Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Így légy első az ELSŐSEGÉLY vizsgádon!

2018. április 28. - Antalfy Krisztina

Oszlasd el a tévhiteket!

Nem szükséges orvosi egyetemre járnod ahhoz, hogy a közutakon belőled is életmentő váljon. Köztudott ugyanis, hogy a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges, hogy legyen közúti elsősegélynyújtó igazolásunk is. Ehhez viszont nem árt végig ülni a választott autósiskolánkban tartott elsősegély tanfolyamot, majd az alapos felkészülés után, tudásunkról számot adni a Magyar Vöröskereszt egyik általunk választott helyszínén. Na de mégis hova érdemes jelentkezni?

indul_a_jatszoteri_szezon_4.png

Nagyon szerencsésnek érzem magam abból a szempontból, hogy útjaink keresztezték egymást kishazánk legismertebb Kreszprofesszorával, Pető Attilával. Amennyiben nem ismerem meg, soha nem kerülök be a Mosolyzóna Női Autósiskolába, ahol többek között olyan remek oktató készített fel az vöröskereszt vizsgára, mint Rábl Viktória. S bár sokan előszeretettel emlékeznek vissza inkább a kellemetlenebb, negatívabb pillanatokra, - legalább is, ami a vizsgákat illeti -  én most mégis csak pozitív, dicsérő szavakat fogok használni az alábbi posztban, mert ez a suli valóban megérdemli a dicséretet.

A sikeres KRESZ vizsgám után evidens volt, hogy mielőbb jelentkezek az elsősegély tanfolyamra, majd az alapos felkészülés után – amíg még emlékszem a stabil oldalfekvés és az újraélesztés mozdulataira - kérek egy időpontot a vizsgára. Sokan sokfélét mondtak a Vöröskereszt vizsgáról: szigorúak a vizsgabiztosok, imádnak "bunkózni", és még jobban imádnak buktatni – egyszóval semmi jót ne reméljek, mert tuti nem megyek át elsőre.

De én már annak is örültem, hogy végre nem azzal kellett töltenem az estéimet, hogy próbateszteket töltök ki az interneten és bújom a tankkönyveket...

pexels-photo-1051072.jpeg

Cirka két hetem volt tanulni a Vöröskereszt vizsgámra, addig pedig mindent elkövettem, hogy fejben tartsam a tételeket – mert bizony a kötelező újraélesztés mellett tételt is kell húzni, rögtön két elméleti kérdéssel. Tanultam, magoltam, videókat néztem az alapvető elsősegély nyújtásról, próbáltam elsajátítani a sapka kötést, a vénás nyomókötést, nem összekeverni a Heimlich- és Rautek-féle műfogásokat és még szegény páromat is befogtam próbababának. Aztán mikor már azt hittem tuti semmit sem tudok, máris ott ültem a vizsgán, többed, sőt sokad magammal. 

Nem is olyan könnyű mentőt hívni!

És ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Vöröskereszt vizsgám előtt – mit hoz a sors – épp átszálltam volna a Jászain a villamosra, mikor megláttam a megállóban egy földön fekvő nőt és egy mellette kétségbeesetten tébláboló férfit. Úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy ne kérdezzem meg, kell-e segítség nekik, főleg így az elsősegély vizsgám előtt.
emergency-door-repair.jpg

Mint kiderült a hölgy elesett a síneken, vérzett és az ájulás kerülgette, a férje pedig nem tudta hogy kell mentőt hívni, mert olasz turisták voltak és most jártak először Pesten. Így életemben először nekem kellett tárcsáznom a 112-őt, ahol egy kedves hölgy átkapcsolt a mentőkhöz. A telefonban elrebegtem ki vagyok, hol vagyok és mi történt. Legnagyobb szerencsémre a járókelők tömegéből akadt egy, hangsúlyozom! csak egyetlen egy „hős”, aki nem lépett át rajtunk, nem nézett levegőnek, hanem odajött hozzám és felajánlotta a segítségét. Nem is érkezhetett volna jobbkor, így legalább én is nyugodt szívvel rá tudtam bízni a hölgyet –  és így még időben el tudtam menni a Vöröskereszt vizsgámra. Most mond meg miket produkál az élet!  

Vizsga időpontja és helye

Időpont: Április 26. csütörtök
Helyszín: Széll Kálmán tér 3.

A kis kitérőm után úgy éreztem mindent elfelejtettem, amit addig megtanultam, tele voltam félelemmel, bizonytalansággal, hisz addigra rengeteg „jóbarát” tele beszélte a fejemet a vizsgákra jellemző rengeteg téves információval.

Április 26-án, 14 órára kaptam időpontot Adri barátnőmmel, így legalább nem éreztem magam annyira elveszettnek abban a hatalmas tömegben, ami a Vöröskereszt Széll Kámán téri helyszínén fogadott. Érkezési sorrendben mentünk be, és négyesével váltottuk egymást a vizsgán.

elsosegely.jpg

Volt újraélesztés, majd jöttek a kérdések:

  • Mit teszek, ha buszon utazva hirtelen fékezésénél egy hölgy előre esik és beveri a fejét, amiből spriccelő vérzés jön…
  • Második kérdésként pedig megkaptam, hogy soroljam fel miről is ismerem fel a mellkasi sérülést...

Nem mondom, hogy nem izgultam, de szerencsére a vizsgabizottság két tagja nagyon kedvesen és türelmesen vette az akadályokat, amiket mi gördítettünk eléjük. Volt, aki nem fújta jól szegény babát, és olyan is, aki bordát tört, ennek ellenére mindannyian tudtunk annyira "brillirozni" a két szóbeli tétellel, hogy végül mind a négyen megkaptuk az áhított Vöröskereszt igazolást.

Elsőre sikeres volt a vizsgám, így újabb lépést tettem meg afelé, hogy megszerezzem a vezetői engedélyemet.

pexels-photo-236452.jpeg

Mi szükséges a  jelentkezéshez?

- a jelentkező személyi adatai 
- a vizsgadíjról szóló csekk, vagy számla sorszáma

A vizsga megkezdéséhez szükséges:

- előzetes jelentkezés telefonon, vagy személyesen
- érvényes arcképes igazolvány
- a vizsgadíj befizetését igazoló csekk feladóvevénye
- kitöltött jelentkezési lap (letölthető, vagy a helyszínen is kitölthető)

pexels-photo-280310.jpeg

Vizsgabizottság

A vizsgabizottság két főből áll. A vizsgabizottság tagjait a Magyar Vöröskereszt illetékes megyei/fővárosi szervezete kéri fel.

A vizsga tárgya és segédeszközök

A vizsga során megállapításra kerül, hogy a vizsgázó tudását alkalmazni tudja-e. A vizsga tartalma, menete, követelményei a www.voroskereszt.hu honlapon, a Megyei Vizsgaszervezési Központokban és a vizsgahelyeken hozzáférhető. A vizsga elsősorban gyakorlatban zajlik, melyet az ismeretek szóbeli számonkérése is kiegészít. A vizsgabizottság által biztosított segédeszközökön kívül egyéb segédeszköz használata nem megengedett.

A vizsgateljesítmény értékelése

Megfelelt minősítést kap az a vizsgázó, aki az elméleti illetve gyakorlati feladatokat helyesen oldotta meg, és bukást jelentő hibát nem követett el. Nem felelt meg minősítést kap az a vizsgázó, aki feladat megoldások (gyakorlati vagy elméleti) során olyan megoldást közöl, vagy cselekszik, illetve az, amit elmulaszt, (közölni vagy megtenni) a beteg állapotát rontotta és/vagy bukást jelentő hibát követett el.

Forrás:
Vöröskereszt.hu

További információ:
Mosolyzóna Autósiskola nőknek

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr113953480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása