Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Megújult a Lexus LS luxuslimuzin

2020. szeptember 18. - Antalfy Krisztina

Ma debütált a Lexus zászlóshajója, az LS csúcslimuzin legújabb változata. Az LS 500h Multi Stage Hybrid továbbfejlesztett akkumulátorvezérlésének köszönhetően az autó mind a városban, mind a nyílt országúton még simábban adja le teljesítményét, míg aj technológiák segítenek még magasabb szintre emelni az autó kifinomultságát, komfortját és biztonságát.

uj_lexus_ls_4.jpg

Az új LS-ben teljesen automatikus, memória funkcióval ellátott parkolási rendszer épp úgy megtalálható, mint az okostelefon-integráció az Apple CarPlay és az Android Auto segítségével, miközben utastérének kialakítását a tradicionális japán díszművesség ihlette. Az új LS az első olyan modell, amelynél a Lexus először alkalmaz egy új fényezési technológiát és árnyalatot, a Holdfény Ezüstöt, ami még határozottabb árnyék- és fényhatásokat kelt.

A Lexus bemutatta Európában új, továbbfejlesztett LS szedánját, amelynek technológiái, felszereltsége és dizájn-megoldásai még inkább kihangsúlyozzák az autó zászlóshajó-státuszát. Az új modell a 2020-as év későbbi szakaszában lesz kapható az európai piacokon.

uj_lexus_ls_1.jpg

“Az új LS fejlesztése során arra törekedtünk, hogy még finomabbra csiszoljuk az autó már eddig is kivételes csendességét és kényelmét, ami a legelső generáció – és egyben a Lexus márka – színre lépése óta fémjelzi az LS modellt.”  - avat be a Lexus világszintű elnöke, Koji Sato.

Több erő, még kisimultabb menetteljesítmény

Az LS 500h elképesztően sima, kifinomult és könnyed teljesítmény-leadását olyan műszaki megoldásokkal sikerült tovább tökéletesíteni, amelyek nagyobb mértékben vonják be az autó hajtásába a nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátort. A fejlesztés során a Lexus mérnökei arra törekedtek, hogy az elektromotor gyakrabban és hosszabb időn át működjön. A fókuszban az a minőségérzet állt, amit az utasok a “normál” autózás során (vagyis az úton töltött idő mintegy 90 százalékában) tapasztalnak, és amit kismértékű gázadások és enyhe gyorsítási G-erők jellemeznek. A változtatások eredményeképpen a gyorsítás simábbá és egyenletesebbé vált, miközben javult a jármű stabilitása, és tovább csökkentek a hirtelen G-erők. Ezzel nemcsak a városi autózás vált kényelmesebbé, hanem a kanyargós utakon is komfortosabb lett az utazás, sőt az LS még a meredek emelkedőkön is szinte észrevétlenül gyorsul. A sima és erőteljes gyorsításhoz elég egy apró nyomás a gázpedálon. Mivel a hibrid akkumulátor nagyobb szerepet kap a hajtásban, a benzinmotor alacsonyabb fordulatszámon működhet, ami tovább csökkenti a zajszintet – például akkor, amikor az elektromos hajtással megtett útszakasz végén újra beindul a benzinmotor.
uj_lexus_ls_8.jpg

Ikerturbós V6-os motor

A kelet-európai piacokon az LS 500 kínálatában egy kettős turbótöltésű V6-os benzinmotor is szerepel, és e blokk teljesítményét most sikerült tovább növelni a tízfokozatú automata sebességváltó kapcsolási rendjének áttervezésével. Az üzemanyag-befecskendezés vezérlésének módosítása és a dugattyúk felső felületének új kialakítása révén a gyújtógyertyák körül gazdag üzemanyag-levegő keverék képződik, ami mérsékli az erőforrás zaját, különösen akkor, amikor a motor még nem érte el az üzemi hőmérsékletét.
uj_lexus_ls_3.jpg

Menetkomfort

Az LS mindig is híres volt a lehető legkényelmesebb rugózásáról, amit a mérnökök most még tovább finomítottak a gumiabroncsok, az adaptív felfüggesztés (AVS), a kanyarstabilizátorok, sőt az ülések konstrukciójának tökéletesítésével. A gumiabroncsok oldalfalának függőleges irányú merevségét sikerült anélkül mérsékelni, hogy az rontotta volna a defekttűrő képességet, így a gumik nagyobb mértékben kiveszik a részüket az útegyenetlenségek kisimításából. Az AVS-ben új lineáris mágnesszelep működik, és a vezérlőszelepben nagyobb lett az átfolyó csatorna, ami növeli a lengéscsillapítók változtatható működési tartományát, jobb teljesítményt nyújtva az egyenetlen útfelületeken. Mindez nemcsak a rugózási komfortot javítja, hanem jobb kormányreakciót és menetstabilitást is biztosít. A kanyarstabilizátorok merevségének módosításával javult a terhelésátadás a karosszéria bedőlésekor, vagyis az autó kényelmesebb pozícióban marad a kanyarokban, és tökéletesebben követi a vezető által kijelölt ívet. Az ülések minősége erősen meghatározza a vezető és az utasok komfortérzetét, ezért a Lexus új uretán üléspárnázást alkalmazott, amit lágyabb felső réteg borít, emellett pedig mélyebb réseket alakítottak ki az üléspárna/háttámla és az oldalsó párnázat találkozásánál. Az eredmény: nagyobb kényelem, kevesebb vibráció és jobb tartás.
uj_lexus_ls_14.jpg

Teljesen automatikus parkolási rendszer

A Lexus mindent megtesz azért, hogy az LS tulajdonosa gond nélkül állhasson be a parkolóhelyekre a teljesen automatizált Fejlett Parkolási Rendszer segítségével, ami most jelenik meg először a Lexus LS 500h limuzin kínálatában. Ez első olyan Lexus-rendszer – és ebben a tekintetben a teljes luxusautó-szegmensben is egyedülállónak számít –, ami memória funkcióval is rendelkezik, megjegyezve a vezető által gyakran használt helyek apró részleteit, hogy a parkolási manőver még egyszerűbb legyen. A rendszer minden eddigi Lexus parkolóasszisztensnél fejlettebb: önállóan kezeli a kormányt, a gáz- és fékpedált és a sebességváltót, biztonságosan és precízen végezve el a parkolást. Ráadásul minden azonnal történik, ami azt jelenti, hogy az LS minden piaci vetélytársánál gyorsabban képes beállni egy parkolóba. Miután felmérte a parkolóhelyet, a rendszer a távolságmérő radarokkal és a Panoráma Monitor kamerájával 360 fokos képet alkot a környezetről, hogy felderítse az esetleges akadályokat. A berendezés automatikusan kiszámítja a leghatékonyabb és legbiztonságosabb parkolási manőver nyomvonalát, és a távolság csökkenésével mérsékli a sebességet. A központi kijelzőn megjelenő, élő videokép és a jól áttekinthető grafikák folyamatosan tájékoztatják a vezetőt. A rendszer működését nem befolyásolja, hogy a parkolóhelyet kijelölték-e felfestett vonalakkal, vagy hogy a szomszédos helyeken esetleg nem állnak más autók.
uj_lexus_ls_11.jpg

Új biztonsági és vezetéssegítő technológiák

Az új LS technológiái még magasabb szintre emelik a biztonságot, és hatékonyabban segítik a vezető munkáját. Az autóban mostantól megjelenik a Lexus RX-ből már ismert BladeScan™ technológiájú AHS (automatikus távfényvezérlő rendszer), amelyben egy gyorsan pörgő tükör vetíti ki a LED-ek által kibocsátott fénysugarat, tökéletesebben és szélesebben megvilágítva az utat, mint a jelenlegi LED-rendszerek. Az autóban egy új digitális visszapillantó is bemutatkozik, amely a tolatókamera valós idejű képét közvetíti. Így a kilátást nem korlátozzák a fejtámlák vagy a hátsó utasok, ráadásul a kép éjszaka vagy esőben is tisztább, mint egy hagyományos tükörből nézve. A vezető átkapcsolhat az optikai üvegről a digitális kijelzőre, aminek az alsó peremén lévő érintőikonokkal szabályozhatja a kép fényerejét, illetve a le/fel és jobb/bal pozícióit. A további fejlesztések közé tartozik a 360 fokos Panoráma Monitor gyalogosészlelő funkciója is, akárcsak az, hogy amikor az Ütközést Megelőző Biztonsági Rendszer vészfékez, a biztonsági öveket (az övelőfeszítő kiegészítéseként) elektromotorok húzzák feszesre.
uj_lexus_ls_13.jpg

Új multimédia rendszer és továbbfejlesztett HMI

Az új LS megkapta a Lexus legújabb generációs multimédia rendszerét, amelynek funkcionalitása és továbbfejlesztett kezelőfelülete egyszerű, ösztönös kezelhetőséget biztosít. A rendszer egy új 12,3 colos érintőképernyőről irányítható, ami a műszerfal tetején, a vezetőhöz közel – és felé fordítva – helyezkedik el. Ezzel a megoldással a különböző magasságú és testalkatú emberek sokkal természetesebb mozdulattal érhetik el a képernyőt, amit a mérnökök úgy pozícionáltak, hogy ne lógjon bele a szélvédő alsó pereme által határolt látószögbe. A funkciók közt immár a problémamentes okostelefon-integráció is szerepel az Apple CarPlay és az Android Auto segítségével, így a népszerű navigációs, szórakoztató és üzenetküldő alkalmazások az autó multimédiás érintőképernyőjén keresztül is használhatók. Az Android Auto rendszerrel a Google Assistant és a Google Maps is elérhetővé válik, és személyre szabott információk állnak rendelkezésre a felhasználó naptárja, korábbi aktivitásai és preferenciái alapján. Az Apple CarPlay a jármű multimédia kijelzőjén jeleníti meg a felhasználó saját iPhone készülékének kezelőfelületét. Az iPhone csatlakoztatásával egyszerűbbé válik az útvonaltervezés, a hívások kezelése, az üzenetek küldése és fogadása a Siri rendszeren keresztül, illetve olyan alkalmazások is elérhetővé válnak, mint a Spotify, az Audible és az Apple podcastok. Az érintőképernyőn megjelenik egy új gomb is, ami azonnali hozzáférést biztosít a gyakran használt funkciókhoz, például az ülésállításhoz vagy a kormánykerék fűtéséhez. A kormánykeréken elhelyezett, egységes fekete színű kapcsolók új, kontúros kialakítása megkönnyíti a használatukat. A klímaberendezés kezelőpaneljének zongoralakk fekete fényezése jobban beleillik az utastér egységes megjelenésébe.
uj_lexus_ls_6.jpg
Külső formaterv

A Lexus különféle stíluselemekkel egészítette ki az LS dizájnját, még hatásosabban kihangsúlyozva az autó erőt és eleganciát sugalló kiállását. A formatervezők átrajzolták az első lökhárító alakját, az orsó formájú hűtőrács belső felületeit pedig sötét metálfényezéssel díszítették. A fényszórót keskenyebb, három vetítőlencsés egységre cserélték, amelyben elfér az új  BladeScan AHS rendszer és az L-alakú nappali menetvilágítás is. A közepes és magasabb felszereltségű modellváltozatokat új, kontrasztos fekete/csiszolt felületű, 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal szerelik fel. A lökhárító alsó részén elhelyezett kisebb légbeömlők kijjebb kerültek és szögletesebbek lettek, kihangsúlyozva az autó szélességét és határozott kiállását. Ez a hatás még erőteljesebben érvényesül az LS F SPORT változatnál, ahol a légbeömlők körülölelik a lökhárító sarkait. Szintén az F SPORT sajátossága, hogy a hűtőrács belső része tompán csillogó fekete fényezést kapott, a fekete keréktárcsákat fekete kerékagy-borítás egészíti ki, a hátsó lámpatesteket pedig zongoralakk fekete keret öleli körül.
uj_lexus_ls_10.jpg
Új, modern fényezés

A Lexus egy új fényezési technológia alkalmazásával alkotta meg a Holdfény Ezüst árnyalatot, amelynek csillogása és mély árnyékai gyönyörűen kidomborítják a karosszériaelemek kontúrjait. Az utastérben mindezt az új Nishijin és Haku kézműves kidolgozású dekorációs elemek egészítik ki. A festéket ultrahangos technológiával hordják fel egy mikron vastagságú rétegben, így benne lévő alumíniumrészecskék sűrűbben és egyenletesebben terülnek szét a felületen, ahol hibátlanul, tükörszerűen csillognak. Ehhez természetesen már az alapozó réteget, a pigment- és lakkrétegeket is a lehető legsimábbra kell készíteni.
uj_lexus_ls_12.jpg
Kézi munkával kidolgozott dekorációs elemek

A Lexus-dizájn híres arról, hogy harmonikusan olvasztja magába a tradicionális japán díszművesség és esztétika modern megoldásait. Az új LS esetében két időtálló művészeti vonal is meghatározó volt az utastér atmoszférájának kialakításában. Az opcionális Nishijin és Haku ajtópaneleken fekete és ezüst szálak fonódnak össze organikus mintázattá, amit a holdfényben csillogó hullámverés inspirált. A szövés és fémmegmunkálás ilyen jellegű elegyítése gyakori a japán művészetben, amely mindig is előszeretettel használt fel különféle anyagokat a természet szépségének formába öntésére. A Nishijin gyökerei a japán előkelőségeknek szánt anyagok készítéséig nyúlnak vissza. A fémfóliát washi-papírra terítik és keskeny csíkokra vágják, így alakítva ki azt a lapos fonalat, ami a szövés után kiadja az ezüstszálak csillogó hullámhatását. Az új LS ajtópaneleit díszítő elemek tökéletesen illenek a kilincsek körül látható Haku betétekhez. A Haku egy több mint 400 évre visszatekintő kézműves módszer, amelyben a fémfóliát egy-két mikron vastagságra kalapálják. A takumi mesterek által kézi munkával elkészített bevonat ugyanolyan finoman és sejtelmesen csillog az LS-ben, mint a szelíd holdfény egy nyári éjszakán. Az új Lézermetszésű Nyitott Pórusú Kőris betét valódi fából készül, amit addig szárítanak, míg a mintázata erőteljesen ki nem rajzolódik. Ez erős kontrasztot alkot az alatta levő ezüstmetál réteggel, amit rendkívül precíz lézermetszés tár fel.

További információ:
Lexus

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

christine_1_5_2.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_ 

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr4216206088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása