Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

JAGUAR I-Pace: A csodacica

2020. szeptember 21. - Antalfy Krisztina

Jaguar I-Pace EV400 AWD HSE // TESZT

A Jaguar 2019-ben elnyerte a vadonatúj I-Pace teljesen elektromos modelljével az év autója díjat. Akkor meglepőnek tűnt, hogy egy ilyen jellegű modellt értékel a legjobbnak a zsűri, de amint az ember használni kezdi, megérti, hogy miért ő lett a legjobb. Önmagában is egy csoda az autó, amely kiszolgálására ugyanakkor még nincs felkészülve az elektromos töltő infrastruktúra. Lássuk milyen az élet egy teljesen elektromos nagymacskával.

119996831_773475136799824_4738377008514058281_n.jpg

Első ízben tesztelünk az angol gyártó termékei közül autót, erre az új magyarországi importőr megjelenésével adódott lehetőségünk. Egy Jaguart birtokolni teljesen más érzés, mint egy hétköznapi autót. Minden porcikájából sugárzik az angol elegancia, a belső tere pedig a legjobb klubszobák hangulatát adja. A gyártó 2008 óta az indai Tata tulajdonában áll, ez azonban ne riasszon el senkit, nagyon jól sikerült a tőkehasznosítás Angliában, hiszen azon túl hogy gyönyörű autókkal rukkolnak elő, mára a minőség is felzárkózott a formához és a névhez. A különlegességéről híres vadmacskát pedig villanyosították, így letettek egy olyan autót az I-Pace személyében az asztalra, amely minden egyes részletében egy csoda és egy csapásra elnyerte az év autó díjat.

120008034_3537368236327400_5900605179482569503_n.jpg

nevtelen3_14_7_3.png

Már a kulcs átadásával egy igazi különlegességre lel az érdeklődő. Hiszen messziről sugárzik róla, hogy ez a messzemenően igényes termék, valami különlegességet nyithat. A tesztautó egy igencsak figyelemfelkeltő narancssárga színben pompázik, amely meg kell hagyni eszméletlen dögös megjelenést ad neki. Az autó amolyan emelt Crossover és SUV keveréke. Hatalmas a mérete, már kívülről is, amelyen az egyébként 20-as méretű alufelnik is eltörpülnek. Egyébként lehet rendelni az autóhoz 22 méretűt, amely a látványnak nagyon jót, de gyaníthatóan a menetkomfortnak nem tesz jót.

120011683_650153322309656_3477342490239011051_n.jpg

Az I-Pace orr leghangsúlyosabb része a hatalmas selyem fekete színnel szegélyezett méhsejt mintás hűtőrács, amelynek közepén a haragos nagymacska motívumú márkajelzés szerepel. Ezek mellett a kiváló fényerősséggel bíró Led technikás fényszórók kaptak helyt, amelyek ráadásul okos fényszórók is, sötétedés alkalmával automatikusan váltanak menetfényről tompított fényre. Amikor pedig az útviszonyok megengedik, adaptív távolsági fényszóró asszisztens technológiája révén nappali világosságot varázsol a legsötétebb éjszakából is, miközben a szembejövőket nem vakítja el. Lejjebb haladva kapunk 2 db osztott kivitelű, nagyon sérülékeny helyen elhelyezkedő led technikás ködlámpát.

120007056_335566591015486_5700371411417093603_n.jpg

Oldalnézete teljes mértékben letisztult, emelkedő övvonal, semmi össze vissza futó lemezdomborulat. Króm szegélyt, angol autó létére érdekes módon sehol nem tartalmaz az autó. Ezeket fekete fényűekre cserélték, de kétségkívül ez is jól áll az autónak.

119776935_324576765301437_8612305998635203286_n.jpg

Különlegességként a karosszériában elbújó, és innen előbukkanó kilincseket kap az autó. Az importőr a figyelem felkeltés érdekében az autó oldalára még el is helyezte az év autója díjat hirdető feliratot, amely szintén hozzájárult az autó igencsak nagyfokú sztárságához.

120031983_3256941957715429_3110849794754653404_n.jpg

Az oldalajtók alsó felére pedig a tervezők elhelyeztek egy feketére fényezett díszbetétet, amely a narancssárga fényezéssel kiválóan passzol. Ebben az első ajtók tövében szolidan bújik meg a Jaguar felirat. Az autó hátsó része is minden tekintetben a modernség jegyében készült. A gyártó legendás F-Type stílusú modelljére hajaz a hátsó lámpa, amely az oldalsó lemezbe igen nagymértékben harap bele. Technikájukat tekintve ledesek, indexe pedig futófényes.

119958653_618259455508203_4020321649953217751_n.jpg

A csomagtartó közepén került elhelyezésre a gyönyörűen megmunkált márkajelzés, felette pedig az ugró macska motívum. Alulra pedig kapott egy szolid diffúzort.

120014817_837551240320720_6653171656461899124_n.jpg

nevtelen4_9_4.png

Az autóhoz járó gyönyörű kulcs teljes mértékben automata működésű, sajnos nem sokat kell elővenni, pedig szívesen nézi az ember is percekig. Az ajtók réséből előbukkanó kilincseken elhelyezett gombokkal nyílnak a hatalmas és igen vaskos ajtók, amelyek feltárják az angol klubszalonok legjobb ízlésével berendezett belteret.

119995130_602572013752347_3117806846199094909_n.jpg

Gyönyörű formák és igényesség mindenütt. Már a világító, márkajelzéssel ellátott küszöb is magára hívja a figyelmet. Az ajtók kivitelezése is első rangú, itt már használtak krómot a tervezők, sok bőrrel egyetemben.  Helyet foglalva a kiváló minőségű bőrrel bevont vezetőülésben rögtön megtaláljuk a számunkra legjobb vezetési helyzetet, az ülés nagyon kényelmes, természetesen elektromosan tág határok között állítható. Az előttünk elhelyezkedő kormány egy új szerelem. Ilyen minőségű és kivitelezésű terméket nem mindennap lát az ember. Már a közepén elhelyezett ugró macska motívum is egyszerűen gyönyörű, minden egyes pillantással emlékezteti a vezetőjét, hogy egy nem mindennapi járművet terelget vele.

120061377_2941155386167931_2076814985407948084_n.jpg

A kivitelezése sem mindennapi, legjobb minőségű bőrrel burkolt a karima, a gombok pedig ugyancsak az exkluzivitást sugározzák. A kormány mögötti kapcsolók is nem mindennapi míves munkával előállított darabok, élvezet őket tapintani, használni. A műszerfali digitális kijelző teljes mértékben testre szabható, nagyon okosan jeleníti meg az adatokat, eközben kiváló képpel és kirobbanó fényerővel örvendezteti meg a vezetőjét. Több féle vezetési opció áll rendelkezésre, egy kicsi tanulást igényel a felhasználó felület kezelése, de kitanulható, ami után ösztönösen lehet kezelni. Középkonzol is a jövő technikáját képviseli. A légbeömlők szintén extravagánsak, az irányító fülecskéken a márkajelzést helyezték el, ez nagyon szép húzás a tervezőktől. Alattuk az autó központi médiarendszere helyezkedik el.

119996244_390786545650906_1115908931312154092_n.jpg

Ez lehetne nagyobb képernyőjű, lenne még hely az idomban. Ellenben a rendszer nagyon szép képpel operál, okosan működik, de kicsit lassan tér magához. A hangrendszer márkáját tekintve Meridian, ezt több helyen hirdetik is a beltérben. Gazdag hangtónusok jellemzik, de a nevét hallva valahogy többet várna az ember.

img_20200622_081826.jpg

A médiarendszer képernyője alatt helyezték el a tervezők az indítógombot, az elakadásjelző vezérlőgombját, valamint a hangrendszer hangerejének kezelőgombját. Lejjebb haladva találjuk a különleges vezérlőgombokat és megjelenítőt alkalmazó légkondícionáló kezelő felületét. Nagyon szép a felhasználó felülete, igényes animációkkal látták el, nagyon okosan és hatékonyan is működik a négyzónás rendszer, amelyet természetesen a hátul ülők is külön tudnak állítani. A forgókapcsolók érdekességként magunk felé húzva is más-más funkciót látnak el, nagyon élvezetes lehet használni a rendszert. A klíma vezérlőpultja alatt találjuk a gépkocsi különböző vezérlőgombjait, mint pl. a vezetési módokat, amelyek a normal, eco, dynamic, stb. Van még a fedélzeten vezetéknélküli telefontöltő, amely sajnos ugyanakkor sehogy sem akarta tölteni semelyik telefonunkat sem. A kabinban elöl és hátul minden tekintetben kiváló a helykínálat, elég hely jut a fejeknek és a vállaknak is. Extraként jár az autóhoz napfénytetető, amelynek beszerzése javallott, tekintve, hogy nélküle a második üléssor már elég sötét. A csomagtér 638 literes, nagyon sok csomagot el lehet rejteni benne.

img_20200622_081849.jpg

nevtelen5_1_6_3.png

Ez az autó egy szóval leírva, egyszerűen brutális. Teljesen elektromos motorú autóról beszélünk, amely azon túl, hogy egy gramm szén-dioxidot nem enged a légkörbe, lehengerlő menetteljesítményeket produkál. Első és hátsó tengelyeit egy-egy 200 lóerős villanymotor hajtja, amelyek összteljesítménye 400 lóerő és 700 nm nyomaték. Mindez 4,6 másodperces gyorsulást produkál, amely eddig nem tapasztalt gyorsulási élményt ad a vezetőjének. Egyszerűen teljesen lehengerlő az I-Pace gyorsulása, nem helyet változtatunk, hanem padlógázra katapultáljuk magunkat. Nem hozzáértők kezében egy kezelhetetlen vadállattá is válhat az autó.

119987915_246480200048547_6218210687681432009_n.jpg

Mozgásban az autó légrugós, állítható futóműve érkezik a segítségünkre, amellyel nagyobb terepakadályok is leküzdhetőek, autópályán pedig leereszkedve igazi lapuló vadmacska, bolond biztos úttartással még nagyon nagy sebességnél is. Az autót a gyártó egy 90 Kwh akkumlátorral látta el, amelynek etetésére nagyon nagy energia szükségeltetik. Itt jönnek elő a komolyabb bajok, amelyekről viszont nem az autó tehet. WLTP hatótáv tekintetében a gyártó teljes töltöttséggel 480 km-t ad meg, a valóságban ez 400 km-nek felel meg. Így fentiekből is látható, hogy Jaguárunk étvágya nem visszafogott, vegyes használatban 22 Kwh-nak felel meg. Természetesen ez nagyban függ a vezetési és felhasználási módoktól, hiszen pl. nagyobb gyorsításoknál 50 Kwh-nál nem is mutat nagyobban a fedélzeti rendszer, de gyaníthatjuk, hogy egekbe szökik a fogyasztás. Városon kívül be lehet vinni az étvágyát tojáshéjjal a talpunk alatt 20 Kwh/100km környékére.

119987915_2699032916978427_2219156822761792189_n.jpg

Autópályázás alatt viszont rohamosan csökkenni kezd a hatótáv, tekintve, hogy 130 km/h körül már 35 Kwh/100km fogyaszt. Ezekkel a dolgokkal egyébként a vezető mit sem törődik addig, ameddig nem jön a fekete leves a töltés. Mert addig elvarázsolja a használóját a Jaguar a dinamizmusával, kényelmével, és úgy az egész miliőjével. Sajnos erre az autóra a magyarországi elektromos töltő infrastruktúra egyszerűen nincsen felkészülve. Egyelőre 50 kW-os, CCS csatlakozós DC villámtöltési lehetőség adott ennél az autónál, amely ugye nem gyakori lehetőség egyelőre a piacon. Pesten is csak néhány áll rendelkezésre. Később érkezni fog a 100 kw-os is, de ez egyelőre nem kihasználható, tekintve, hogy ilyen még nincs is hazánkban. A legnagyobb probléma viszont az, hogy az elterjedt 22 kW-os  kültéri, vagy beltéri töltőről a teljes töltés csaknem 13 óra. Ez még csak egy dolog, de az autóval lemerészkedtünk a Balatonra. Na ez az pont, ahol egyszerűen nem tudtunk nyugodtan közlekedni az autóval. Ugyan vannak töltők a Balaton körül, de természetesen mindegyik max 22 kW-os, így eszméletlen nehezen növekedtek a megtehető kilométerek.

img_20200620_092702.jpg

A másik, hogy az autó hajlamos megtréfálni bennünket, hogy amikor bezárjuk és elkezdte a töltést, magára hagyás után egyszerűen átvált „inicializálásra” így egy adag friss energia sem hagyta el a töltőoszlopot, autónk pedig ugyanúgy lemerült állapotban maradt. Ez azért elég ijesztő pl. Tihany központjában, hiszen ha az autó megáll és lemerül, nem marad más csak a tréler. Idén májustól pedig az ingyenes töltés is megszűnt. Így tovább bonyolítja a villany autós életet, hogy a kültéri töltőkhöz mindenképpen szükségünk van mobiltelefonra, vagy aktiválós kulcsra.

img_20200620_133145.jpg

Amennyiben mobiltelefonunk van, akkor ehhez ugyancsak szükséges egy bankkártya, amelyen természetesen pénzt is kell elhelyezni, így tudja levonni a rendszer a töltésünk értékét. Regisztráció után az applikációban tudjuk elkezdeni a töltést, amelynek a próbált e-mobi töltőjén 80Ft/kwh a díja. Ezt a díjat érdekes módon akkor is levonta a rendszer, amikor az autó „inicializált”, de az akkumulátor százalék és a megtehető kilométerek száma nem változott. Autópályák mentén pedig csak néhány darab szolgál, amelyek horror áron töltik a lemerült autónkat. Az otthoni konnektoros aljzatot meg ne is említsük, mert 3-4 napos töltési időkkel riogat, eközben nem rest szemrebbenés nélkül elfüstöltetni a szigetelést a villanyóra szekrényben. Nyugodt szívvel így csak olyan otthoni aljzatban kezdjünk hozzá a töltéshez, amelyben biztosak vagyunk, hogy minden fázis, biztosíték a legnagyobb rendben működik.

img_20200621_142038.jpg

nevtelen6_6_3.png

A Jaguar I-Pace minden tekintetben egy mérnöki csoda. Csodálatos a formaterve, teljesen elektromos, kényelme és szolgáltatásai, menetteljesítményei egyaránt lehengerlőek. Nagyon könnyen elcsábít ez a doromboló nagymacska. Ezzel szemben ott van a magyarországi hiányos töltési infrastruktúra, amellyel ez az autó egyszerűen elcsúszik egy banánhéjon. 30 millió forinton túl még van hova extrázni, de a 8 év/160.000km garancia bizakodóan hangzik. A gyártó bízik a termékében, és az év autója zsűri is. Ők az autó szolgáltatásait, dizájnját díjazták, nem az elektromos töltőket, abban pedig az I-Pace egyszerűen szívdöglesztő.

120006673_973663509813896_3250480832283834840_n.jpg

Köszönjük a tesztlehetőséget a Wallis British Kft-nek!

További információ:
Jaguar Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr2016208326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása