Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

Kóstolj bele a Bocuse d’Or versenyételébe!

2016. március 28. - Antalfy Krisztina

Amellett, hogy nagy szerelmese vagyok a divatnak, van még egy terület melyet rajongva figyelek, igaz kevésbé gyakorlok, de annál jobban élvezek, és ez a gasztronómia. Így nagy örömömre szolgált, hogy négy újságíró kollégámmal együtt a METRO Gasztroakadémia jóvoltából én is részt vehettem egy szuper hangulatú, közös főzésen, és az azt követő ebéden az idei Bocuse d’Or szakácsverseny egyik indulójával Pohner Ádámmal.

fotorcreated_13.jpg

Helyszín: METRO Gasztroakadémia 
Időpont: 2016. március 25.

2016-os Európai Döntőjének versenytémái: a szarvasborjú és a kecsege kaviárjával

img_7249.JPG

Imádok a konyhában sürgölődni, sütni-főzni és persze jókat is enni, amit annak köszönhetek, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik az anyukájuktól és nagymamájuktól tanultak főzni. Az évek során ragadt rám a rakott tészta, a húsleves, ill. a madártej receptje.

fotorcreatedfg.jpg

Ennek ellenére nem vállalkoztam, hogy aktívan kivegyem a részem a Bocuse d’Or szakácsversenyre készült étel elkészítésében. A magas minőségű gasztro különlegességet inkább ráhagytam a profira, Pohner Ádámra.

fotorcreatedgggg.jpg

Pohner Ádám – az Olimpia szakácsa, a Bocuse d’Or legfiatalabb versenyzője, aki nemrég lett 23 éves, de már megjárta Lyontés, a versenyen bekerült a döntőbe, és elnyerte a METRO Legjobb halétel különdíját is.

"Rosszul vagyok a gyorskajától! Nem is értem hogy bírják mások megenni."

20160325_mga_pa_037.JPG

Otthon még megvan nagyikám régi szakácsgyűjteménye, melyet egytől-egyig kézzel írt, nagy becsben tartom, de ez nem jelenti azt, hogy nem inspirálódok az internetről, vagy az Ádámhoz hasonló mesterszakácsoktól. Ha te is szívesen megkóstolnád a pimaszul fiatal séf specialitását, akkor íme a recept:

Sült kápia paprikás lencseragu:

200 g lencse
0,5 L alaplé (csirke, hal, zöldség stb..)
3 db kápia paprika
Friss petrezselyem, snidling
Sós citrom
Magos mustár
Kapribogyó
Osztriga vinaigrette

20160325_mga_pa_040.JPG

A lencsét az alaplében megfőzzük. A kápia paprikát 180 fokon sütjük 45 percig, amíg kis színt nem kap, lefóliázva hagyjuk kihűlni. Húzzuk le a héját, magozzuk ki és vágjuk durva kockára. Vágjunk finomra petrezselymet, snidlinget és sós citrom héját ( 1 húzásnyit), valamint kapribogyót összevágva és mind adjuk a főtt lencséhez 1 ek magos mustárral.

A lencseraguhoz használt osztriga vinaigrette:

120 ml osztrigaszósz
150 g barna cukor (demerara)
150 g lime lé
Kis darab gyömbér, chili

A cukrot a lime-al felforraljuk, hogy egyet rottyanjon, és forrón hozzáadjuk az osztigaszószt, beletesszük a durvára vágott gyömbért és egy kis darab chilit és lefóliázva hagyjuk kihűlni.

Sült padlizsános panna cotta:

2 kg padlizsán
1 liter tej
1 „húzásnyi” lime héj
1 durva darab gyömbér
zselatinlap

20160325_mga_pa_050.JPG

A padlizsánt 180 fokon 45 percig sütjük egészben. Majd kettévágjuk és tejben a lime héjjal és gyömbérrel feltesszük szépen lassan főni 1 órára. Leszűrjük és a tejet kiáztatott zselatinlappal befogatjuk 1 dl/1 zselatinlap arányban. Adott formába öntjük és hűtőbe tesszük kidermedni.

Tálald tányérra és öntsd le még az osztriga vinaigrette-el és tálald rá a padlizsános panna cottát.

Jó étvágyat!

20160325_mga_pa_052_modified.jpg

nevtelen_3.png
További információ:
Bocuse d’Or

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr648556874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.