Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Csonka Pici idén is a PICI árakban hisz

2023. február 09. - Antalfy Krisztina

Hazai kiskereskedelmi áruházlánc új reklámkampányának arca lett a színész-énekes

Csonka Pici idén is a PICI árakra esküszik. A színész-énekes idén is odafigyel a költéseire: megfontolja, hogy mit és milyen boltban vásárol meg. Megfontolt vásárlóként az ár-érték arányt és a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve választja ki a megvásárolt termékeket. Pont ezért is vállalta, hogy kampányarcként részt vesz egy új, nagyszabású projektben.csonka_andras.JPG

Csonka András a ’90-es évek egyik legnépszerűbb magyar sikersorozatában, a Família Kft.-ben Pici karakterének köszönhetően lett országosan ismert, és ez a becenév rajta is ragadt. A színész-énekes elmondta, hogy a Pici név azért is találó, mert Ő maga is odafigyel a költéseire a mindennapok során: lehetőség szerint igyekszik PICI árakon vásárolni.

Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat. Bár én nem nagy családnak vásárolok, csak magamnak, de így is próbálok ügyesen gazdálkodni, amelyben kifejezetten fontos szerepe van a PICI áraknak” – nyilatkozta Csonka András a PENNY PICI árak kampányának arca, aki az évek során egyre tudatosabb vásárló lett: fontos számára a jó ár-érték arány és nem vásárol feleslegesen.

csonka_andras_vasarlas_1.JPGMost már abból a szempontból is tudatos vagyok, hogy valóban átgondolom, mire van szükségem és csak azokat a termékeket veszem meg. Emellett igyekszem felmérni azt is, milyen árban mozognak ezek a termékek, mert mindegy, hány emberre vásárolunk, akkor is érezni lehet a PICI árak jelentőségét. Ezért azt gondolom, érdemes odafigyelni arra, hogy lehetőleg pici árakon, de jó minőségű terméket vásároljunk, hogy a nap végén jól járjunk és ezzel spórolni, takarékoskodni tudjunk.” – fejtette ki véleményét a színész-énekes, aki a termékek PICI ára és minősége mellett a fenntarthatóságági szempontokat is figyelembe veszi, amivel igenis sokat lehet spórolni.

Korábban én is milliónyi nejlonzacskót használtam, minden vásárlásnál újabbakat és újabbakat gyűjtöttem be, majd a vásárlás után egyszerűen kidobáltam őket a vásárlás után. Ennek vége! Ma már speciális, újrahasznosítható vagy vászonzacskóban viszem haza a zöldségeket, gyümölcsöket. Próbálok ezzel is valamilyen módon takarékoskodni, spórolni.” – mondta az ország Picije, aki végül azzal zárta mondandóját, hogy bár nincsenek nagyszabású újévi fogadalmai, de az újévet is pici árakkal kezdte és igyekszik az év hátralévő részében is megfontolt döntéseket hozni a bevásárlásai során: „PICI árakon vásárolni megéri! Rengeteget tudunk vele spórolni, szóval arra buzdítok mindenkit, vásároljanak a PICI árakon!

További információ:
Penny Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

PosterStore.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr9918058126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása