Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Íme a RÉMÁLMOK SIKÁTORA szinkronizált előzetese

2021. december 27. - Antalfy Krisztina

Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi, aki néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb.005_na_01718_r2.jpg

A fiatal Stan Carlisle is a karneválban dolgozik, és ahogy elnézi a szerencsétlent, azon tűnődik, vajon miként képes valaki ilyen mélyre süllyedni. Megfogadja, hogy bármi történjék is vele, nem fogja hagyni, hogy hasonló sorsra jusson. Mivel Stan intelligens és kellőképpen becsvágyó figura, akinek ráadásul nincsenek gátlásai, hamarosan egyre feljebb lép a ranglétrán. A színpadon mentalista szerepébe bújik oldalán egy csinos fiatal lánnyal - akit közben el is vesz feleségül, majd sikeresen boldogtalanná is tesz - aztán spiritisztává képzi át magát, aki immár fényűző otthonokban nyújt szolgáltatásokat az arra fogékony, tehetősebb polgárok számára. Úgy tűnik tehát, hogy az egész világ Stan lába előtt hever...

A főszerepben Bradley CooperCate BlanchettToni Collette,Willem DafoeRichard JenkinsRooney MaraRon PerlmanMary Steenburgen és David Strathairn látható.

001a_na_02774_r2.jpg

További információ:
Rémálmok sikátora

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

PosterStore.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr9816793794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása