Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Ilyen volt 2018-ban a KRESZ-vizsgám!

2018. április 23. - Antalfy Krisztina

Te vajon átmennél a mai  KRESZ-vizsgán?

Vajon munkaszerződési leírás a vizsgabiztosnak, hogy morcos, mogorva fráter legyen? A mosolyt és a kedvességet valamiért még hírből sem ismeri, pedig amikor az ember lánya ott áll, bizonyítványát szorongatva az amúgy is rideg, SZTK-ra emlékeztető folyosón, akkor bizony jól jönne egy halvány kedves gesztus, egy csipet empátia, hogy megnyugodjon. Persze most, hogy túl vagyok rajta, és szerencsére elsőre sikerült is a KRESZ-vizsgám, már tudom, hogy felesleges idegeskedni az elméleti vizsga előtt!

blue_circle_sunflowers_spring_instagram_post_1.jpg

Időpont: április 10. 
Helyszín:
Petzval József u. 39.

Ez a nap is eljött!

A vizsga előtt éjszakán már kresz-táblákkal és 3 pontos forgalmi ábrákkal álmodtam, ennek ellenére mégse tartottam tőle. Igyekeztem korán odaérni a vizsgaközpontba, hogy még le tudjam ellenőrizni a vizsgázók névsorát – biztos ami biztos alapon, hogy tényleg szerepel-e rajta a nevem. Természetesen én voltam az első a névsorban…

giphy_100.gifKép

Ahogy a csajok közül is, akikkel még az elméleti oktatáson barátkoztam össze, mind tüneményes, csupaszív lány, így nagyon megörültem, hogy egy napon vizsgázhattunk.

Két gyors harapás kedvenc csokimból még belefért, hisz a  csokoládé köztudottan csökkenti a szorongást és a stresszhormonok szintjét – de nálam akkor reggel nem vált be. S bár az a bizonyos egészséges vizsgadrukk ott volt bennünk, azért igyekeztük egymást megnyugtatni, és ami csöndes susmogással indult, az nagy nevetgéléssé fajult, amit végül a morcos vizsgabiztos megjelenése vetett véget.

pexels-photo_1.jpg

Először névsorolvasás következett, ez alapján mehettünk be a terembe, igazoltuk le magunkat és foglalhattuk el a helyünket az érintőképernyős monitor elött, melyen nagy elődeihez képest már csak pötyögni kellett.

A vizsga kezdete előtt 10–15 perccel mindenképpen érkezz meg!

A vizsgabiztos nagyon szigorúan vett mindent, katonás rendben behívott minket egyesével, és részletesen lellenőrizte az okmányainkat, a terembe ugyanis csak az mehetett be, aki szerepelt a listáján és nála voltak a szükséges papírok…

- személyi igazolvány
- ha nincs, akkor diák igazolvány esetleg útlevél ha van már, a jogosítvány
- eredeti iskolai bizonyítvány (legalább 8 általános)

glasses-removal.gifKép

Az elérhető maximális pontszám 75 pont. A sikeres vizsgához legalább 65 pontot kell elérned.

Miután mindenki elfoglalta a helyét, morcos vizsgabiztosunk arra kért minket, hogy ellenőrizzük le a monitoron látható adatokat (név, születési idő, hely). Ezt követően ismertette velünk a vizsga menetét, előttünk közben megjelent a képernyőnkön két próbafeladat, amivel kipróbálhattuk az érintőképernyő működését.

Az összes kérdés megválaszolására  55 percet vehetsz igénybe.  Minden kérdéshez 1 percet használhatsz fel. 45 db 1 pontos és 10 db 3 pontos kérdés van.

pexels-photo-105032.jpeg

Ezután a kérdések már élesben ugrottak fel, amitől bevallom először kicsit lefagytam, de végül olyan hamar végzetem velük, hogy én jöttem legelőször a teremből, méghozzá sikeres vizsga eredménnyel.

Tény, hogy sok kérdés van a vizsgán, és időnként nehezen lehet őket értelmezni, de ha nem kapkodod el a válaszokat, akkor nagyobb az esélyed a sikeres vizsgára.

Nagyon megkönnyebbültem, hogy sikerült, óriási mosollyal az arcomon írtam alá morcos vizsgabiztos úrnak a jelenléti ívet. Amíg odakint megvártam a lányokat, megittam egy kávét az egyetlen automatából, amit találtam a folyóson… De ez a kávé volt a legfinomabb aznap.

A lányok szép lassan kiszállingóztak a teremből, és legnagyobb örömömre szinte mindannyiunknak sikerült, kivéve szegény Adri, akibe azért megpróbáltunk lelket önteni, vigasztaltuk, hogy másodszorra már biztos sikerülni fog.  Ezt követően leadtam a forró drótot kedvenc Kreszprofesszoromnak, Pető Attilának, hogy: Juhuuuu, SIKERÜLT! Mehetek vezetni! :)

 giphy_101.gif

További információ:
http://www.mosolyzona.hu/

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr7413858314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása