Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Nancy Reaganre, a volt first ladyre emlékezünk

2016. március 07. - Antalfy Krisztina

Tegnap, helyi idő szerint délelőtt 94 éves korában elhunyt Nancy Reagan szívelégtelenségben, a kaliforniai Los Angelesben, akire az amerikai médiumok részben úgy emlékeznek, mint Reagan elnök legbefolyásosabb tanácsadójára, részben pedig mint a XX. századi amerikai történelem egyik legnagyobb szerelmi történetének főszereplőjére.  

fotorcreatednn.jpg

Barack Obama elnök közleményben köszönte meg Nancy Reagannek a "nagylelkű és melegszívű tanácsait", s méltatta a volt first ladyt, aki szerinte a maga idejében megváltoztatta a first ladyk helyét és szerepét a Fehér Házban.

Méltatásában Obama elnök külön kitért arra a szerepre, amelyet Nancy Reagan az Alzheimer-kór elleni küzdelemben vállalt, attól a pillanattól kezdve, hogy a néhai Reagan elnöknél diagnosztizálták ezt a szörnyű betegséget.  Férjét kerek tíz esztendőn keresztül odaadóan ápolta közös otthonukban.

reagan-bench.jpg

Az amerikai sajtóban felidézik, hogy Margaret Thatcher brit kormányfő egyszer azt mondta: „Ronald Reagan nyerte meg a hidegháborút, de ez nem lett volna lehetséges Nancy Reagan nélkül.”     

A volt first lady Anne Frances Robbins néven látta meg a napvilágot, 1921. júliusában, New York városában. Szülei még születése előtt elváltak, nevelőapja - egy sebészorvos - nevét vette fel, így lett Davis, majd már hollywoodi színésznőként Nancy Davis művésznéven szerepelt. 1949 és 1956 között 11 filmben játszott. 1952-ben férjhez ment Ronald Reaganhez. Amikor 1967-ben Reagant Kalifornia állam kormányzójának választották, felhagyott színésznői karrierjével. Ronald Reagan két ciklusban állt az állam élén, és 1981-ben iktatták be őt az Egyesült Államok elnökének.

Valamennyi megemlékezés megemlíti, hogy Nancy Reagan eleganciát és stílust honosított meg a Fehér Házban, s döntő befolyása volt az épületben zajló élet irányításában…

Az alábbiakban néhány igazán stílus összeállítással szeretnék megemlékezni Róla:

669c5a6918942fb7de1dd33633f40622.jpg

3158b4068057b92f8566368cc9778d7c.jpg

0275909e134c17d1b817951e06770a34.jpg

d60deba15dd632b62597bd4f3726f946.jpg
nancy-reagan-2-600x800.jpg
ronald-and-nancy-reagan-with-michael-jackson.jpg

nevtelen_3.png

 

Forrás: MTI
Képek.
Pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr98450824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása