Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Most már maga az autó szól, ha feltörték

2021. június 17. - Antalfy Krisztina

Méghozzá a vezető okostelefonján keresztül

Bár a járvány miatt az emberek Európa-szerte leginkább otthon vannak, a járművek továbbra is a bűnözők kedvelt célpontjai, sőt néhány országban meg is szaporodtak az ilyen bűnesetek.Az autóriasztók segíthetnek ugyan elriasztani a tolvajokat, de a nagyvárosokban, ahol az utcák éjjel tele vannak leparkolt járművekkel, sokan már nem foglalkoznak a riasztásokkal, hiszen azt sem tudják, hogy kinek az autójáról van szó.2
fordpass_ecosport_securialert.jpg

Éppen ezért a Ford fejlesztette az okostelefon-kapcsolattal működő SecuriAlert riasztórendszert (korábban Guard Mode néven volt ismert), ami immár a személyautó-tulajdonosok számára is elérhető.

A bekapcsolt SecuriAlert értesítést küld a felhasználó okostelefonjára, ha bármilyen aktivitást érzékel az autóval kapcsolatban, például ha kinyitották az ajtót, vagy ha valaki (akár kulccsal is) bejutott a járműbe. Így a tulajdonos akkor is nyugodt lehet, ha éppen nem lát rá az autójára, vagy ha azt hallótávolságon kívül parkolta le.

Hogyan működik a SecuriAlert?

Az autósok akkor aktiválhatják a SecuriAlert funkciót, amikor nincsenek a jármű közelében. A rendszer könnyen ki- és bekapcsolható a FordPass okostelefonos alkalmazás segítségével.3

Aktivált állapotban a SecuriAlert a jármű saját érzékelői segítségével észleli, ha valaki behatol a járműbe. Ilyen esetekben a rendszer a FordPass Connect modem révén haladéktalanul értesítést küld a tulajdonos okostelefonjára.

A FordPass Pro alkalmazás jelzi, hogy mikor és milyen okból kapcsolt be a riasztó, és a rendszer hol észlelte utoljára a jármű jelenlétét.

A SecuriAlert akkor is jelez, ha az ajtót a kulccsal próbálják kinyitni (erre a hagyományos riasztók többnyire nem reagálnak), ami különösen olyankor lehet hasznos, ha valaki másolt vagy lopott kulccsal próbál hozzáférni a járműhöz.

Amikor a tulajdonos visszatér az autóhoz – például hogy reggel munkába menjen –, egyszerűen csak ki kell kapcsolnia a SecuriAlertet a FordPass alkalmazás segítségével, és már indulhat is.

Hálózatba kapcsolt funkciók

Az eredetileg haszongépjárművekhez kínált SecuriAlert csupán az egyik a Ford-vásárlók számára elérhető kapcsolódó funkciók közül.

2020-ban a Ford egész Európában díjmentessé tette ügyfelek számára a hálózatba kapcsolt járműszolgáltatásait, nemrégiben pedig bejelentette, hogy tagja annak a több autógyártót is egyesítő hálózatnak, amely azért jött létre, hogy az autók figyelmeztessék vezetőiket az előttünk álló útszakaszon felmerülő veszélyekre.

További információ:
Ford Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

PosterStore.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr8516596492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása