Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Így lesz bőröd ismét szép és ragyogó őszre!

2017. augusztus 27. - Antalfy Krisztina

BIOMOLEKULÁRIS LAPMASZKOS ARCKEZELÉS

A szabályok világosak, ha nőnek születünk az idő múlása sokkal nagyobb ellenség számunkra, mint a férfiaknak. Éppen ezért életünk során szinte mindent megteszünk, hogy az idő múlását lelassítsuk, és még nagyon-nagyon sokáig szépek és fiatalok maradjunk. Húsz évesen az öregedésen még kár aggódnunk, huszonöt évesen már nem árt, ha el kezdjük ápolni, hidratálni arcbőrünket, 30 fölött viszont nem árt bevetnünk néhány egyszerű, ám annál látványosabb trükköt  a bőr korai öregedése ellen. Az alábbi posztban bemutatom számodra az idei év legújabb trendjét, a Biomolekuláris Lapmaszkos Arckezelést.        

21042459_2068100440087438_6013391506495242240_n.jpg

A harmadik X-et átlépve rádöbbentem, ha „versenyben” akarok maradni, még egy tartós párkapcsolat mellett is, fontos, hogy odafigyeljek önmagamra, gondolok itt a rendszeres testmozgásra, az egészséges, rendszerese étkezésre és a komolyabb arckezelések bevetésére.

Bár harminc fölött a bőr tartószerkezete még viszonylag erős, de az öregedési folyamatok már így is elkezdődnek, az első ráncok, foltok és hajszálerek szép lassacskán előbukkannak egy-egy rövidebb éjszaka, vagy stresszesebb nap végén. Éppen ezért nem árt, ha az egyszerű arctisztítás mellett olyan intenzív kezelésekre is bejelentkezünk, amelyek aktív öregedésgátló összetevőket tartalmaznak. 

giphy_89.gif

LÉPJ FEL HATÉKONYAN AZ ELSŐ RÁNCOK ELLEN!


A média nem feltétlenül az egyetlen fekete bárány a fiatalság kontra öregedés elleni játékban, de tény, hogy a magazinok, a reklámok szinte csak fiatal, tökéletes bőrű nőket mutatnak be, így mi dolgozó, a városi dzsungelben a mindennapi gondokkal megküzdő nők már úgy érezhetjük, hogy 30 fölött már nem vagyunk elég jók, 40 fölött meg szinte már észre sem vesznek minket. De ennek nem kellene feltétlenül így történnie!

3954.jpg

Szeretném neked bemutatni egy nagy kedvencemet, az Image arckezelést!

A Budapest Plasztikai Intézet jóvoltából volt szerencsém kipróbálni egy szuper frissítő kezelést, amit receptre írnék fel minden nőnek 30 fölött. Aznap, amikor bejelöltem magam a Facebookon, hogy a magánklinikán vagyok, sok ismerősöm rémülten írt üzenetet, mert attól tartott, valami drasztikus lépésére szántam el magam, de megnyugtattam őket: Nem, még nem feküdtem kés alá - talán ott még nem tartok -, azonban egy olyan kezelésen vettem részt, ami percek alatt felfrissít és megújít.  

20170822_101247.jpg

Image Skincare sorozat pár percben

Mivel nem sok időm van arra, hogy hosszú órákra, vagy akár több napra is befeküdjek a plasztikai intézetbe, de szeretném fenn tartani a fiatalságomat, és időben kitolni az öregedés látható jeleit, azonnal igent mondtam az Image Skincare kezelésére, ami nem vett el több időt a napomból, mint fél órát, így akár ebéd időben is megejthető.

woman-afraid-of-her-own-face-mask-in-mirror-reflection-scared-gif-animation.gif

DE LÁSSUK MILYEN IS VOLT!

Reggel 10 órára volt időpontom. Sajnos előtte még volt egy kis dolgom, így talpig sminkben érkeztem, de szerencsére ez nem jelentett gondot. Mivel már voltam a Budapest Plasztikai Intézetben, a recepción való bejelentkezés után már nem kellett kitöltenem a kötelező papírokat, így nem volt más dolgom, mint elkortyolni a finom reggeli cappuccinot és várni, amíg a kezelő szakorvos behív a rendelőbe - alig egy percen belül már bent is voltam.

20968513_110439719650553_6583621549742358528_n.jpg

Első lépés: Konzultáció 

Itt megismertük egymást közelebbről a bőrspecialistámmal, aki egy végtelenül kedves, tüneményes nő volt. Itt minden fontos információt elmondott a kezelésről, és minden kérdésemre válaszolt.

Második lépés: Ruhából ki, kezelőruhába be!

Ezt ugye nem kell magyarázzam? :) A kezelés megkezdése előtt ki kell bújni az utcai ruhából, és belebújni a finom, puha frottír kezelőruhába. 

Harmadik lépés: Kezelő ágyra felfekvés

JÖHET A  BIOMOLEKULÁRIS LAPMASZKOS ARCKEZELÉS

lapmaszkos arckezelés teljesen hidratálja a bőrt, a maszk segít a bőröregedés megállításában, a fénykárosodott bőr, valamint az apró mimikai ráncok kisimításában.

img_20170822_100848-01.jpeg

1. Lépés

A bőrspecialista első lépésben eltávolította a sminket és a szennyeződéseket.

2. Lépés

Ezt követően az ILUMA porral leradírozta a bőrömet, ami halványította a pigmentfoltokat és eltávolította az elhalt hámsejteket. 

20170822_101704.jpg

3. Lépés

Az így előkészített arcbőrre került fel a különleges Biomolekuláris anti-aging zselés lapmaszk, ami erős hidratáló és bőröregedésgátló anyagokat tartalmaz. A maszkot kb. 20-25 percig hagytuk fenn - mely időt végig pletyiztük -, csak, hogy a hatóanyagok rendesen felszívódjanak.

img_20170822_102604-02.jpeg

4. Lépés 

Ezt követően az én bőrspecialistám, Szilvi Vital C szérumot vitt fel a bőrömre, ami C-vitaminnal töltötte fel a teljes arcbőrömet, ami a bőr öregedésére, és a ráncokra tökéletes.

5. lépés

A kezelés végén egy 30 faktoros színezett fényvédőt is kaptam, ami egyben nappali hidratáló arckrém is. A kezelés úgy 40 percet vesz igénybe, de minden percét megéri.

giphy_1_10.gif

A Biomolekuláris lapmaszkos arckezelés már egyszeri alkalommal is látványos eredménnyel jár, azonban kúraszerűen alkalmazva tartós, kiemelkedő változást tudunk vele elérni. A Biomolekuláris lapmaszkos kezelés után nyugodtan visszatérhetünk a munkába, a mindennapos teendőinkhez, és a kezelés után bátran visszavihetjük a sminket az arcunkra.

A Biomolekuláris lapmaszkos arckezelés előnye:

  • A bőrt revitalizálja és hidratálja
  • A bőr azonnal ragyogóvá válik
  • Minden bőrtípusra ajánlott
  • Halványítja az elszíneződéseket
  • Csökkenti a finom ráncokat
  • Segít a bőröregedés megállításában
  • Lifting hatású: a bőr feszesebb lesz, újra élettelivé válik

Nekem nagyon tetszett, biztos, hogy a maszkot máskor is felteszem az arcomra, ha máshogy nem, majd otthon, ugyanis a Biomolekuláris lapmaszkot megvásárolhatjuk és akár otthon is használhatjuk.

img_20170822_105142-01.jpeg

MIÉRT VÁLASZD ŐKET?

A klinika dizájnja:
csillagos 5
Megközelíthetőség: csillagos 5
Személyzet kedvessége, segítőkészsége: csillagos 5 
Cappuccino: Nagyon finom!

EMELLETT:

Egyéni árak, akciók, kedvezmények

Vizsgálatok, konzultáció és műtét egy helyen

Várakozás nélkül, rugalmas időpontok, műtét akár 1-2 napon belül

Minőségi, modern anyagok, korszerű altatószerek, fogyóeszközök használata

A világ vezető implantátum gyártó cégek termékei (Mentor, Polytech, Allergan)

Nemzetközileg elismert plasztikai sebészek, a szakma kiemelt képviselői

Európai színvonalú szolgáltatás, exkluzív kórházi körülmények

Szakmailag felkészült, páciens központú csapat

Budapest szívében, jól megközelíthető helyen vagyunk

Az összes drága textília közül a bőröd az, amely kétség kívül a legdrágább értéked.

img_20170827_145520-01.jpeg

cameff_1501848501721_1.pngTovábbi információ:
Budapest Plasztikai Intézet

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr312783192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása