Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Elindult az új Sportage gyártása

2021. november 03. - Antalfy Krisztina

Hivatalosan is elindult az új Sportage gyártása a Kia zsolnai gyárában. A modell korábbi generációi 2006 óta készültek itt, összesen több mint kétmillió Sportage hagyta már el a zsolnai csarnokokat. A sorozat 28 éves történelme során most először a Sportage kifejezetten a helyi, európai igényekre tervezett és optimalizált változatban is piacra lép. Az új alapokra épülő ötödik Sportage generáció megjelenése feszes és izmos, utastere pedig minden ízében modern: a nagyméretű íves integrált műszerfali kijelző a legfrissebb konnektivitási technológiákat kínálja.
az_elso_europai_kia_sportage_3.jpg

A Sportage magas műszaki színvonalú hibrid hajtásláncai jelentősen csökkentik a károsanyag-kibocsátást és vele a fogyasztást. A Hybrid 48V mellett a hibrid modellváltozat mostani megjelenése újdonság a Sportage kínálatában, ráadásul az új modell immár plug-in hibrid (PHEV) hajtáslánccal is elérhető lesz*. Az utóbbi kivitel tisztán elektromos hatótávolsága elegendően hosszú a legtöbb felhasználó napi közlekedési igényeinek. Ugyanakkor az új Sportage többféle tiszta üzemű, és magas hatásfokú benzin- és dízelmotorral, valamint ezekhez kapcsolódóan többféle erőátvitellel szintén elérhető. A márka szlovákiai üzemére jellemző rugalmas működés bizonyítékaként az új modellcsalád valamennyi hajtáslánc-változata (a plug-in hybrid, a hibrid, a Hybrid 48V és a belső égésű kivitelek is) a zsolnai sorokról érkezik majd az európai piacokra.az_elso_europai_kia_sportage_1.jpgAz elsőkerék-hajtású modellek mellett az összkerékhajtásúak is Zsolnán készülnek, akárcsak a sportos GT-Line változatok. Egy másik fontos újdonság is szerepel mostantól a Sportage és a zsolnai gyár palettáján: a modell történelme során most először, a GT-Line változathoz a karosszéria profilja, és a C-oszlopok vonalait kiemelő fekete tetőszín is rendelhető.

“Az új, ötödik generációs Sportage gyártásának elindulása sikeres, és sűrű idei évünk egyik fontos mozzanata.” - mondta Jason Jeong, a Kia Europe elnöke. “Nagyszerű dolog, hogy a zsolnai üzem a korábbi generációk után immár a Sportage ötödik sorozatát is gyártásba vitte úgy, hogy valamennyi változat - a hibrid hajtásúakat is beleértve - itt készül.”

az_elso_europai_kia_sportage_2.jpgA zsolnai gyár a Sportage korábbi három generációját is készítette már, ezek közül az első a 2006-ban útjára indított második sorozat volt. Azóta több mint kétmillió Sportage hagyta már el a szlovákiai gyártósorokat, 104.500 darab a második generációból, 797.500 a harmadikból, és több mint egymillió a most kifutó, és 2015 végén útjára indított negyedikből. A zsolnai üzem,- a Kia egyetlen európai gyártóhelyeként - 2006-os indulása óta már több mint négymillió Kiát készített.

További információ:
Kia Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

PosterStore.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr7416748562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása