Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Miért félnek a nők a vezetéstől?

2018. március 01. - Antalfy Krisztina

Nők a Volán mögött

Vajon szükség van olyan autósiskolára, ahol kizárólag nőket oktatnak autóvezetésre? Szerintem igen. Évtizedek óta elhanyagoltam a vezetést, olyannyira, hogy már be sem merek ülni a kormány mögé. Mindennek tudom a pontos helyét, funkcióját, ismerem  a táblákat, de amikor a kormány mögé ülök lefagyok, remeg kezem-lábam és csak arra vágyom, hogy mielőbb kiszálljak az autóból. Így inkább buszra szállok, vagy beülök az anyós ülésre.
photocat_149.jpg

S ugye, amit nem gyakorlunk, arról hamar megfeledkezünk. Én olyannyira elfelejtettem milyen is a kormányt a kezeim közt tartani, hogy szép lassan eltelt több, mint 10 év, én pedig az anyós ülésre kerültem, amivel eddig nem is volt semmi bajom. Szinte még élveztem is, hogy saját „sofőröm” van, azt viszont már kevésbé, hogy az egyre sokasodó, szebbnél-szebb tesztautók csak akkor kerülnek a kezeim közé, ha írni szeretnék róluk pár csajos gondolatot, de a forgalomba már nem megyek velük.

giphy_1_17.gif

Megtanítani valakit vezetni, nem nehéz dolog. Elérni, hogy szeressen vezetni, na az már egy teljesen másik dolog. Elérni, hogy vezetés közben ne féljen, az meg már szinte maga a csoda!

Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy újra bele kéne vágjak, leküzdve a félelmeimet és venni pár órát, aztán mindig elhessegettem ezeket a gondolatokat. Nem volt motiváció, csak félelem és bizonytalanság. Nem akartam ismét olyan oktatót, aki kiabál, nem figyel rám eléggé, türelmetlen és nem veszi figyelembe, hogy nekem több időre, empátiára van szükségem. De hiszem, hogy egy jó tanár mellett bárki megtanulhat jól vezetni. Ám a férfiak előszeretettel legyintenek a nők effajta gondjaira.

26804626_1993530844008545_8581613956610210461_n.png

Aztán talán a sors, vagy a karma (ki hogy nevezi) az utamba sodort egy fantasztikus lehetőséget: megismerkedtem Pető Attilával, „Kreszprofesszorral”, közlekedési szakértővel, a Mosolyzóna Autósiskola alapítójával és vezető oktatójával.

A magabiztos vezetés tanulható és abszolút fejleszthető.

giphy_2_5.gif

Első közös találkozásunkkor egy olyan lehetőséget kínált számomra, amit ostobaság lett volna elengedni. Így összeszedtem magam, kiszedtem a zabszemet a hátsómból és beiratkoztam a Mosolyzóna Autósiskolába. Egyrészt mert vágyom az autózás okozta szabadságra, másrészt mert szakítani akarok a tömegközlekedéssel, arról már nem is beszélve, hogy végre én is beülnék az aktuális tesztautónk kormánya mögé, miközben szól Whitney Houston: I'm Every Woman dala, én pedig érezem: A vezetés élvezet, én pedig szabad vagyok!

És hogy küzd le félelmeidet? Iratkozz be te is a MosolyZóna Autósiskolába, ahol a nők az átlagosnál sokkal hatékonyabban, eredményesebben, könnyebben és így sokkal olcsóbban szereznek jogosítványt.

 

További információ:
http://www.mosolyzona.hu/

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr7413708524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása