Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Tölts egy zenés estet Pokorny Liával

2021. augusztus 31. - Antalfy Krisztina

„Szeretném, ha a nézők azt éreznék, hogy a nappalimban ülnek”

Szeptember 6-án Pokorny Lia LIAison című estjével indul a Centrál Színház 2021/22-es évada. A színésznő a sanzonokon keresztül mesél mindannyiunk életének legcsodálatosabb – és olykor legkínzóbb – érzéséről, a szerelemről. A személyes hangvételű – ám nem személyeskedő – koncerten Babicsek Bernát harmonikaművész segíti az érzelmek végtelen hullámzását.
16298126279249_67.jpg
„Két évvel ezelőtt egy szép nyári napon azon kaptam magam, hogy rájöttem, hogy hogyan kell sanzonokat énekelni, megértettem a műfajt és azt mondtam, akkor tudok is sanzont énekelni.”  – avat be az előadás születésének körülményeibe Pokorny Lia. A járvány aztán többször beleszólt a premier dátumába, de talán nem is baj, mert így az est tovább érhetett és összegzésévé válhatott az idén 50. születésnapját ünneplő színésznő élettapasztalatának, gondolatainak, tehetségének.liaison_horvathjudit_net-6060.jpgSemmiképpen nem ajánljuk Pokorny Lia sanzonestjét azoknak, akiket még nem talált el Ámor nyila. Azoknak viszont, akik már átestek azon a bizonyos veszedelmes kóron, vagy éppen jelenleg is elszenvedői, egyenesen kötelező! Fedezzük fel vele együtt a vágy ezernyi árnyalatát, hiszen van reménytelen szerelem, tiltott szerelem, ábrándos szerelem, bosszúszomjas szerelem, érzéki szerelem, bűnös szerelem, sőt, állítólag igaz szerelem is – bár erről megoszlanak a vélemények. Lia partnere az érzelmi és dalkavalkádban a fantasztikus harmonikaművész, Babicsek Bernát, aki harmonikájából hangok és hangulatok millióit képes előcsalogatni...liaison_horvathjudit_net-6010.jpgA Mezei Mária, Ruttkai Éva és Psota Irén által meghonosított műfaj az ő idejükben másról szólt: az előadóművészetük sokszínűségét csillogtatták meg az énekléssel. „Én szeretném, ha a nézők úgy éreznék magukat, mintha a nappalimban ülnének mondjuk karácsonyeste, ahol otthonosan érezhetik magukat és ahonnan egy kis ajándékkal térnek majd haza. A nagy elődökkel ellentétben ugyanakkor nekem fontos, hogy a tökéletlenségeimmel, kiszolgáltatottságaimmal együtt mutassam meg magamat, hogy látható legyen: egy esendő nő vagyok.”

Az est játékmestere Botos Éva, amelyen Babicsek Bernát harmonikaművész közreműködésével csendülnek fel azok a sanzonok, melyek mögé „elbújik”, általuk mégis őszintén magáról beszél Pokorny Lia.

További információ:
https://www.facebook.com/Szinhaz.Central/

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

file_c0992f9536_original.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr9916675622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása