ben igazán drámai volt. Az énekesnő aznap a legszebb tollaival ékeskedett a vörös szőnyegen.

2012. május 21. hétfő

A hétfőt szinte kivétel nélkül mindenki utálja, talán emiatt, vagy a folyamatos eső miatt, csupán elvétve merészkedtek elő a hírességek. A hatodik nap legnagyobb sztárja egy francia éticsiga volt.

folytatás…..

Forrás: 
http://www.festival-cannes.fr/
http://www.guardian.co.uk
http://www.cosmopolitan.ro/

nevtelen_3.png
Ha tetszett a poszt, gyere a
VoilaMode Facebook oldalára, és természetesen az Instagram-on is követhetsz: @voilamode13.

süti beállítások módosítása