„szeretek írni…ilyenkor olyan, mintha egy saját Való Villám lenne”

Hosszas szervezés és sok levelezés után végre bemutathatom Nektek közelebbről is Bencs Alexandrát az Ismeretlen küldetés című könyv íróját. Beszélgetésünk apropója mi más is lehetett volna, mint legelső, komoly munkája, eddigi talán legnagyobb büszkesége, amely egy kis szobában született, de ma már minden könyvesbolt polcán megtalálható.

 

Amikor megtudtam, hogy Alexa könyvet írt, voltam olyan pofátlan és azonnal kértem Tőle egy dedikált példányt. Tudnotok kell ugyanis, hogy mi még az egyetemi éveinkből ismerjük egymást, így számomra nem volt kérdés, hogy a könyv befejezése után azonnal készítek vele egy interjút. Fogadjátok most sok szeretettel a rendkívül izgalmas, élvezetes, gyakran bizony mulatságos könyv íróját.

Számomra valódi kaland volt átélni az ismeretlen küldetés című könyved történetét.

Nagyon örülök, hogy tetszett. Nekem is nagyon jó élmény volt megírni. Amikor megkaptam a kiadó pozitív válaszát, azt mondtam magamban: Madléna, végre megismerhetnek téged és a történetedet mások is! Ez valami olyasmi, mint amikor az anyuka vagy apuka elviszi a gyerekét egy versenyre, és ott kap valami érmet. Imádod a gyerekedet, és lényegében teljesen mindegy, hogy szerepel, mert így is, úgy is szeretni fogod, de jól esik, hogy mások is értékelik. Szívmelengető. 

Röviden mit mondanál róla azoknak, akik még nem olvasták?

Ez lényegében egy krimi, amelynek a főhősnője egy fiatal, Budapesten élő lány. Teljesen átlagos életet él, a magánélete egy kicsit bajban van, és emiatt a munkáját is hanyagolja. Aztán eltűnik egy kislány, akiért felelősnek érzi magát, és nyomozni kezd… És onnantól kezdve olyan események veszik kezdetüket, amikre egyáltalán nem számított. Megjelenik a színen egy helyi állatorvos is, akihez vonzódik ugyan, de nem igazán lehet tudni, hogy melyik oldalon is áll. Izgalmas, fordulatos regény, remélhetőleg egy olyasvalami, amit az olvasók örömmel lapoznak, és ami segít nekik kikapcsolódni egy kicsit a hétköznapi világból.

Műfajilag hova sorolnád, krimi vagy inkább scifi?

Krimi, egy kis sci-fi csavarral.

A regény, mintha Stephen King világát idézné fel – olvashatjuk az ajánlóban. Ez hatalmas elismerés, valóban ő adott ihletet számodra?

Az, hogy a kiadó Stephen King világához hasonlította a történetet, nagyon hízelgő, de egyben egy kihívás is, aminek meg kell felelni. Gyerekkorom óta olvasom a regényeit, ezért elkerülhetetlen, hogy hatással legyen az én írásomra is.

Miért pont egy ilyen történetet vetettél papírra, és nem egy romantikus lányregényt?

Nagyon örülök a kérdésnek! Két oka van annak, hogy ezt a műfajt választottam: az egyik, hogy mindig is az ilyen témák érdekeltek. Azt hiszem, nyolcéves voltam, amikor először iskolaidőben direkt fent maradtam, csak, hogy végignézhessek egy horrorfilmet. Szerencsére a szüleim nem igazán konzervatívak ilyen ügyben! A nyolcvanas években volt, tehát rengeteg művér és nagyon rossz színészet volt benne, de nekem tetszett. Másrészt pedig mindenképp szerettem volna, ha az olvasók kapnak egy erős női karaktert, akinek nem az a legfontosabb az életében, hogy hogyan találjon magának pasit. Ez is egy nagyon fontos dolog, de úgy érzem, a huszonegyedik században már más dolgok is átvehetik a főszerepet egy nő életében, és ez kifejezetten jó.

Tartasz tőle, hogy krimi íróként fognak majd beskatulyázni az olvasók?

Nem tartok tőle, örülnék neki, mert ez azt jelenti, hogy sikeres lettem. Szerintem mindig lehet más műfajokhoz nyúlni, akár álnéven is. Úgy képzelem, egy idő után minden írónak szüksége van erre, különben óhatatlanul is elunhatja magát. Vagy ha ez nem is történik meg, akkor is jó lehet tudni és megbizonyosodni róla, hogy más műfajban is tud alkotni.

A történet szereplői kitalált személyek, vagy van köztük olyan, akiknek karakterét a saját életedből merítetted?

Mindegyik tipikus magyar, abban az értelemben, hogy igyekeztem úgy írni a párbeszédeket, hogy azok jellegzetesek legyenek a magyar viszonyokra. Madlénának, a főszereplőnek egy ócska tragacsa van, amiben még a fűtés se működik rendesen, Kaleb állatorvos, és az egyik jelenetben kiderül, hogy hiába van diplomája, modora nincs hozzá. Nincs olyan karakter, akinek lenne egy konkrét, életbeli megfelelője, de mind része mindannak, amit az életben eddig tapasztaltam. A karakterek lényegében az összes ismerősöm átgyúrt, átszűrt változatai.

Saját magadat is beleírtad?

Persze nem vagyok biztos benne, de van egy olyan érzésem, hogy részben mindegyik karakterben benne vagyok — még a rosszakban is. Különben nem igazán tudom elképzelni, hogy miként tudnám elképzelni a reakciójukat egy-egy helyzetre. Minden ember összetett személyiség, rengeteg különféle, akár egymásnak ellentmondó tulajdonsággal. De egyik karakter sem vagyok kifejezettén én, főleg Madléna nem. Én sosem hagynám, hogy egy pasi úgy kikészítsen, mint őt! J

Hogy kerültél először kapcsolatba az írással?

Az olvasás által. Írni ugyanolyan, mint olvasni, csak kétszer olyan jó, mert még hosszabb ideig lehetsz abban a történetben, amit szeretsz. Sokan talán azért szeretnek írni, mert ők alkotják a történetet — én inkább azért, mert ilyenkor olyan, mintha egy saját Való Villám lenne, ahol első kézből látom, mi történik a szereplőkkel, sőt azt is, hogy mit gondolnak, mit akarnak. Ez egy nagyon izgalmas, ha nem is kifejezetten könnyű út.

Korábban is írtál már? Ha igen mikor ragadtál legelőször tollat, billentyűzetet?

Azt hiszem, tizenöt lehettem. Az első az egy teljesen romantikus regény volt, tipikus főhősnővel, a férfival, akihez romantikus szálak fűzik, és egy viszonylag könnyen feloldható konfliktussal. Akkor még se számítógépem, se írógépem nem volt, úgyhogy kénytelen voltam mindent tollal papírra vetni. De ennek, mint utólag rájöttem, van egy nagyon nagy előnye: mivel az ember nem igazán akar rontani (mert akkor ugye az egész lapot újra kell írnia, ha azt akarja, hogy külalakra szép legyen), akkor kénytelen jó előre és okosan gondolkozni, hogy mit is akar írni. Ez pedig arra készteti az agyat, hogy azonnal a tökéletes párbeszédet, leírást fogalmazza meg. Nagyon jó gyakorlat, ha szorít az idő.

Ha jól tudom ez az első könyved. Milyen volt kézbe fogni a már kész kiadást, látni, hogy idegenek olvassák azt, ami még nem is olyan rég még csak a Te fejedben élt?

Nem lehet sok mindenhez hasonlítani az érzést. Ez egy hosszú folyamat, kemény munka és küzdelmekkel teli; egy bizonytalan korszak végét jelenti. Valami, amitől belül féltem, hogy sosem valósul meg, és mégis megtörtént. Jó érzés nyomtatásban látni, de tudom, hogy ha befejezem a harmadik, befejező részt is, akkor szomorú leszek, mert írni olyan, mint egy másik világban élni. És elszakadni egy világtól, amit most fedeztél fel, nagyon nehéz.

Nehéz volt kiadót találnod a könyvednek, milyen volt a fogadtatás?

Nagyon szerencsés voltam ebből a szempontból. A kiadó vezetője és tulajdonosa, Köves József, aki maga is ír, nagyjából két héten belül visszajelzett. Persze ez a két hét is maga volt a pokol, de szerintem ez nem feltétlenül hosszú idő. Tetszett nekik, de jelezték, hogy sok helyen magyartalan. Már több mint öt éve élek Angliában, és itt a nyelvtanulás érdekében kizárólag angol könyveket és folyóiratokat olvastam. Nem azt mondom, hogy elfelejtettem magyarul, de az emberből valahogy kikopnak a különlegesebb kifejezések, szólások.

Milyen eddig a visszajelzés róla?

A szakma sajnos még nem igazán figyelt fel a könyvre. Ehhez valószínűleg idő kell. Sajnos rengeteg könyv jelenik meg évente; amennyire tudom, a magyar piac túltelített, ahhoz képest legalábbis biztosan, amennyit az emberek a valóságban olvasnak. Nem könnyű a semmiből kitűnni a többiek közül.

Régi álmot váltottál ezzel valóra? Mióta tervezted a könyv megírását?

Azóta tervezem, amióta apukám egyszer azt mondta: „Olyan sok könyvet olvasol, miért nem próbálod meg te is az írást?” Olyan egyszerűnek és kézenfekvőnek tűnt a dolog, nem is értem, hogy miért nem gondoltam rá magamtól! De örülök, hogy ezt mondta, mert ezzel elindított valamin, ami nélkül ma már nem tudnék meglenni. Ezen a könyvön nagyjából két és fél éve gondolkodhattam először. De nem vezetek naplót, és az események lassan sajnos összefolynak.

Mit gondolsz, a mai rohanó világban van még idő a hagyományos könyvekre?

Érdekes a kérdés: szerintem van, főleg akkor, ha az ember rendszeresen használja a metrót, buszozik, mert akkor mégiscsak jobb belemerülni egy jó kis történetbe, mint a szemben ülőt vagy az unalomig ismert reklámokat bámulni. Nyaraláskor is mindenki olvas, főleg vízparton. A tévé és az internet nagyon sokat elvesz az olvasásra szánt időből. De az emberek szeretik a kütyüket, és ha egyszer Magyarországon is olcsóbb lesz a digitális könyvolvasó, és egyre több, régi és új könyv elérhető lesz elektronikusan is, akkor szerintem megint ráéreznek az olvasás ízére. Nekem is van Kindle-öm, és ugyanolyan jó azon olvasni, mint a hagyományos könyvből. Csak más.

Volt előolvasód, ha igen kicsoda?

Legelső olvasóm a barátom és a sógornőm voltak. Szerencsém volt, mert mindketten őszinte, tapintatos kritikákat adtak.  Ha jól emlékszem, nem javasoltak semmilyen komolyabb változtatást, inkább csak az itt-ott felbukkanó magyartalanságokat próbálták leköszörültetni velem.

Kikérted­ írás közben a tapasztaltabb írók véleményét?

Nagyon jó lett volna, ha lett volna ilyen ismerősöm, de nem volt. Csak a családomra számíthattam, de nekik is borzasztó nehéz volt megmutatni (és a kritikát meghallgatni), mert mint mindenkinek, aki leül és alkot valamit, olyan ez, mint a gyerekem: és ugyan ki akarja azt hallgatni, hogy a gyereke miben nem jó?! J A gyerekem tökéletes, úgy, ahogy van! Persze, nem az. De jó lett volna, ha lett volna valaki, mert az ugye egy elfogulatlan és teljesen szakmai kritikát adott volna.

Szeretnél íróként a köztudatban érvényesülni, vagy mindemellett van egy civil munkád is?

Van civil munkám, de se az íráshoz, se a könyvszakmához nincs köze. Az lenne a legideálisabb, ha napi nyolc órában tudnék írni, mert jelenleg csak a szabadidőmet tudom rááldozni, és az borzasztó kevés hozzá.

Volt mentorod, aki javasolta az írást, vagy saját ötlet alapján született a könyv?

Nem volt mentorom. Ami a könyvírást illeti, mindig is nagyon zárkózott voltam, és nemigen osztottam meg az ambíciómat senkivel. Túlságosan féltem a csalódástól, és ki akarja megosztani mással a kudarcot? A könyv teljesen saját ötlet alapján született meg. Egy ideje abban az üzemmódban léteztem, hogy: írni kéne valamit, de mit? Valami izgalmasat, valamit, aminek én is örülnék, ha megtörténne velem… Valamit, ami kiemeli az embereket, az olvasókat a hétköznapokból, ami leköti őket. Így született meg.

Mi adott ihletet hozzá?

Olyan helyen dolgozom, ahol megközelítőleg napi nyolc órában tudok gondolkozni; ez sokszor rossz, de az én esetemben pont kapóra jött, mert így könnyen át tudtam gondolni, hogy miről szeretnék írni, milyenek legyen a karakterek, satöbbi. Egyetlen dologra hagyatkoztam csak, miközben a cselekményt szőttem: ha a gyomrom azt jelezte, hogy valami izgalmas, akkor benne hagytam, ha nem, akkor elvetettem, és kerestem helyette mást. Úgy érzem, csak akkor csinálhatok valamit jól, ha a megérzésem is ezt súgja.

Van példaképed, kik a kedvenc íróid?

Stephen King örök kedvenc, ő az, aki megmutatta, hogy hogyan érdemes jól mesélni. De Dean Koontz is nagyon jó ebben, Jeffrey Deaver pedig akkor jó, ha az ember tömény feszültséget keres, mindenféle mellébeszélés nélkül. Ha ezeket sikerül ellesnem tőlük, akkor tudom, hogy jó úton haladok.

Mi a kedvenc könyved, amit akár újra és újra képes vagy elolvasni?

Tudom, hogy most egy krimit, horrort vagy thrillert kellene mondanom, de nem igazán tudok kétszer izgulni ugyanazon a történeten, ha egyszer már tudom a megoldást. Túl sok az új könyv, és a régi is, amit még el kell olvasnom ebben az életben, hogy vissza tudjak térni egyhez is, de Charlotte Bronte Jane Eyre-jét már többször elolvastam. Jane elég sokban hasonlít Asztalos Madlénára.

Hogyan készült az ismeretlen küldetés?

Egy alapötlettel, és rengeteg átírással. Hiába volt meg az első változat, sok minden hiányzott belőle. A karakterek nem éltek úgy, ahogy az a fejemben megvolt, a jelenetek lehettek volna jobbak is. De nem hagytam annyiban: sorban nekinyomtam az escape-et az összes mondatnak, ami nem tetszett, és jöttek az újabbak, frissebbek, érdekesebbek. Fontos volt, hogy minden valószerű legyen, hogy Madléna és Kaleb pontosan úgy reagáljanak a helyzetekre, ahogy te vagy én tennénk. Szerintem főleg ettől hiteles egy történet.

Mennyi idő alatt állt össze a könyv egy egésszé?

Az alapötlettől a kiadásig nagyjából két év telt el. Másfél év alatt írtam meg (és írtam át a jeleneteket kétszer is), a kiadó pedig számomra rekord gyorsasággal, kicsivel több, mint félév alatt kiadta.

Van kedvenc írói helyed, vagy napszakod mikor könnyedén jönnek a mondatok?

Van egy kis szoba a házunkban, ahol az íróasztal és a házi fitnesz eszközök barátian megosztoznak a szűkös téren: itt szeretek a legjobban írni. Mindennek tökéletes rendben kell lennie az asztalon — még a ceruzáknak és a kihúzó filceknek is szép egyenesen kell állniuk, különben nem tudok odakoncentrálni rendesen a feladatra. Remélem, ez nem beteges! Mivel délután dolgozom, ezért csak reggel tudok írni, de ha tehetném, akkor írnék, amikor mindenki alszik, a város elcsendesül, és odakint teljes a sötétség: mert ettől olyan érzése van az embernek, hogy ilyenkor bármi megtörténhet.

A történet vége számomra egy nyitott kapu, amit ha átlépünk, után még bármi megtörténhet. Ez a vége, vagy lesz még folytatása?

Ez nagyban az eladásoktól és a kiadótól függ. Ez a beszélgetés még előttem van a kiadóval, de ha valamilyen oknál fogva ez mégsem lehetséges, az olvasók, akik megismerték a történetet, és szeretnék tudni a folytatást, biztosak lehetnek benne, hogy valamilyen formában megkapják a második részt, mert nincs annál borzasztóbb, amikor tudni akarod, hogy mi történik, de valamiért nem tudhatod meg. Szerintem tartozom ezzel az olvasóknak, akárhányan vannak is.

Mit tervezel még a jövőben?

Van egy nyomozónő a fejemben. Magyarországon játszódna, magyar szereplőkkel, és rengeteg érdekes esettel, nyomozással, fordulatokkal és izgalmas szereplőkkel. Ez a legközelebbi terv. Nem beszélve arról, hogy Az ismeretlen küldetésnek lesz egy harmadik, befejező része is, még azt is meg kell írnom.

Ha azt mondom Bencs Alexandra, mi jut eszedbe róla?

Egy lány, aki nagyon szeret írni. Akinek mindig azt mondták, vagy azt sugallták, hogy feleslegesen álmodozik, mert amit akar, az lehetetlen. Nem könnyű érvényesülni, főleg Magyarországon nem. Mindenhol azt hallani, hogy a sikerhez ismeretség vagy ismertség kell. Nekem egyik sem volt. Még nem vagyok sikeres, szó szerint vett értelmében semmiképp sem, de nem tudok nem örülni a ténynek, hogy Köves Józsefnek tetszett a kézirat, és hogy hajlandó volt kiadni, és hogy az emberek megveszik vagy kiveszik könyvet a könyvtárból. Az ember csak akkor nem lesz sikeres, ha elhiszi, hogy lehetetlen, és ha már azelőtt feladja, hogy megpróbálta volna. Semmilyen körülmények közt sem szabad feladni, mert sosem tudhatod, hogy melyik nap fog rád mosolyogni a szerencse.
 

Köszönöm szépen az interjút!
A könyvet megrendelheted innen!