Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

FEBRUÁRI kedvencek / tél

2019. március 01. - Antalfy Krisztina

Örömteli pillanatok...

Nálam a tavasz akkor kezdődik, amikor három réteg pulóver helyett elég egy vékony kardigán, amikor a forró, gőzölgő latte helyett jobban esik a jeges kávé, amikor a nélkül is kiszellőztethetem a lakást, hogy usankát húzzak a hideg ellen, és amikor Mici az okos tévénk meleget adó boxa helyett a teraszt választja fekvő helynek. Ilyenkor még fontosabbnak tartom, hogy kimozduljunk otthonról és bűntudat nélkül kiélvezzük azt a pillanatot, ami épp boldoggá tesz minket.  
summer_in_the_hamptons_3.jpg

A téli, hideg időszakban gyakran úgy éreztem, mintha zsákkal a fejemen közlekednék, totál láthatatlannak éreztem magam azokban a pufi kabátokban és szőrmés sapkáimban. Hazaérve, pedig szinte semmihez sem volt kedvemmég ahhoz sem – inkább egész este csak heverésztem a meleg paplan alatt, és bámultam kedvenc Netflix sorozataimat.  De végre véget ért a tél, - s ha az időjárás még nem is a szebbik arcát mutatja felénk-, engem már az is örömteli megnyugvással tölt el, hogy végre átfordíthattam a naptáramat a márciushoz.
photo-1512916992933-2c641480924a.jpg

Tavasszal valahogy mindig könnyebb előcsalogatnom magamból a boldog nőt, a dolgok szebbik oldalát meglátó kis lifecoach-ot, aki a nehezebb napokon is meglátja a jót a szürke hétköznapokban.

Arról már nem is beszélve, hogy márciusban sokkal nagyobb lelkesedéssel vetem bele magam a friss zöldségek és gyümölcsök kínálatába, mint a félkész, mirelit kajákba. Ja, és ami a legfontosabb: végre előkerülhetnek rég látott tavaszi ruháim, cipőim, és persze azért egy-két új szépség is becsúszik ilyenkor vásárlás során.

És, ha már a tavaszi időszakot említem, úgy gondolom itt az ideje az újabb havi kedvences - amolyan tél búcsúztató - posztnak, amivel a nem titkolt célom, hogy ÉNIDŐRE buzdítsalak téged is, s ha nem is kapsz rá azonnal az ízére, legalább ültessem el benned a késztetést, hogy apró lépésekkel tegyél valami örömteli dolgot önmagadért. Mert önzőnek lenni néha egyáltalán nem bűn! 

Lássuk is a FEBRUÁRI kedvenceimet!

Hétköznapi pillanatok

♥ Egy finom ebéd kicsit az egészség jegyében...

Rohanós hétköznapokon se időm, se kedvem leülni és megebédelni. Pénteki napokon azonban gyakran home officeban vagyok, ezért úgy voltam vele, megadom a módját a mai ebédemnek. 

50708434_140396706987722_171289629837336586_n.jpg

Szépség pillanatok

♥ IsaDora InRed sminkek bevetésen...

A tavasz nálam az üde, lenge színek megjelenését jelenti, úgy a ruhatáramban, mint a sminktermékeim között. Így nagyon megörültem, hogy hozzám is eljutottak az IsaDora újdonságai, mely magabiztosságot, sugárzó vörös árnyalatokat tartalmaz, magában rejtve az izgalmat és a szerelmet. 
Bővebben itt olvashatsz róla!

51812067_1141093376059026_7253995560534666415_n_1.jpg

Oscar pillanatok

♥ Végig izgulni az Oscar-gálát...

Minden évben elfacsarodik egy kicsit a szívem, amikor ismét egy olyan Oscar-gálát kell végig nézzek a televízió képernyőjére tapadva, amin nem lehetek ott személyesen. Na jó, viccet félre téve tényleg irigylem azokat az újságírókat – élükön nagy kedvencemmel, Návai Anikóval -, akik testközelből is végig élvezhetik ezt a nagyszabású díjátadót. S bár néhány díjazottal idén sem értettem egyet – gondolok itt Glenn Close-ra, akit ismét díj nélkül hagytak -, azt azért én is aláírom, hogy a  91. Oscar-díjátadó csak úgy hemzsegett a gyönyörű ruhakölteményektől. 
Bővebben itt olvashatsz róla!

51469702_1260003594153668_1216003912366299396_n_1.jpg

Kocsikázzunk!

♥ Helló OPEL!

Az én gyönyörű kiskutyám és legújabb útitársunk, az új Opel Grandland X 1.5 D. Velük aztán nem lehet otthon maradni, folyton menni kell, úton kell lenni. De épp ez benne jó, velük kiléphetünk végre a négy fal közül, és újabb kalandokban lehet részünk, amit egy mobil alkalmazás sem tud megadni.

52489349_635451880246892_2621325441879997014_n.jpg

Kikapcsolódás

♥ Egy kiadós séta a Duna-parton...

Számomra nincs is annál kellemesebb kikapcsolódás, mint mikor melegítőbe bújok és elugrok kiskutyámmal a Duna-partra. Az idő szerencsére egyre szebb és melegebb arcát mutatja, így végre újra előjöttek nagy szerelmeim, a hattyúk és a sirályok, akikben minden alkalommal újra és újra beleszeretek.

51582103_578878559245484_733268264293080048_n.jpg

♥ Könyv

"Lily legszívesebben visszautasítaná, de Logan nem hagyja, hogy nemet mondjon. Vajon meddig tartható fenn egy üzleti ajánlat? És mi van, ha..." - valahogy így indul Tomor Anita barátnőm legújabb regénye, a Sugar Daddy. Már csak alig pár fejezet van hátra és hamarosan jövök egy kis ajánlóval. 

50244790_979692792225254_4325272640333003803_n.jpg

♥ Film 

A Citroën Magyarország csapatának köszönhetően nekem is alkalmam volt megnézni a Most van Most remek kis vígjátékot, mely számomra 90 perc totális kikapcsolódást jelentett a rohanó hétköznapok után. �Csak ajánlani tudom, ha kicsit ki akarsz szakadni a dög unalmas és fárasztó mókuskerékből!
Film: @mostvanmost.film 
Rendező: Szajki Péter
Főszereplők: Szilvi (Tompos Kátya), Petya (Mohai Tamás)
Taxi @citroenmagyarorszag 

52728115_117621546043844_3956414414683411607_n.jpg

♥ Zene

Amikor itthon vagyok egyedül, és csak én vagyok meg az üres lakás, gyakran elkap a melankólikus hangulat. Ilyenkor illatgyertyát gyújtok, befújom magam kedvenc parfümömmel, lefőzök egy jó kévét, valami lenge ruhába - általában Kedves fehér ingjébe bújok -, és amíg készül az ebéd, francia dalokat hallgatok... 
Téged mi kapcsol ki, ha otthon vagy?

Neked hogy telt a február?

 

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_ 

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr7214661377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása