Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

MAZDA CX30: A csábítás művészete

2020. október 18. - Antalfy Krisztina

Mazda CX30 G150 Skyactiv AT AWD / TESZT

A Mazda a valaha készült legszebb autója lett az új 3-as, amely a kompakt kategóriában indul a vásárlók kegyeiért. Ezt a formát a gyártó most átültette a legújabb crossover modelljére, amely a CX-30-as elnevezést kapta.  Meg kell hagyni, hogy ez az autó a lélekre hat elsősorban, pedig egy csokor eddig nem látott újdonságot is elhozott a kategóriába. Lássuk részletesen.

121963419_3493659574030041_5736301054309165630_n.jpg

A Mazda mára egy igazán különc gyártó hírében áll. Ők nem állnak be az autóipar forradalmi újító trendjei közé, hanem minden tekintetben a saját útjukat járják. Gondoljunk csak a downsizing és turbós motorok eljövetelére. A japán gyártó, mert újat álmodni, és egy teljesen új motortípussal tarolta le a piacot, ez lett a Skyactiv motorcsalád. A KODO Mazda forma pedig egy külön nagydíjat érdemelne, egyszerűen a gyártó formatervezői nem tudnak hibázni. És ebből a boszorkánykonyhából került ki jelen tesztünk főszereplője, a lehengerlően gyönyörű CX-30-as.

122086851_3694974227214045_2903660065955181861_n.jpg

nevtelen3_14_7_4.png

Mazdaként már egyszerűen csak ezzel, a soul red elnevezésű bordó színnel is azonosítjuk az autót. Olyan szinten tökélyre fejlesztette ezt a színt a gyártó, hogy más színben szerintem a vevő meg sem nézi ezt az autót, annyira jól mutat minden idoma ebben az árnyalatban.  Az autó kulcsa hagyományos, de míves kivitelű, középen egy nagy márkajelzéssel. Az alapot adó 3-as formáját tökéletesen emelték át a Cx30-as modellre. Ugyan rendelkezik a gyártó egy ugyancsak gyönyörűen sikerült crossover modellel a CX5-ös személyében, de ugye az új jövevény nem lehetett CX3-as mert olyan ugyancsak van. Így egy teljesen új típusjelölést találtak ki az autónak, így lett CX30-as. Hatalmas lemezfelületek és tengernyi műanyag váltakozik a formán, de olyan harmóniában él együtt mindez, hogy tanítani kellene.

121801548_402451454112883_6842451833938732479_n.jpg

Érdekesség a műanyagozás tekintetében, hogy ezen az autón a kerékívek és az ajtók alján sokkal szélesebben alkalmazták a műanyagot mint az eddig megszokott volt, érdekes látvány, de kétség kívül menő. Az autóhoz adott felnik 18 colosak, nagyon szépek, én el tudnék képzelni az autóra nagyobb méretet, de minden tekintetben ez a méret komfort záloga. A CX30 orr leghangsúlyosabb része a hatalmas krómmal szegélyezett méhsejt mintás hűtőrács, amelynek közepén a hatalmas motívumú márkajelzés szerepel.

121833266_1192044991177803_834218789410235602_n.jpg

Ezek mellett a kiváló fényerősséggel bíró Led technikás fényszórók kaptak helyt, amelyek ráadásul okos fényszórók is, sötétedés alkalmával automatikusan váltanak menetfényről tompított fényre. Amikor pedig az útviszonyok megengedik, adaptív távolsági fényszóró asszisztens technológiája révén nappali világosságot varázsol a legsötétebb éjszakából is, miközben a szembejövőket nem vakítja el. Lejjebb haladva kapunk 2 db osztott kivitelű, nagyon sérülékeny helyen elhelyezkedő led technikás menetfényt és indexet magában foglaló led csíkot. Itt egy különlegességet kiemelnék, hogy a gyártó ismételten nem a jól bevált futófényes index technikát másolta le, hanem kitalált egy késleltetetten elhalványuló eddig nem látott index technikát, amely eszméletlen menő megjelenést ad a kocsinak.

121814750_666364244315386_580048250314167687_n.jpg

Oldalnézete teljes mértékben letisztult, emelkedő övvonal, semmi össze vissza futó lemezdomborulat. Króm szegélyt csak az ajtók aljára kapott, amely egy picit a hátsó ajtó felső élére is felkunkorodik. Az autó hátsó része is minden tekintetben a modernség jegyében készült. És azok a lámpák, amiket a tervezők az autóra álmodtak meg. Egyszerűen lehengerlőek, mint egy érzéki női fenék. Technikájukat tekintve ledesek. A csomagtartó közepén került elhelyezésre a gyönyörűen megmunkált márkajelzés. Természetesen nem maradt el a kiválóan megmunkált kétoldali kipufogó vég sem.  

121811153_371032224032153_7392265319849047085_n.jpg

nevtelen4_9_5.png

Az autóhoz járó gyönyörű kulcs teljes mértékben automata működésű, sajnos nem sokat kell elővenni, pedig szívesen nézi az ember is percekig. Az ajtók érdekes módon hatalmasak, de nagyon könnyű erővel mozgathatóak. Gyönyörű formák és igényesség mindenütt.

img_20200801_102458.jpg

A Mazda már régen a prémium belső tér megépítésén fáradozik, valahogy itt ért be igazán ez az irány. Az ajtók kivitelezése is első rangú, itt már használtak krómot a tervezők, sok bőrrel egyetemben. A kedvenc részlet rajta a kilincs, amelyet nem győz eleget csodálni és megérinteni a használója. Helyet foglalva a kiváló minőségű prémium anyaggal bevont vezetőülésben rögtön megtaláljuk a számunkra legjobb vezetési helyzetet, az ülés nagyon kényelmes, tág határok között állítható.

img_20200805_180305.jpg

Az előttünk elhelyezkedő kormány egy nagyon jól sikerült darab lett. Ilyen minőségű és kivitelezésű terméket nem mindennap lát az ember. Már a közepén elhelyezett Mazda motívum is egyszerűen gyönyörű, minden egyes pillantással emlékezteti a vezetőjét, hogy egy nem mindennapi járművet terelget vele. A kivitelezése sem mindennapi, legjobb minőségű bőrrel burkolt a karima, a gombok pedig ugyancsak az exkluzivitást sugározzák. A kormány mögötti kapcsolók is nem mindennapi míves munkával előállított darabok, élvezet őket tapintani, használni.

img_20200805_180724.jpg

A műszerfali félig digitális kijelző nagyon okosan jeleníti meg az adatokat, eközben kiváló képpel és kirobbanó fényerővel örvendezteti meg a vezetőjét. Nagyon ügyesen sikerült az új heads-up display is, amely nem holmi üveglapra, hanem igényesen színesben a szélvédőre vetíti a fontosabb adatokat.  Több féle vezetési opció áll rendelkezésre, egy kicsi tanulást igényel a felhasználó felület kezelése, de kitanulható, ami után ösztönösen lehet kezelni. Középkonzol is a jövő technikáját képviseli. A légbeömlők szintén extravagánsak élesen egymástól elhatároltak a műszer fal körüli, vezető előtt elhelyezett és az utas előtt elhelyezettek.

img_20200805_180622.jpg

Az autó központi médiarendszere gyönyörűen került elhelyezésre a műszerfal tetején. Ez lehetne nagyobb képernyőjű, lenne még itt hely erre az idomban. Ellenben a rendszer nagyon szép képpel operál, okosan működik. Működésre a középkonzolon elhelyezett kapcsolóval tudjuk bírni, kiismerés után ösztönösen és nagyon pontosan, könnyen kezelhető. A hangrendszer márkáját tekintve Bose, ezt több helyen hirdetik is a beltérben. Gazdag hangtónusok jellemzik, a nevét hallva be is váltja a hozzá fűzött reményeket.

img_20200805_180330.jpg

Lejjebb haladva találjuk a különleges vezérlőgombokat és megjelenítőt alkalmazó légkondícináló kezelő felületét. Nagyon szép a felhasználó felülete, nagyon okosan és hatékonyan is működik kétzónás rendszer. A klíma vezérlőpultja alatt találjuk a gépkocsi különböző vezérlőgombjait, mint pl. a vezetési módokat, amelyek a normal, sport, stb, valamint az automataváltó karját és a médiarendszer tekerőgombját.

img_20200805_180945.jpg

A kabinban elöl és hátul minden tekintetben kiváló a helykínálat, elég hely jut a fejeknek és a vállaknak is.

img_20200805_180922.jpg

Extraként jár az autóhoz napfénytetető, amelynek beszerzése javallott, tekintve, hogy nélküle a második üléssor már elég sötét. Az elektromos működtetésű hátsó ajtó által feltárt csomagtér 430 literes, de elválasztókkal nagyon ügyes helykihasználást ad.

img_20200805_180822.jpg

nevtelen5_1_6_4.png

Autónk a kínálat közepére belőtt 2 literes 4 hengeres 150 lóerős turbó nélküli Skyactiv erőforrást kapta, amely azon túl, hogy lágy hibrid rendszert kapott még hengerlekapcsolási lehetőséget is ad. A csodamotoron kívül a kényelmünket ráadásul az összkerékhajtás és a 6 fokozató automata váltó is fokozta. A teszt hetet mi egy igen hosszú úttal kezdtük. Nekivágtunk, és meg sem álltunk Újhutáig. Az autópályás menet alatt meglepően alacsony fordulaton tartja a motort a technika, így járulva hozzá a benzin megtakarításhoz.

img_20200805_181132.jpg

Pedig a motor nagyobb gázadásra olyan libabőrt okozó hangjátékba kezd, amit az ember újra is újra szeretne hallani. Így persze oda a beépített hybrid rendszer és úgy az egész fogyasztáscsökkentő technika. Az autópályáról letérve országúton beáll a fogyasztás olyan 7 liter környékére, ami ugyan lehetne kedvezőbb, de nem sok. Eközben az autó nagyon kellemes és ringató futóművel rendelkezik, amellyel még a hosszabb utazások is pihentetőek. Hegyi, kanyargós utakon pedig olyan partner az autó a kanyarvadászatban, hogy nincs az az autóvezető, akinek az arcára nem csalna mosolyt az autó.

121812890_837127830158386_7173527202589095502_n.jpg

Természetesen megtalálható a fedélzeten minden ma kapható összes vezetéstámogató rendszer a holttér figyelőn túl, a városi vészfékezőn át a tolatókameráig is. Esti vezetés alkalmával pedig az adaptív technikás fényszórók sietnek a segítségünkre, amelynek távfény funkciója amolyan színházi függönyként működik, így megvilágítva az út legsötétebb, legeldugottabb részeit is.

121826140_393535848316399_3275499921628553169_n.jpg

nevtelen6_6_4.png

A Cx30 ismét egy szívdöglesztő autó a Mazdától soul Red vörös színben. A formájába egyszerűen nem lehet nem beleszeretni. A Skyactiv motor továbbra is egy mérnöki csoda, ami úgy ad hatékony és dinamikus üzemet, hogy nem kapcsoltak hozzá nagy hibalehetőséget rejtő turbót, illetve nem alkalmaztak downsizingot sem. A beltere már tökéletesre csiszolt prémium érzetet ad, de sajnos az autó ára már ehhez mérten alakul. 12 millió forintért tényleg minden adott, amit elvárhatunk egy mai modern és gyönyörű japán autótól. Aki viszont egy ilyen autót választ magának még 10 év multán és méltó autója lesz gazdájának.

Köszönjük a tesztlehetőséget a Mazda Magyarországnak!

További információ:
Mazda Magyarország

 

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

christine_1_5_2.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_ 

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr1516245246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása