Ne tervezd tovább, még ma vágj bele a vezetési tanfolyamba!

Én mindig hittem abban, hogy nem a diákkal van gond, ha valamihez „hülye” és az istenért sem tudják a fejébe verni azt a bizonyos létfontosságú tudást. Így voltam pl. annak idején a szinusz és koszinusz tételekkel, a fizika óra bonyolult képleteivel, és sokáig így voltam a vezetéssel is. Aztán beültem Nagy Ferenc vezetés oktatóm mellé, és a félénk kislányból sofőr lett.

Soha nem hittem volna, hogy eljön a napja annak, amikor nem csupán várni fogom a vezetést, de élvezem is. Ahogy már írtam, hiszek abban, ha az ember jó tanárhoz kerül bármit megtanulhat és bármit elérhet. Nem számít mennyire menő az adott autós iskola mennyire híres az oktató, mennyire menő mások körében, vagy mennyire van közel, csak az számít, hogy a tanár, aki mellé beülsz 50-90 percre, legyen nagyon jó, nagyon türelmes és jófej, mert amikor magatokra zárjátok a kocsi ajtajait, majd rálépsz a gázpedálra, nem lesz ott a haverod, anyukád, vagy a barátnőd, csak te és ő.  

Miután lement a tömeges Kresz-tanfolyam, sikeresen letudtam a Kresz és az Elsősegély vizsgámat, elbúcsúzhattam a csoportomtól, és az első vezetési órám óta már csak az oktatómra számíthatok, csak vele tartom a kapcsolatot. Sőt, ha azt vesszük, hogy hetente kétszer is találkozom vele, mondhatni, hogy szinte az életem részévé vált, legalább is egy kis időre biztosan.

Azt talán már az előző posztban is említettem, hogy óriási mázlim van, hisz Nagy Ferenc személyében egy végtelenül türelmes, nyugodt, kedves, odafigyelő, mindent jól és érthetően elmagyarázó oktatót kaptam a Mosolyzóna Autósiskola jóvoltából. És azt még muszáj megemlítenem, hogy Feri remekül veszi a poénokat és nagyon vicces - persze csak úgy a maga módján!

Én: Hogy bírod ezt a sok diákot egy nap, gondolom nem lehet könnyű!
Ő: Ohh, tök jól elvagyok. Semmi dolgom igazából, csak nézek ki a fejemből, zenét hallgatok és csodálom a mellettünk elsuhanó tájat. 

Persze a vicces párbeszédek sem enyhítették kezdetben a félelmeimet. Az, hogy még a második és a harmadik órámon is mennyire paráztam, azt oktatóm főleg számokban próbálta lemérni:

Ő: Mennyire izgulsz egytől tízes skálán?
Én: 10, talán 9 - mondtam.

Aztán egyik alkalommal azt vettem észre, hogy várom a vezetést, és már alig várom, hogy újra lássam a Ferit. Kezdtem élvezni az egészet, és így a 17. órámnál már csak 2-es, 3-as szinten tobzódik az izgalmi szintem, az is csak a sok türelmetlen vezető (simán ledudálnak a kamionból, ha nem indulok el azonnal) és a szabályokat be nem tartó biciklisek miatt van.

Amikor Feri mellett ülök, csak az jár a fejemben, vajon miért nem találkoztam vele sokkal korábban?

Mindig biztat, dicsér és segít, pedig vannak napok, amikor úgy szállok ki a Honda Jazz-ből, hogy na kész, ennyi, hagyjuk, ez nekem nem megy! Aztán Feri végtelen nyugalma és teljes fokú bizalma, amit belém fektet és, amit éreztet is nap, mint nap, teljesen elfeledteti velem, hogy én ettől az egésztől mennyire féltem.

Végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen remek oktatókkal hozott össze a sors, mint Pető Attila és Nagy Ferenc, hisz ha nem találkozom velük, még most is az anyós ülésen tetriszeznék!      

További információ:
http://www.mosolyzona.hu/

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!