Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode


10 ALAP RUHADARAB, amivel igazán csinos leszel tavasszal

2020. április 29. - Antalfy Krisztina

Ezekkel tuti nem nyúlsz majd mellé

Nincs tavasz virágminta nélkül, ez az irányzat szinte minden évben felbukkan ilyen, vagy olyan formában, ugyanakkor nem kell nekünk kizárólag virágos darabokba bújjunk, hogy az idei szezonban is divatosak legyünk. Néha elég egy-egy jól megválasztott alapdarab, amely nem feltűnő, nem túlzó, mégis csinos, stílusos és bármilyen párosítással megállja a helyét.
feher_bluzt_19.jpg

Tovább

Így viseld tavasszal a ZÖLD színt!

Elérkezett a március, ami nem csupán a tavasz első hónapja, de közismerten a megújulás időszaka is. Ennek a változásnak pedig nem csupán otthonunkban, lakásdekorációinkban kell megtörténnie, hanem a ruhatárunkban is. Persze nem szükséges gardróbod teljes tartalmát lecserélni, de nem árt néha kicsit azt felfrissíteni. Az alábbi posztban el is hoztam egy sokak által kedvelt színt, melyet a bátrabbak akár tetőtől-talpig is becsempészhetnek idén ősszel a ruhatárukba.

feher_bluzt_16.jpg

Tovább

Deichmann cipőtrendek 2020 tavasz-nyár

Színeket hoz a tavasz a cipődivatba is

minimalizalj_zseda_2020_4.jpg

Tovább

10 remek dolog, amiért imádjuk a tavaszt

Lassan véget ér az idei tél is

Szöszke kislány korom óta mindig is imádtam a tavaszt, annak minden illatával, színével, zörejével és hangulatával. Minden évben ugyanolyan ámulattal figyelem ahogy kivirágzik a természet, rózsaszín ruhába bújnak a cseresznyefák a házunk mellett, önfeledten csicseregnek a madarak, én pedig ráérősen elkortyolom az első reggeli kávémat a teraszon. Szeretem, hogy végre élénk színű virágokkal ültethetem tele elszürkült kertemet, ahogy azt is, hogy eldobozolhatom végre a nehéz, vastag ruháimat. Talán felsorolni is nehéz lenne, miért is vagyok ennyire szerelmes ebbe a gyönyörű évszakba.

blue_circle_sunflowers_spring_instagram_post_10.jpg

Tovább

A tavasszal együtt megérkeztek a színes cipők a Kazartól

Nyári színek, halvány árnyalatok, modern vonalvezetés, a részletekre való odafigyelés és kényelem? Ezek jellemzik a Kazar tavaszi-nyári kollekcióját. A most bemutatott női tavaszi-nyári kollekcióban hangsúlyosak az egyedi minták és a halvány színek, és kivételesen kidolgozottak a részletek. A tűsarkúak, kecses szandálok és elegáns lapos sarkú cipők csupán egy részét képezik a márka új ajánlatainak, így a minőségi bőrből készült Kazar cipők idén nyáron is legjobb társaid lesznek.

minimalizalj_zseda_2020_3.jpg

Tovább

JANUÁRI kedvencek // tél

Örömteli pillanatok 

Vannak könyvek, amelyeket mindenhova magammal viszek, ízek, melyeket képtelen vagyok elfelejteni és illatok, melyektől pillanatok alatt eszembe jut egy rég elfeledettnek hitt emlék. Felvillannak előttem eltűnt idők pillanatai: ahogy nagymamám konyhájában tejszínhabos kakaót kortyolgatok lefekvés előtt, vagy amikor a teámba áztatom a francia kekszet, ahogy átfagyva berohanok a kályha mellé, miután egész nap hóembert építettem a barátaimmal, vagy azok a csodás nyarak Székelyföldön. Mindenkinek mást jelent a múlt, de mindenkinek van benne valami, amire érdemes emlékezni. 

blue_circle_sunflowers_spring_instagram_post_9.jpg

Tovább

Megérkeztek a RESERVED tavaszi újdonságai

RESERVED 2020

Egy stílusos, vidéki kirándulás megfelelő öltözéket kíván. Az ukrán “Vogue Travel” legfrissebb számában Julie Pelipas, Fashion Director, egy kortárs stílusikon, és Instagram influenszer (több, mint 202 ezer követővel) ezúttal a RESERVED 2020-as első kapszulakollekciójának darabjait választotta a címlaphoz és a divatanyagohoz. Pelipas a fotózást egy amerikai útifilm hangulatában álmodta meg és egy nagyon találó címmel látta el: “On The Road”, magyarul “Úton”.

covtravel.jpg

Tovább

Answear tavaszi-nyári kollekció

Csíkos nyarunk lesz!

Az Answear új nyári kollekciója a Stripes Vibes fantázia nevet kapta. A Vibráló csíkok inspirálta divatkollekció igazi vakációs hangulatba hoz mindenkit, aki viseli. A kollekció a francia riviéra elegáns stílusát és a mediterrán strandok báját idézi.

stripes_vibes.jpg

Tovább

Itt az F&F új, tavaszi/nyári kollekciója!

Bár odakint még nagy pelyhekben hull a hó, én pedig épp gyömbéres teát kortyolok a náthám ellen, az üzletekbe már megérkezett az F&F legújabb, 2018-as tavaszi/nyári kollekciója. A kollekciót a trópusok vibráló színei és Hawaii motívumok ihlették, amelyeket aprólékos hímzésekkel díszített, nőies, finom sziluettekkel állítottak kontrasztba. 

c69371cf-29f6-403e-9294-6de1d495930c.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása