Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Idén is szívószálmentes az augusztus!

2019. augusztus 10. - Antalfy Krisztina

Harmadik alkalommal indította el Szívószálmentes Augusztus kampányát a Felelős Gasztrohős Alapítvány. A hónap során arra kérik a lakosságot, fokozottan figyeljenek arra, hogy ne kerüljön szívószál a poharukba. Megkönnyíti a vendégek dolgát, hogy több étterem és idén újdonságként néhány strand és mozi büfé is csatlakozott a kihíváshoz.

konyvajanlo_34.jpg

Manapság már a csapból is műanyag folyik - minden értelemben -, ezért azt gondolhatnánk, tudatosabban fogyasztjuk a plasztik termékeket. Ez azonban egyelőre még nincs így; a tavalyi, több mint 100 ország részvételével megrendezett International Coastal Cleanup eseményen, melyen több ország partszakaszain szednek szemetet, a Top 10 összegyűjtött hulladék között a szívószál is szerepel. A rengeteg szennyező között apróságnak tűnhet egy-egy szívószál szemétbe, vagy a vízi élővilágba kerülése, azonban ha a világon mindenki csak egyetlen szívószálat használna élete során, akkor is több milliárd műanyagszállal szennyeznénk a környezetünket. Azonban korántsem tartunk ott, hogy egy főre csak egy darab szívószál jusson; az alapítvány számításai szerint, csak a magyarországi vendéglátóhelyeken annyi szívószál fogy, amivel két és félszer körbetekerhetnénk a Földet. 

photo-1496318447583-f524534e9ce1.jpg

“Sokat gondolkoztunk az Alapítvánnyal azon, hogy idén is megrendezzük-e a Szívószálmentes Augusztus kampányunkat, hiszen mi is tisztában vagyunk vele, hogy a klímakatasztrófát vagy a műanyagszennyezés kérdését nem a szívószálmentesség fogja megoldani. Azt is látjuk azonban, hogy a sokkoló hírektől sokan “lefagynak”, nem tudják, hogyan, mivel induljanak neki a környezettudatosabb életmódnak. Úgy gondoljuk nekik jó kezdés lehet ez a kihívás.” - mondta el Szabó Eszter, a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője.

Ahogy megszokhattuk, a kezdeményezéshez idén  is csatlakoztak vendéglátóhelyek, ahol nem kell már jó előre mantráznunk, hogy szívószál nélkül kérjük az italunkat. A Fenntartható Vendéglátóhely minősítéssel rendelkező éttermek és kávézók már január óta ebben a szellemben működnek - a minősítési kritériumok között szerepel a szívószálmentesség - így mind az 50 vendéglátóhely részt vesz a kampányban, mellettük, újdonságként néhány strand és mozi büféje (a balatonalmádi Nereus Park Hotel strand büféje, a makói Hagymatikum, a szegedi Belvárosi Mozi, a dunaújvárosi Dózsa Mozicentrum és a budapesti Kino Café) is csatlakozott, valamint egy “külsős” vendéglátóhely a Market Budapest is. 

Ne felejtsük a sok kicsi sokra megy elvét és kezdjünk bele mi is a környezettudatos életmódba augusztusban, a Szívószálmentes Augusztus kihívással!

További információ:
https://gasztrohos.hu/fenntarthato-vendeglatohelyek/

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_ 

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr8015007132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása