Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Miles Davis ikonikus stílusa újraéledt egy szemüvegben

2022. február 07. - Antalfy Krisztina

A legenda jazz egyik kulcsfontosságú újítójaként ismert, emellett igazi stílusikon. A Tipton most összefogott az örököseivel, hogy újraalkossa ikonikus stílusát. 61 stúdióalbumával Davis négy évtized alatt 32 Grammy jelölést és 8 Grammy díjat kapott, 2006-ban pedig bekerült a Rock & Roll Hall of Fame-be. Munkássága továbbra is inspirációként szolgál világszerte, nem csak a zene, de a divat terén is.0j9a8366_1.jpg

„Zenéjét persze mindenki ismeri, de amikor megismertem, pont annyit festett, amennyit zenélt, és aztán ott voltak a ruhái” – kezdi a róla való emlékezést Marcus Miller, Miles Davis együttesének basszusgitárosa, zeneszerzője és producere. „Minden ugyanazt a szerepet töltötte be. A kinyilatkoztatása volt annak, ki ő és hogyan szeretné magát prezentálni. Tudta, hogy az emberek figyelnek rá. És a ruházat akkoriban nagyon fontos volt. Főként a ’40-es és ’50-es évekről beszélek, mert ebben az időszakban a fekete előadóművészek azért harcoltak, hogy ne csupán a szórakoztatóipar tagjaiként ismerjék el őket.”

A Tipton a Newport szemüvegkeretével mutatja meg, ki volt Miles Davis

A Tipton az első és egyetlen szemüvegmárka, amely a Miles Davis által 1958-ban viselt modellt újragondolhatta. Örököseivel együttműködve alkották meg a keretet, amely folytatja Davis stílusos kifejezésmódjának hagyományát. Ez messze túlmutat a muzikalitásán: a stílus és tartalom bonyolult egyensúlyának ékes példája, örökösei pedig a Tipton szakértelmét választották, hogy olyan napszemüvegeket készítsenek, amelyek méltók a zenész utánozhatatlan esztétikájához.0j9a8141_1.jpgHonnan ered Davis vonzódása a divat iránt?

Davis divat iránti szeretete még fiatalkorában kezdődött, a szüleitől eredően, akik az Illinois államban található Alton városában nevelték fel, felső-középosztálybeli környezetben. A zenész édesanyjának tulajdonítja korai divat iránti érdeklődését, emlékirataiban így ír róla: „Nerc kabátjai voltak és gyémántjai. Elbűvölő nő volt, aki mindenféle kalapot szeretett hordani, és a barátai is pont olyan elbűvölőek voltak számomra, mint ő. Mindig a legjobb ruhákat viselte. A kinézetemet tőle örököltem, ahogy a ruhák iránti rajongásomat és a stílusérzékemet is.”

Wayne Shorter zeneszerző és szaxofonos, aki évekig játszott Davis-szel, szintén ezt jegyezte meg a zenészről: „Ő így nőtt fel. Mindig is jól öltözött, a finom dolgokkal mindig összhangban, és sosem látott arra okot, miért is kéne bárkitől ezeket a finomságokat megtagadni.”

Herbie Hancock, a jazz egy másik legendás alakja így nyilatkozott volt kollégájáról és zenekari társáról: „Amikor először csatlakoztam az együtteséhez, a vele való közös játék gondolata magába foglalta azt is, hogy automatikusan megéreztük, hogy valami olyan ruhát kell hordanunk, amiben megfelelően tudunk Miles társaságában mutatkozni.”0j9a7758_1.jpgA Milestones és Davis hosszantartó hatása a divatra

A Davis korában feltörekvő fekete előadóművészek érdekében Davis megértette a zene és a divat összeolvasztásának fontosságát. Ez a kombináció ma is jelentős szerepet játszik a legelismertebb színesbőrű előadók megjelenésében. Davis stílus iránti elköteleződése ikonikus szerzeményeitől a ruhásszekrényéig a zenei elit élvonalába helyezte őt.

Az 1958-as Milestones megjelenésével Miles Davis egy olyan úton indult el, amellyel örökre megváltoztatta a mainstream zenei színteret, a kor több ismert zenészét (mint Chat Baker, a Modern Jazz Quartet, és a nemrégiben elhunyt Charlie Watts (Rolling Stones) ösztönözte arra, hogy emelkedettebbé tegyék színpadi tailor made megjelenésüket.0j9a8185.jpgA Tipton Newport kerete tisztelgés Miles Davis előtt

„Amikor Miles Davis családja megkeresett minket az ötlettel, szinte el se akartuk hinni” – mesél Zack Tipton, a Tipton alapítója a munka folyamatáról. „A Vinylize brandünk szlogenje a ’wear the music’, a keretek alapanyaga ugyanis újrahasznosított bakelitlemez. Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk a zenészekkel, számtalan nemzetközi sztár is viseli a mi szemüvegünket Robbie Willimastől, Elton Johnig, vagy Shawn Mendesig. Miles Davis egy olyan ikon a divat szempontjából is, akinek a stílusát általunk újraértelmezni csak kellő tisztelet mellett lehet. Miles 1958-ban viselte azt a keretet, ami minket megihletett. A Newport, épp úgy, ahogy a Tipton keretek általában limitált szériás, mindössze 200 darabot gyártunk belőle.”

A keretet megtalálod a Vinylize Jazz kollekciójában! Ha megnéznéd és felpróbálnád élőben, a Tipton Eyeworks új budapesti showroomjában, az Erkel utca 6. szám alatt várnak!

További információ:
Tipton Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

PosterStore.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr6017272312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása