Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode


A Lexus lesz a 78. Nemzetközi Velencei Filmfesztivál hivatalos mobilitási partnere

2021. augusztus 05. - Antalfy Krisztina

Az elmúlt években a filmvilágban is mind hangsúlyosabb szerepet betöltő Lexus az elmúlt évekhez hasonlóan 2021-ben, sorozatban immár ötödik alkalommal lesz a Nemzetközi Velencei Filmfesztivál (La Biennale di Venezia) hivatalos mobilitási partnere.. A reflektorfényben a vadonatúj NX középkategóriás SUV áll majd, amely a fesztiválon ünnepli olaszországi premierjét, az A kategóriás hírességeket pedig az esemény során prémium Lexus modellek szállítják majd.
lexus_nx_velencei_filmfesztival.jpg

Tovább

Bemutatkozott a vadonatúj Lexus NX

Világpremier Lexus módra! 

A prémium sláger crossover második generációjaként a vadonatúj NX új fejezetet nyit a Lexus számára, ugyanis külső és belső formatervével, valamint hajtásláncaival egyaránt új irányokba tart, beleértve a Lexus történelmének első plug-in hibrid elektromos hajtását. A továbbfejlesztett menetdinamika még élvezetesebb és közvetlenebb vezetési élményt kínál, az új generációs médiarendszerek és kapcsolódási lehetőségek pedig szorosabb köteléket fonnak a felhasználó és a jármű közé. Fejlett technológiák fokozzák a biztonságot, a kényelmet és a praktikumot.
800_lex-nxg-my22-0016-2.jpg

Tovább

Művészek alkottak virtuális utasteret a Lexus LF-Z Electrified tanulmányautóhoz

A Lexus közeljövőben debütáló akkumulátoros elektromos autóinak világába bepillantást engedő LF-Z Electrified tanulmányautó nem csupán a szaksajtót és az autók iránt rajongókat ihlette meg: a sikeres cipőtervező Salehe Bembury, a képzőművész Ondrej Zunka, illetve a He0nder Scheme divatmárka művészei különleges, alternatív virutális belteret rajzoltak az autóhoz a Lexus múltjára és hagyományaira reflektálva.
lexus_l_f_z_electrified_1.jpg

Tovább

A Sanghaji Autószalonon leplezték le az új Lexus ES-t

Az Európában és hazánkban 99%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus a Sanghaji Autószalonon mutatta be egyik legfontosabb hibrid zázlóshajója, a felsőkategóriás luxuslimuzing ES új generációját. A világ legzöldebb luxusautógyártója még magasabb szintre emelte a Lexus ES modellekre hagyományosan jellemző, kivételesen csendes működést és kiváló menetkomfortot,  a továbbfejlesztett felfüggesztésnek, fékpedálnak és az ES F SPORT modellekben elérhető adaptív felfüggesztésnek (AVS) köszönhetően pedig a vezetési élmény is még kellemesebb lett.uj_lexus_es_4.jpg

Tovább

Itt az ideje, hogy átgondoljuk eddigi vezetési szokásainkat

Egy új, ütős videó formálja át a szemléletünket

Te mit gondolsz, mennyi időbe telik ránézni egy üzenetre vezetés közben? Egy másodpercbe? Kettőbe? Nem vagy egyedül ezzel: a legtöbb autós azt hiszi, hogy a vezetés közben történő üzengetés csak egy-egy pillanatra vonja el a figyelmüket az útról. Április 6-án a Lexus közzétett egy új videót, amelyben megcáfolja ezt az elterjedt tévhitet. Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hatóság (NHTSA) szerint valójában átlagosan 4,6 másodpercig tart elküldeni egy üzenetet, vagy rápillantani egy beérkezőre vezetés közben.lexus_felelos_vezetes_3.png

Tovább

A Lexus még ebben is a tökéletességre törekszik

A szín és a forma: ezt a két dolgot veszi észre először az ember, amikor rápillant egy autóra. A modelljeinek legendás megbízhatósága és a világ legfejlettebb környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtása mellett az autóinak letisztult, futurisztikus formavilágáról és kifinomult, a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő kézműves kidolgozásáról ismert Lexus pedig éppen ezt az első benyomást szeretné még emlékezetesebbé tenni, ezért nagy erőkkel fejleszti fényezési technikáit és karosszériaszíneinek választékát.
lexus_ls_holdfeny_ezust_4.jpg

Tovább

Folytatódik a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapat és a Lexus együttműködése

Tizedik évébe lépő sikeres együttműködés folytatódik a MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapat és a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Lexus prémium márkát is jegyző Toyota között. A háromszoros Magyar Bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes és egyszeres EHF-Kupa győztes csapat összesen 21 darab öntöltő hibrid elektromos Lexus modellt használhat majd a soron következő szezonban. Az autók ünnepélyes átadására április 8-án a Kovács Autóház által jegyzett Lexus Szeged márkakereskedésben került sor.
lexus_mol_pick_szeged_6.jpg

Tovább

Íme az LZ-Electrified: a Lexus új korszakának víziója és előhírnöke

Az Európában mintegy 98%-ban környezetbarát és praktikus öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus ma tartotta az LF-Z Electrified koncepció világpremierjét: az akkumulátoros elektromos tanulmányautó megmutatja a Lexus márka jövőképét, és a vállalat villamosítással kapcsolatos terveit. Mindez előhírnöke annak, hogy a  Lexus még tovább gyorsítja az új autóinak fejlesztését, hogy kielégítse a színes és egyre változó fogyasztói igényeket: húsz vadonatúj vagy megújult Lexus modell jelenik meg a piacon 2025-ig, és a világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos meghajtású modelljei mellett számos akkumulátoros elektromos és plug-in hibrid elektromos meghajtású modell is helyet kap a kínálatban. A gyors és hatékony járműfejlesztés érdekében a Lexus Japánban, Simojamában egy új üzleti és technológiai központban egyesíti technológiai, formatervezői és konstrukciós részlegeit.lexus_lz_electrified_16.jpg

Tovább

A Lexus LC Convertible a legjobb kabrió az Egyesült Királyságban

A tavaly ősztől már Magyarországon is rendelhető, és most tavasszal a hazai márkakereskedésekbe is megérkező Lexus LC 500 Convertible  egy héten belül a második fontos díjat nyerte el azzal, hogy az Egyesült Királyság 2021-es Év Autója díján kiérdemelte a legjobb nyitott autónak járó elismerést. Ezt a sikert előzte meg a közelmúltban megrendezett Világ Női Autója díjon elnyert Legjobb Luxusautó kategóriagyőzelem.
sds_1.png

Tovább

A Lexus LC Convertible hozta el a ’Legjobb luxusautó’ címet a Világ Női Autója Díjon 2021-ben

A tavaly ősztől már Magyarországon is rendelhető, és most tavasszal a hazai márkakereskedésekbe is megérkező Lexus LC 500 Convertible nyerte el a 2021-es év legjobb luxusautója címet a Világ Női Autója (WWCOTY) szavazásán. A Lexus első vászontetős modellje a kilenc kategóriagyőztes autó egyike, amelyeknek biztonságát, komfortját, technológiáját és ár-érték arányát a legjobbnak ítélték az adott szegmensben.2020-lexus-lc-convertible-gallery-03-exterior-1920x1080_tcm-3159-1996583.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása