Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Egy autó nem csak jármű, hanem menedék is lehet

2021. március 29. - Antalfy Krisztina

Széleskörű közvélemény-kutatást végzett a Peugeot, amelyben arról kérdezte az autósokat: hogyan és mire használják járművüket a koronavírus-járvány idején. A válaszok részben meglepőek voltak – az azonban nem, hogy a Peugeot tökéletesen alkalmazkodik az ügyfelek igényeihez.working-in-car.jpg

A közelmúltban különleges kérdéssel fordult a brit autósokhoz a Peugeot: az autógyártó képviselői arra voltak kíváncsiak, hogy a négy- vagy többszemélyes háztartásban élők hogyan birkóztak meg az Európát immár egy éve szorításában tartó világjárvány elleni védekezésként bevezetett korlátozásokkal. A felmérésből kiderült, hogy az emberek jelentős része új feladatkört osztott autójára: a megkérdezettek 41 százaléka arról számolt be, hogy járművükkel bővítették személyes életterüket.
relax_or_watch_tv_during_lockdown.jpg
Az utcán, udvarban vagy garázsban veszteglő autó a pandémia egyik szomorú jelképévé vált világszerte. Amint az emberek önszántukból vagy a központi intézkedéseknek eleget téve társadalmi távolságtartásra rendezkedtek be – aki csak teheti, otthonról végzi munkáját, interneten keresztül intézi bevásárlásait, míg a gyermekek online oktatásban igyekeznek elkerülni a fertőzést, és lépést tartani a tananyaggal –, a gépkocsi elveszítette elsődleges funkcióját. Ezzel párhuzamosan azonban minden eddiginél égetőbb igény mutatkozik az elvonulásra, az én-időre: otthonuk négy fala közé zárva az emberekben napról napra erősebben ébred fel a vágy, hogy egyedül lehessenek, ha csak egy-két órára is.
peugeote-2008_2.jpg
A megkérdezettek 58 százaléka – tízből hat ember – találja nyomasztónak ezt a helyzetet, amelyben sokuk számára az autó lett az a biztonságos zug, ahol fellélegezhetnek. A megkérdezettek több mint fele egyszerűen csak élvezni szeretne egy kis nyugalmat, csendet és békét, 47 százalékuk okostelefonját, táblagépét is magával viszi, hogy televíziós sorozatokat, filmeket nézzenek autójuk kényelmében, 43 százalékuk inkább egy jó könyvet választ, és a betűkben elmerülve zárja ki a külvilágot.

Minden harmadik ember rögtönzött irodát rendez be autójában – akár azért, mert elmélyült koncentrációra van szüksége, akár azért, hogy ő ne zavarja saját munkájukba merülő családtagjait.

Akármilyen célt tölt is be az autó ezekben a hónapokban, egyvalamire sokan ráébredtek: az autó igazából úgy praktikus, ha működik. Az olyan alapvető szolgáltatások, mint a 12 voltos vagy USB töltő aljzatok, a világítás vagy a fűtés nélkül a legelegánsabb autó is sokat veszít a komfortjából. A motort álló helyzetben működtetve áthidalható ez a probléma, garázsban azonban ez nem jelent megoldást, az udvaron vagy a ház előtt parkolva pedig saját környezetünk levegőjét szennyezzük a kipufogógázokkal.peugeot_3008_2020_042_fr.jpgA felmérésben részt vevő, mintegy kétezer autótulajdonos több mint egy harmadában (37%) most fogalmazódott meg az igény egy emissziómentes autó iránt, amely a belső égésű motor működtetése nélkül is biztosítja a modern járművekben megszokott, kényelmes környezetet.

A Peugeot már ma is a legkülönbözőbb lehetőségeket kínálja a természeti és emberi környezete egészségét szívén viselő ügyfelek számára. Tisztán elektromos üzemű, illetve hálózatról tölthető (plug-in) hibrid típusaik egytől egyig alkalmasak arra, hogy zaj- és légszennyezés nélkül működjenek – és ebből a szempontból mindegy, hogy városi dugóban vánszorgunk, országúton suhanunk, vagy egy helyben veszteglünk velük.

Az egyedülállóan széles portfolió a tisztán elektromos haszonjárművektől (Peugeot e-Partner, e-Expert és e-Boxer) a tisztán elektromos személyautókon (Peugeot e-208, e-2008, e-Rifter és e-Traveller) át a hálózatról tölthető hibrid személygépkocsikig (Peugeot 508 Hybrid, 508 SW Hybrid, 308 Hybrid és Hybrid4, valamint az év második felétől a vadonatúj Peugeot 308 Hybrid) a lekülönbözőbb élethelyzetekre, vállalkozásoknak és családoknak, céges és magán felhasználásra kínálnak megoldást. peugeot_par_2018_157_fr.jpgA jelen helyzetben értelemszerűen nem teherbírásukkal, finom hangolású futóművükkel vagy kedvező légellenállásukkal tudják lenyűgözni az ügyfeleket: többet nyomnak a latban a kényelmes ülések, a kiváló zajcsillapítás, a belső tér  átgondolt kialakítása, és persze az elektromos hajtáslánc, amely nem csak tiszta és csendes üzeme miatt tökéletesen karantén-barát, hanem azért is, mert az üzemanyag pótlásához ki sem kell tennünk a lábunkat a kapun.

Akkor sincs persze minden veszve, ha valaki későn kapcsolt, és most venne elektromos Peugeot-t: a márka Európa-szerte egyre több országban nyújt ügyfeleinek online értékesítési felületet, ahol az érdeklődők otthonról konfigurálhatják álmaik autóját, sőt, a rendelési és finanszírozási folyamatot is útjára indíthatják. Így válik a válsághelyzet ideális autómárkájává a Peugeot, amely akkor is kiváló szolgálatot tesz tulajdonosainak, amikor nem utazhatnak.

További információ:
PEUGEOT

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!file_c0992f9536_original_1.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr1716483598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása