Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

UIP filmhírek // 2022. január

2022. január 14. - Antalfy Krisztina

 A közeljövőben bemutatásra kerülő filmek271726752_4899904410066381_8983552315959271893_n.jpg

Ethan Hawke majdnem belerokkant, amikor elvált Uma Thurmantől 

Öt évig alkotott egy párt Uma Thurman és Ethan Hawke, miután az antiutópisztikus Gattaca című sci-fi montreali forgatásán egymásba szerettek. Akkor váltak szét útjaik, amikor kiderült, hogy Hawke viszont folytat gyermekeik, Maya és Levon bébiszitterével. A színész határozottan tagadta a vádat, és arra hivatkozott, hogy a házasság a rájuk nehezedő túl nagy nyomás miatt esett szét, ám a 2005-ös válás után nyíltan együtt járt Ryan Shawhugheszal, tehát a feltételezés nem lehetett teljesen alaptalan.the-black-phone.jpgThurmant nagyon megviselte a válás, amiről többször nyilatkozott, de nem járt jobban Hawke sem, aki most úgy véli, 27 évesen még teljesen éretlen volt ahhoz, hogy megházasodjon. Ő is teljesen összetört, hogy Thurmannel el kellett válniuk. Aztán elég gyorsan magára találhatott, mert 2008-ban lánya született Ryantől, és még abban az évben összeházasodtak. Azóta még egy lányuk született. 

Hawke annak idején azzal írta be magát Hollywood történetébe, hogy az X-generáció tipikus útkereső fiatalját – majd kevésbé fiatalját – alakította a Nyakunkon az életben, illetve a Mielőtt felkel a nap-trilógiában, amely filmeket a nemzedék megkerülhetetlen krónikása, az ötszörös Oscar-jelölt Richard Linklater rendezte.

Most viszont dermesztő sorozatgyikosként köszönthetjük a Fekete telefon című misztikus thrillerben. A színész eredetileg nem akarta elvállani az álarcot viselő mániákus gyerekgyilkos szerepét, mert érthető okokból nem volt neki elég szimpatikus a karakter, de a forgatókönyv olvastán olyan sejtése támadt, hogy élete talán legnagyobb szakmai lehetősége talált rá.  

(The Black Phone – hazai bemutató: 2022. június 23.) 

Jennifer Lopez meg akar javulni, hogy Ben Affleck méltóbb párja lehessen 

A rajongók meg persze a paparazzók tavaly tavasszal észrevették, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck újra együtt vannak 17 év után. A Bennifer néven becézett páros tagjai a 2000-es évek amerikai szórakoztatóiparának meghatározó alakjai voltak, el is jegyezték egymást, aztán szétváltak útjaik. Jennek két gyereke született Marc Anthony énekestől, Bennek mindjárt három Jennifer Garner színésznőtől, de Lopezzel annyi év után ismét egymásra találtak, amit hivatalosan a tavalyi szeptemberi velencei filmfesztiválon ismertek el. 

A most már szellemesen Bennifer 2.0-nak nevezett páros női fele azt mondja, oly sok év után a legjobb anya, testvér és partner akar lenni, kiküszöbölve a hibákat, amiket korábban elkövetett. Ben hasonlóan gondolkozik, ő is tanulni akar a kudarcokból.  

Jennifer Lopez hamarosan egy vidám romantikus vígjátékban lesz látható. A Vegyél el hősnőjeként egy popsztárt alakít, aki kínzó szerelmi csalódása nyomán hirtelen felindulásból egy találomra kiválasztott rajongójának (Owen Wilson) ajánlja fel kezét. 

(Marry Me – hazai bemutató: 2022. február 10.)

***

Ezért robbantott fel mindent az akciófilmek királya, Michael Bay 

Egyszer még a saját szobáját is felgyújtotta Michael Bay gyerekkorában, amikor petárdákat robbantott fel a szőnyegen egy játékvonat alatt, mert Super 8-as házimozit forgatott a saját örömére. A tűzoltók szerencsére időben közbeléptek, de a kis Mike két hétig nem jutott petárdához szigorú szüleinek köszönhetően. 

A gyermekkori szoros kötődés azonban megmaradt. Bay hosszú ideig szinte mindent felrobbantott a filmjeiben, gondoljunk csak a Transformers-opuszokra. A mester ráadásul nagyon szereti a valódi robbanásokat, tehát a számítógépes beavatkozást (CGI) csak korlátozott mértékben alkalmazza az utómunka során. A Tranformers: A bukottak bosszúja című darabja például így került be a Guinness Rekordok Könyvébe, mert addig egyetlen produkcióban sem repült a levegőbe az egész bonyolult díszlet élő színészek társaságában, csoda, hogy mindenki ép bőrrel megúszta.

Bay azonban változik, ahogy múlik az idő. Egyre inkább érdekli a jellemábrázolás, ezért mostanában kevesebbet robbant. A Pain & Gain című filmje például inkább a bűnözők lélektanával foglalkozik, és említésre érdemes a 13 óra: Bengázi titkos katonái című, súlyosan alulértékelt munkája is, ahol ugyan szintén sokat lőnek meg robbantanak, de nem ezen van a hangysúly, komolyan vehető történelmi opusz. 

Bay azóta is az új úton halad. Rohammentő című filmjében két botcsinálta bankrabló történetét mutatja be, akik a balul sikerült akció után egy mentőautón menekülnek, a fedélzeten egy sebesült rendőrrel. Itt is sokat lőnek, meg minden borul és potyog, de a hangsúly már az emberi drámán, a karakterek motivációján és jellemfejlődésén van: az egyik rabló leginkább csak pénzt akar, a másik a felesége súlyos műtétjére szeretne pénzügyi forrást szerezni, és közben nem kéne meghalni hagyni a meglőtt rendőrt. 

(Ambulance – hazai bemutató: 2022. április 7.)

***

Új harcossal bővülhet a Jurassic World világa 

Azt már nagyon korán belengették a Jurassic World: Világuralom alkotói, hogy az új dinós trilógia befejező részében visszatérnek a klasszikus Spielberg-féle Jurassic Park főszereplői, azaz Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum, de azt sem rejtették véka alá, hogy új karakterek is fontos szerepet kapnak. Megjelent egy fotó a filmből, amelyen a főszereplő Chris Pratt mellett DeWanda Wise látható, akit eddig főleg netflixes produkciókból ismerhettünk.

Nem tudni, hogy Wise milyen karaktert formál meg a filmben, de az a tény, hogy a képen Chris Pratt mellett tartja támadóállásban a fegyverét, arra utal, hogy nem az elszabadult mutáns raptorok oldalán száll harcba. Pratt mindenesetre annyit elárul az Instán, hogy Wise alakítását nem fogják egyhamar elfelejteni a rajongók. 

(Jurassic World: Dominion – hazai bemutató: 2022. június 9.)

További filmelőzetesek:

Downton Abbey: A New Era (18 March 2022) – Downton Abbey: Egy új korszak,
hazai bemutató: 2022. március 17.

Lost City, The (25 March 2022) – Az elveszett város,
hazai bemuttaó: 2022. április 21.

További információ:
UIP Magyarország

További információ:
www.uipduna.hu

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

PosterStore.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr2216816076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása