Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode


Oprah Winfrey // Az élő példakép

2011. május 26. - Antalfy Krisztina

Elbúcsúzott közönségétől szerdán Oprah Winfrey, a nappali televíziós, kibeszélős show-k legnagyobb királynője, aki az ABC televíziós csatornán egy negyedszázadon át sugárzott műsorával úttörő szerepet játszott az úgynevezett gyóntató televíziózás műfajában.

Személyes

Oprah az egyetlen olyan „fekete” nő, aki saját erejéből lett milliárdos és jutott el oda, ahol most van. 1954-ben a Mississippi állambeli Kosciuskóban, törvénytelen gyermekként született. Anyja és apja is tinédzserkorú volt, ezért hamar anyai nagyanyjához került. Az akkori körülmények korántsem voltak ideálisnak mondhatók a kis Oprah számára, a nagyi mégis olyan szerető otthont teremtett, hogy a kislány ezt akkor meg sem érezte.

A nagymama szellemi fejlődésére is komoly figyelmet fordított. Unokája már háromévesen olvasott, négyévesen pedig azzal hívta fel magára az emberek figyelmét, hogy képes volt hosszú részleteket elmondani a Bibliából. Hat éves korában aztán az anyja magához vette, és ezzel le is zárultak a felhőtlen gyermekévek. Itt hamar megtapasztalta az élet sötét oldalát, de szerencsére édesapja hamar magához vette.

Oprah Winfrey 1983.

Fiatal kora

Tinédzserként a szép Oprah elnyerte az állam szépségkirálynőjének járó koronát, rádióműsorokat vezetett, és egyre másra tűnt fel a helyi televízió képernyőjén is. Csakhamar az egyik chicagói tévétársaság reggeli műsorának stúdiójában találta magát, melyben olyan lehengerlő teljesítményt nyújtott, hogy főnökei főműsoridőben, országosan sugárzott talkshow-t adtak neki.

Oprah Winfrey 1987.

Az első saját nevére keresztelt show 1986-ban került képernyőre. Pár hónap alatt az egyik legnézettebb műsorrá nőtte ki magát, akkor harminckét éves vezetője pedig azonnal dollármilliomos lett.

Magánélete

1986-ban jött össze az akkori élettársával, Stedman Grahammel, akivel soha nem házasodtak össze. Azóta azonban a pár szétvált, a rossz nyelvek szerint Oprah egy több milliós összegű csekkel küldte el kedvesét. Közös gyermekük sem született, Oprah a kutyáit tekinti gyermekeiknek.

Oprah Winfrey és Stedman Grahamme

Finálé

Az utolsó, kedden felvett és szerdán leadott műsorában, a mintegy négyszáz fős stúdióközönség előtt az 57 éves tévésztár érzelmesen, de hírességek és a tőle megszokott gáláns ajándékosztás nélkül köszönt el.

“Önök és ez a show az én életem nagy szerelme” – mondta a könnyező házigazda a The Oprah Winfrey Finale közönségének – “az utolsó show az önöknek mondott köszönetemről szól. Ez az én önöknek szóló szerelmes levelem”. A huszonöt éven át futó The Oprah Winfrey Show fórumot nyújtott az olyan, korábban tabuként kezelt témák kibeszélésére, mint a nemi erőszak, a vérfertőzés és a depresszió.

A műsorban számos híresség és politikus számolt be legújabb vállalkozásáról vagy kért bocsánatot a viselt dolgai miatt. Negyedszázados működése alatt a The Oprah Winfrey Show harmincezer vendéget szólaltatott meg, mintegy egymillió főnyi stúdióközönség előtt. A műsor negyvennyolc, a kiemelkedő televíziós teljesítményeket elismerő Emmy-díjat kapott és kiérdemelte a Kennedy Központ elismerését is. A tévésztár egy 2004-es show-ja 276 főnyi stúdióközönsége valamennyi tagját új autóval ajándékozta meg, tavaly pedig Ausztráliába vitte el a felvétel vendégeit.

Oprah, aki a Forbes magazin szerint 2,7 milliárdos vagyonával jelenleg az egyetlen afroamerikai milliárdos, 2009 novemberében jelentette be távozási szándékát. Az ABC-től kilépve azonban nem a jól megérdemelt pihenésnek, hanem az idén januárban OWN (Oprah Winfrey Network) néven elindított kábelcsatornájának fogja szentelni energiáját, amelynek kezdeti sikerei méréskeltnek mondhatók. A már-már nemzeti intézményként működő Oprah Winfrey produkciós vállalatának tevékenysége egyúttal filmek gyártására, a kétmillió példányban megjelenő, O magazin kiadására, valamint a Sirius XM műholdas rádió üzemeltetésére kiterjed.

Az utolsó adásban a szórakoztatóipar olyan nagyágyúi szerepeltek, mint Beyoncé, Madonna és Tom Hanks, a záró, szám szerint a 4561. műsorban Oprah szólóban búcsúzkodott. A tévésztár, aki felvillantott részleteket korai műsoraiból, arra bíztatta nézőit, hogy találják meg életcéljukat, vegyék kezükbe a sorsukat és változtassák jobbá a világot.

Forrás:
http://www.digitalspy.co.uk/ustv/news/a321271/oprah-winfrey-through-the-years-in-pictures.html
http://fashionbombdaily.com/category/style-file

süti beállítások módosítása