Állok a Jászain, várva a villamost, közben a táskámból próbálom előkotorni a mobilom, de persze ez a táska is épp olyan mint az összes többi női táska, mint valami fekete lyuk, amibe minden belefér, de minden el is tűnik. Közben gombolok még egyet a kabátomon, hideg van, pedig lassan a májusnak is búcsút intünk. Tavaly ilyenkor már javában tombolt a nyár, erre most Reszkessetek betörők megy a tévében, miközben én lelkesen majszolom az epret a fűtött szobámban. Kész téboly! 

Apró dolgok a boldogabb életért...

Szeretem az olyan embereket, akik ebben a harsány, zajos világban is képesek őszinte mosollyal, méltóságteljes csöndben ragyogni. Akik anélkül sugározzák magukból a kedvességet, a bájt és a nőiességet, hogy üvöltene róluk, hogy elégedetlenek önmagukkal: vagyis hangosak, hivalkodóak és émelyítően kedvesek mindenkivel, azokkal is akiket nem is ismernek, vagy épp nem kedvelnek. Olyan ez számomra, mint Audrey Hepburn stílusban létezni a neonfényektől villogó Kardashianok között.

Imádok könyvtárba járni, ott mindig van valami megmagyarázhatatlan nyugalom, amit máshol nem érzek. Szeretem a csöndet, a könyvek illatát, melyekből csak úgy árad a múlt és az idő. Vannak napok, amikor úgy érzem az életem egy őrült körforgás, ilyenkor előszeretettel ülök be a könyvtárba – ahová már kislány korom óta járok -, míg máskor vágyom a pörgésre, a nyüzsgő forgatagra, hogy egyszerűen csak élvezzem az életet minden következmény nélkül. Hiszem, hogy ahogy tudunk keményen dolgozni, megállás nélkül robotolni, úgy tudnunk kell néha megpihenni, és csak egyszerűen átadni magunkat a boldogságnak. Hisz az élet élvezet nélkül, olyan mint egy hosszú út pihenők nélkül. Nem de?

Örömteli pillanatok a hónapból...

Egész nap képes lennék elhallgatni Joe Dessin dalait. Ma reggel is az első dolgom volt ébredés után, hogy bekapcsoljam kedvenc zenéimből álló lejátszási listámat, és csak ezután jöhetett a jól megérdemelt kávé. Nem tudom te hogy vagy vele, de én kedvenc dalaimat különböző korszakokra tudnám bontani, melyekben vannak nagy visszatérők és persze új stílusok is. Ez a mostani korszak a francia sanzonoké, a jazz zenéé és a régi melódiáké. Egy jó zene olyan számomra, mint hosszú hideg tél után a virág illatú tavasz.

Vétkesek közt cinkos aki néma…

A jó emberek csak jót akarnak Neked, nem irigykednek, nem bántanak, nem beszélik ki a hibáidat a hátad mögött és nem híresztelnek rólad valótlan, hazug dolgokat. Sokak számára evidens, hogy  amikor sérelem éri őket, azonnal a sarkukra állnak és kiállnak önmagukért. Míg mások inkább nyelnek egy nagyot, visszahúzódnak csigaházaikba, és tűrnek, amíg a gond magától meg nem oldódik. A problémák viszont soha nem oldódnak meg maguktól! Ezt ugye már Te is tudod?

Építsd önbizalmad lépésről-lépésre!

Kislányként gyakran álmodunk magunknak egy gyönyörű világot, hisszük, hogy minden csupán szép és jó lehet. Bizakodunk benne, hogy minden ember kedves, nincs fájdalom, hazugság és ítélkezés. Kezdetben talán kissé naivak is vagyunk, csöppet hiszékenyek, reménykedünk benne, hogy a jó sohasem ér véget. Aztán hirtelen felnövünk, és talán kis időre elveszítjük a boldogságba vetett hitünket, ezért begubózunk, falakat húzunk fel magunk köré...

Nem lehet mindenkiből színésznő, közönségnek is kell lenni! Hallgattam gyakran nagymamámtól, akit soha életében nem vonzott a hírnév, és a csillogás. Arra azért kíváncsi lennék, hogy élné meg mai fiatalként ezt az időszakot, ahol az Instagram egy új művészeti platformot szült, ahol szinte mindenki „híres” akar lenni. Régebben csak az lehetett sztár, aki tehetségének köszönhetően letett valamit az asztalra – film, dal, könyv – manapság azonban bárkiből válhat celeb, aki valamivel képes felkelteni a közönség figyelmét. Te mit gondolsz erről?  

Jöjjön, aminek jönnie kell, menjen, aminek mennie kell!

Most, hogy ismét eltelt egy újabb év az életemből, leültem az íróasztalomhoz egy nagy csésze kávéval és összegeztem mi minden is történt 2018-ban, mi volt, ami igazán boldoggá tett, vagy ami elszomorított, amiből tanultam, vagy ami haszontalan időtöltés volt, mit érdemes áthozni az új évre és mit kell végleg, bűntudat nélkül elengedni. Volt sok szép emlék, albumba illő pillanat, amit  jó lesz majd nagymama koromban visszanézni - persze ha megélem -, és persze vannak olyan dolgok, melyek sötét felhőkkel borították be a napjaimat. Én azonban továbbra is idealista vagyok, hiszek a jóban, várom az új év örömteli pillanatait, az új kihívásokat, a reményteljes találkozásokat, s kérem a sorsot, hogy ebben az évben is együtt éljem meg kedvesemmel a 2019-es év szépségeit. S bármit is hozzon az új év, én csak egészséges és boldog szeretnék lenni és ezt kívánom Neked is!

Miközben sokan úgy örültek a hosszúra nyúlt nyárnak, én már alig vártam, hogy beköszöntsön a valódi ősz, sült-alma illatával, a lehulló falevelek színeivel, csöndjével és a kötött pulóveres időszakával. Nem tehetek róla, imádom az őszt! Furcsa, de ilyenkor még szívesebben mozdulok ki otthonról, és igyekszek még kevesebb időt tölteni a social media vonzásában. Ha tehetem kihasználom a hétvégék adta szabadságot, és begyűjtök néhány új emléket, amiket aztán a hideg, téli estéken örömmel pörgetek majd vissza az Instámon.  

Az én nagymamám nem hitt a pszichológusok erejében, úgy gondolta a lelki válságra, na meg a manapság népbetegségnek számító depresszióra a sok munka, és egy nagy adag almás pite a megoldás, persze frissen sütve, sok porcukorral a tetején. S mivel a dolgok nálam sem mindig terv szerint sikerülnek, s néha nekem is elegem van a szürke hétköznapokból, a munkámból, na meg a fárasztó monotóniából, így gyakran nyúlok nagyim régi receptjeihez, csak én a  pitét még megfejelem egy finom tejes kávéval.