Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

10 ok, amiért megszeretheted az esőt

2021. április 14. - Antalfy Krisztina

Another Rainy Day

Valóban igaz, hogy az április végtelenül bolondos, és kiszámíthatatlan! Főleg az utóbbi években, amikor is igencsak szeszélyes időjárásnak lehettünk a tanúi így a tavasz lassú beköszöntével. Míg egyik pillanatban havazik, a másikban máris elővehetjük a fürfőruhánkat, aztán hirtelen beborul az ég, és egész nap csak esik az eső, ami sokunkat teljesen kikészít. Így nem csodálom, ha Te sem látsz semmi szépet ebben a változékony időben. Ám, ha jobban belegondolsz, rájössz, hogy még ezekben a szürke hétköznapokban is vannak, olyan dolgok, amelyek épp az esőtől lesznek annyira örömteliek. birthday_present_tips_collage_2.jpg

Bevallom, én szeretem az esőt, az eső áztatta tájat, a záporokat kísérő kellemes esőillatot. Talán túlságosan is romantikus lélek vagyok, de kellemes érzést kelt bennem az eső hangja és látványa. Az eső számomra változás, felfrissülés, maga az élet, a természet erejének jelképe, ezért úgy gondolom, nem kell feltétlenül szomorkodnunk, vagy magunkba roskadnunk, csak azért, mert esik az eső! Nézzük inkább a dolgok jó oldalát, hisz számos örömteli dolgot tudunk ilyenkor is csinálni, amire máskor talán se időnk, se kedvünk nincs.

Az alábbiakban el is hoztam néhány személyes kedvencemet, mellyel remélem tudlak kicsit motiválni, és jobb kedvre deríteni ebben a borongós, esős időben!

#1 Bújj gumicsizmába: mert az esős napok tökéletesen alkalmasak arra, hogy felvehessük végre rég látott gumicsizmánkat…
fotojet_423.jpgkép1/2/3

#2  Jógázz: ha már a négy fal közt kell maradnunk, használjuk ki, és iktassunk be egy kis relaxálást, mozgást vagy jógát...
d845a1973c59278288ce309831bc1225.jpg

kép

#3 Menj ki a szabadba: bár elsőre űgy tűnik a szeles, borús idő nem a legalkalmasabb a kimozdulásra, de végül is miért ne mozdulhatnánk ki ilyenkor is, és miért miért ne válhatna maga az esős a játék forrásává? Bújj hát gumicsizmába, vízálló nadrágba, ragadd kézen a gyerkőcöket, aztán lássuk, ki tud nagyobbat ugrani a tócsákba!pexels-photo-69896.jpeg#4 Sétálj vele egy nagyot: egyszerűen jó kicsit kimozdulni a négy fal közül, és közben egy esernyő alá bújni a szerelmeddel...
pexels-photo-1534633.jpeg#5 Pihenj bűntudat nélkül: nem kell ám mindig hasznosan töltsd az időd, nyugodtan aludj egy nagyot, vagy csak pihenj egy kicsit, hisz megérdemled...
pexels-photo-6697272.jpeg#6 Légy hálás: ha végkép nincs kedved kimozdulni, akkor egyszerűen örülj, hogy van egy otthonod, ahol elbújhatsz az eső elől…
pexels-photo-4009031.jpeg#7 Gyönyörködj a esőben: csak nézd ahogy esik, hidd el Téged is megnyugtat majd az esőcseppek kopogása...pexels-photo-3708717.jpeg#8 Csinálj bármit, amihez kedved van: ebben az esős időben most végre nem neked kell meglocsolni a kinti virágokat, így marad egy kis időd valami máshoz… pexels-photo-413707.jpeg#9 Kapcsolódj ki: a legjobb érzés esőben az ágyban, bevackolódva olvasni, és közben elmerülni a könyvek nyújtotta fantázia világban…
pexels-photo-1616779_1.jpeg#10 Bújj mellé: ezekben az esős, borús napokon végre van időd a szerelmedre, ami jót tesz neked is és neki is…par_az_agyban_3.jpg+1 Rendezz filmmaratont: kapcsold ki a mobilod, és nézd végig az összes filmet, sorozatot, amire eddig nem volt időd...filmmaraton.jpg
Ha ezek után mégis elszomorodnál emiatt a szürke, esős időjárás miatt, javaslom, vegyél elő tollat, papírt, és készítsd el saját boldogság listád, ami maximálisan kikapcsol és boldoggá tesz majd ebben az undok, télies időben is!

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!file_c0992f9536_original_1.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr9416499802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása