5 dolog, amit a héten...

2017. augusztus 11. - Antalfy Krisztina

Értékeljük a pillanatot!

Megfigyelted már, hogy a legkedvesebb emlékeid leggyakrabban a spontán pillanatokból születnek? Amikor hirtelen ötlettől vezérelve elugrassz a barátnőddel moziba, vagy kutyasétáltatás során találkozol egy helyes pasival, vagy teltház miatt kedvenc éttermed helyett benézel egy eddig számodra ismeretlen kifőzdébe, és rábukkansz a tökéletes helyre, ahol épp olyan íze van a krumplifőzeléknek, mint a nagymamádénak volt? Talán néha lelassíthatnánk, és a tudatosan megtervezett napokat felboríthatnánk olykor-olykor egy kis spontaneitással.

Kép1/2/3/4

A napok telnek, a hónapok pörögnek, nemrég még a meleg nyár iránt vágyakoztunk, ma meg már lassan újra az iskolakezdésre készülhetünk a gyerkőcökkel, és újra előkereshetjük rég látott kabátjainkat. Hiába kelünk hajnalban, fekszünk le éjjel, tesszük a dolgunkat, napárt vezetünk a tennivalóinkról, tudatosan osszuk be az időnket, az elintéznivalók száma mégsem csökken, sőt! Rohanunk egész nap, s közben elkezdünk szorongani, ami stresszbe, majd haragba csap át: nem jön időben a busz, túl forró a kávé, lefagy a laptopunk, már megint dugó van. Emiatt egész nap csak puffogunk, duzzogunk és bosszankodunk, miközben zsonglőrködünk a rövidke 24 óránkkal. Végül a rengeteg dühtől és frusztrációtól legyengülünk és megbetegszünk, nem csak lelkileg, de bizony fizikailag is.

Mert bizony van igazság abban, hogy minden rossz dolog, minden betegség okozója az önmagunkkal szemben meglévő elégedetlenség, vagyis az önszeretet és az önelfogadás hiánya.

Most nem azt mondom, hogy én annyira imádom magam, hisz még így 30 fölött is képtelen vagyok elfogadni a külső hibáimat. Sőt! A tökéletes boldogság fogalmát sem ismerem, hisz én magam is gyakran ok nélkül dühöngök, és persze ilyenkor mindig a hozzám legközelebb állókat bántom meg a legjobban.

De nem is hiszek a tökéletességbe! Viszont hiszek az apró lépésekbe, amik apró örömökhöz vezetnek. Hiszem, hogy nem szabad az életemet másokhoz hasonlítani, hiszem, hogy nem vagyok rosszabb a másiknál, így nem is kritizálhatom magam nap hosszat, de azt sem hagyom, hogy mások kritikái földre nyomjanak.

És tudod mi a legjobb ebben az egész szemléletmódban? Hogy mióta így gondolkodok, jobban figyelek önmagamra, rá tudok mosolyogni a reggeli arcomra, s közben tudok nevetni a saját hibáimon, a kihívásban lehetőséget látok, a csalódásban megnyugvást – az illető nem barát, az illető nem hozzám való. És, ami még ennél is jobb, nem kritizálom már annyit magam, hisz nem a kritika építi az ember életét, és nem az irigység visz előre.