Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

VOLVO S60 R-Design: A Szépség svédül

2020. január 07. - Antalfy Krisztina

Volvo S60 2.0 T5 R-Design //TESZT

Valami nagyon működik most a Volvo boszorkánykonyhájában, hiszen szebbnél szebb autók kerülnek ki a gyártó kezei közül. Első körben a szabadidő autók tekintetében kínált kiváló szolgáltatáskínálatú és szobor szerű szépségű modelleket, most pedig a méltán népszerű, mára azért picit megkopott fényű limuzin kategóriába dobta le a gyártó az atombombát. Hiszen megérkezett az új S60-as, amelynél szebb autót aligha lehet alkotni. 

75341376_128572165218310_501562958248910880_n.jpg

A Volvo 2010-ben új tulajdonoshoz került. Kellett is ez, hiszen a Ford, miután 1999-ben bevásárolta magát a gyártóhoz a Volvo nem igazán tudta levetkőzni fordosságát.  Így 2010-ben megnyílt az út az új tulajdonossal, a kínai Geelyvel az olyan új modellek előtt, mint ami jelenleg a szemünk előtt tündököl. A kínai tőkéből építkező svéd dizájnerek végre elengedhették tervező fantáziájukat és minden tapasztalatukat, helyi sajátosságaikat beleépíthették egy autóba, amelyről eddig méltán híresek voltak. Az első s60-as még a ford éra alatt készült, az új már egy teljesen más világ, minden szempontból. Lássuk részletesen.

73425455_477534846178876_6444212145144043717_n.jpg

nevtelen3_14_7.png

Az autó a mára egy kicsit elfeledett és kevés tagot számláló nagycsaládos sedan,limuzin kategóriába tartozik. A tesztautó extrái kiváló ízléssel kerültek összeválogatásra és megrendelésre a gyártótól. Ennek kivitelezése az importőrt dicséri. Már a parkolóban is állejtést okoz gyönyörű sportos, magával ragadó formája. A sportos vonalra ráerősít a csodaszép fusion piros színű fényezés, amely az R-Design felszereltség kiváltsága, amelyhez egy 19 colos gyönyörű „diamond cut” matt fekete típusú felnigarnitúra került megrendelésre extraként. Az autó szinte a nagyobb testvér s90-es modell megjelenést kapta, csak egy számmal kisebb méretben és fiatalosított kivitelben.

img_20191026_162703.jpg

Elsőre rögtön feltűnik a csodaszép hűtőmaszk a hatalmas Volvo márkajelzéssel és a Thor hammer kalapácsát mintázó LED fényszórókkal. A fényszórók nappali fénye mással össze nem hasonlítható különleges megjelenéssel ruházza fel az autót, esti fényük pedig fenomenális. Adaptív technikája lévén éjszaka mindig az útnak azt az oldalát világítja meg, amely sötétben van, nem vakítva a szembejövőt. A hab a tortán pedig, hogy a kormány mozdulatára jobbra balra követik a kormány mozdulatokat a fénycsóvák.

71524204_121982452244676_1651325891844459699_n.jpg

A kanyarba is bevilágító LED-es ködlámpák ugyan szépen sikerültek és jó a fényük, de nagyon sérülékeny helyre kerültek. Oldalnézete is harmonikusan sikerült, fekete szegéllyel keretezett ablakok, sötétített hátsó ablakokkal, fekete fényű tükörházakkal lett felszerelve az autó. Kapott még egy cápauszony antennát is.

73387329_468456680436002_1038749080018796675_n.jpg

Hátrafelé haladva tovább fokozódik, hogy egy Volvo az érzékekre kíván hatni, lehengerlő befejezéssel zárul a sziluett. A márkajelzés elhelyezése és minősége fenomenális (ezt azóta mások csak másolják), az R-Design kiváltságaként két oldali sportos ,négyzet alakú, krómozott kipufogóvéget kapott az autó. A lámpák technikája teljesen LED-es, fényjátékuk kiemelkedő, mind este, mind pedig nappal egyaránt elkápráztatja követőinket. 

73048735_440816493513096_7634266136172395312_n.jpg

nevtelen4_9.png

Az autóhoz kapott indítókulcs pedig teljes mértékben tényleg a lélekre hat. Ilyen gyönyörű kulcsot más autóhoz nem kapunk. Igazi remekbe szabott műalkotás a kis bőrbe varrt és krómszegéllyel kivitelezett műkincs. A gyártó még ebben is kuriózum, hogy extraként fabetéttel is lehet kérni a kulcsot is, amiket szintén egy gyönyörűen kivitelezett fadobozban adják az autóhoz. Mi ez ha nem extravagancia.

73455942_154349809141133_3063345136417432167_n.jpg

Egyébként teljesen automatikus működésű, a kilincs érintésére nyílik az ajtó. A könnyen és tágra nyíló ajtó feltárja a skandináv életstílus minden legjavát és csodáját. Mindenhol a legjobb anyagokkal és a szemnek legkellemesebb formákkal találkozni. Olyan ez mint egy igazi otthonos svéd nappali egy csipet luxussal megfűszerezve. Az ajtó mesterien kivitelezett, finom bőrrel és puha anyagokkal burkolt, a kilincs formája és kivitelezése pedig abszolút míves munka.

img_20191026_164510.jpg

A lábtámasszal is ellátott ülések már messziről hívogatóak, formájuk és kényelmük egyaránt fenomenális. A kormány a legjobb minőség bőrrel burkolt, teljesen multifunkciós, az alján elhelyezésre került az R-Design felszereltség jelét képviselő R betű. Ehhez a felszereltséghez könnyűfém pedálok is járnak az autóhoz. A műszerfal teljesen digitális kijelzős, bal oldalon a km/h megjelenítő, jobb oldalon a fordulatszámmérő mutatója található. Közöttük a központi kijelző, amely a fedélzeti számítógép adatain túl még a navigáció képét is meg tudja jeleníteni.

img_20191026_164229.jpg

A légbeömlők is a különleges stílust képviselik, függőlegesen állnak, krómszegéllyel állíthatóak. Középkonzolja igen hatalmas tömb a vezető és az utas között. Ezen helyezték el az automata váltó karját és a különleges indítógombot. Az indítógomb a kulcshoz hasonlóan igazi kedvenc.

img_20191026_164615.jpg

Az autó 9 colos központi kijelzője kifejezetten igényes képi megjelenítésű és felbontású lett, a rendszer a Sensus fantázianevet kapta. Minden ezen a kijelzőn keresztül állítható a rádiótól, a navigáción keresztül, a klímavezérlésen át egészen az autó extra segédberendezéseiig. Kiismerést igényel, de utána már ösztönösen működik rajta minden.

img_20191026_164701.jpgA kabin a beépített panorámatetőnek hála igen világos, én minden autóban kötelezővé tenném ezt az extrát. Első fele természetesen nyitható is, így egy nem túl hideg őszi délutánon még városon kívül is huzatmentesen lehet közlekedni az autóval, nem beszélve arról az élményről amelyet ez ad.  Minden irányban igen tágas a hely, az ülésekben könnyen megtalálható az ideális vezetői pozíció.

img_20191026_164539.jpg

A hátsó traktus is minden igényt kielégít, 2 felnőtt teljes kényelemben és luxusban hagyhatja maga mögött a kilométereket. Sajnos egy komolyabb hangulatvilágítás ugyanakkor viszont kellett volna egy ilyen minőségű és kivitelezésű utastérbe, sajnos csak a gyönyörűen kivitelezett keretnélküli tükör mögül dereng egy állítható színvilágú igen kicsi led.

img_20191027_153549.jpg

A raktér a limuzin formához képest tágas és könnyen pakolható. 

img_20191027_153635.jpg

nevtelen5_1_6.png

Az autó lelke egy 2.0 literes 250 lőerős turbóval lélegeztetett benzines motor, amely igen vehemens dinamikával ruházza fel az autót. Ehhez a tervezők egy 8 fokozatú Geartronic automata váltót kapcsoltak, amely teljesen harmonikusan és rezzenéstelenül teszi a dolgát. Az erőforrás a gyémántgombbal kelthető életre, hidegen teljesen selymesen jár, bemelegedve is selymes a működése.

img_20191027_153819.jpg

Vezetés közben igen könnyen terelhető az autó, a kormány és a kezelőszervek csodálatosan könnyen és pontosan járnak. A futómű fenomenális, pontos és puha még igen nagy sebességnél is. A híresen rossz budapesti utakon is átverekedi magát az autó bár a 19 colos kerekeknél nagyobb méretűek megrendelésétől mindenkit óva intünk. Ugyanis kapható az autó még 20 és 21 colos kerekekkel is. A parkolás a beépített érzékelőkkel és tolatókamerával egyszerűen gyerekjáték. Vezetés közben feltűnik, hogy a keretnélküli visszapillantó tükör mennyire gyönyörű, ez ugyancsak szépségdíjas.

img_20191026_164718.jpg

Mint ahogy az is, hogy a beltérben az ülésen és a műszerfal bal oldalának sarkában elhelyeztek egy kis svéd zászlót. Igazi mérnöki bravúr ez. Az autóban szerencsére nagyon sok tároló fakkot is elhelyeztek a tervezők, így aki naponta az autóban éli az életét nem lesz gondja holmijának elhelyezésével. Menet közben az autóban a Volvotól megszokott biztonsági arzenál siet a segítségünkre. Van itt éberségfigyelő, sávelhagyásra figyelmeztető, táblafelismerő és sebességfüggő szervókormány, BLIS holttérfigyelő rendszer is. Nem utolsó sorban városban 30 km/h óra alatt működő City Safety rendszer is található az autóban, amellyel állóra fékezi magát egy felbukkanó akadály előtt. Fogyasztása a gyári adat szerint 6-7 liter, de valós körülmények között ez inkább közelíti a 9 litert. Ez a 60 literes üzemanyagtartállyal körülbelül 600 km körüli hatótávot enged meg.

nevtelen6_6.png

img_20191026_161933.jpg

A Volvo az S60-nal megcsinálta az autók között az igazi topmodellt. Mindenki elismerően tekint rá, földön túli szépségét mindenki egyöntetűen elismeri. A gyártó híres volt mindig is az előremutató biztonsági technikájáról és skandináv stílusáról. Autóik mindig a legbiztonságosabbak voltak. Jót tett az új tulajdonos a gyártónak, hiszen az új s60 minden eddiginél minőségibb kivitelezésű és megjelenésű lett. Lehengerlő mind megjelenésében, mind szolgáltatásában, ennek az autónak hagyni kell hogy elcsábítson és rabul ejtsen minket. Az s60-as a tesztelt R-Design csomagban 12.818.000,- Ft-tól kapható, de a tesztautó pár megrendelt extrával azért jóval túllógott a 20.000.000,- Ft-on is. Nem olcsó, de aki a kategória új csillagára vágyik, nincs más választása.

Köszönjük a tesztlehetőséget a Volvo Autó Hungáriának!

További információ: 
Volvo Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

christine_1_5.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr815398184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása