Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Elhunyt Törőcsik Mari: 10 csodás filmje, amit Neked is látnod kell

2021. április 16. - Antalfy Krisztina

86 éves korában elhunyt Törőcsik Mari, aki nélkül elképzelhetetlen a magyar színház és a magyar film története. Tehetségét mi sem bizonyította jobban, mint hogy ő volt a legtöbbet díjazott magyar színésznő, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, és ő az egyetlen magyar színésznő, aki világsztárrá vált. A színésznő hosszú betegeskedés után távozott el ma hajnalban, kollégái és barátai megható sorokkal búcsúztak tőle.230102_w.jpg

forrás: Mafab/Körhinta

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. 1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját rögtön a budapesti Nemzeti Színházban kezdte, ami különlegességnek számított, hiszen a fiatalokat első éveikben vidéki színházak szerződtették. Az igazi elismerésre 1968-ig kellett várnia: ekkor mutatták be a Varsói melódia című darabot. A Nemzeti Színháznak 1979-ig volt állandó tagja.

21 évesen kapta élete első szerepét a Körhinta című 1956-os filmben, majd ezt követően egészen 2017-ig folyamatosan forgatott. Az alábbiakban én is elhoztam néhány remek filmet Tőle, amit mindenképp érdemes megnézned!

#1 Körhinta (1956)

#2 Édes Anna (1958)

#3 Szent Péter esernyője (1958)

#4 Két emelet boldogság (1960)

#5 A Pál utcai fiúk (1968)

#6 Szerelem (1971)

#7 Szamárköhögés (1987)

#8 Csapd le csacsi (1992)

# 9 Hosszú alkony (1997)

#10 Eszter Hagyatéka (2008)

+1 Swing (2014) 

 Nyugodjon Békében!

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!file_c0992f9536_original_1.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr6016502998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása