Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

FORD Fiesta Vignale & Active: A Luxus Fordul

2018. november 19. - Antalfy Krisztina

Ford Fiesta Vignale 1.0 Ecoboost & Active 1.0 Ecoboost // TESZT        

Rendhagyó teszttel jelentkezünk itt a blogon, ugyanis most 2 autót mutatunk be az alábbiakban egy teszt keretében. A Ford a tavalyi év folyamán mutatta be az új Fiesta generációt, amelynek magyarországi bemutatóján természetesen  mi is részt vettünk. Már akkor tudtuk, hogy az autó igen jól sikerült. A gyártó viszont tartogatott újdonságot az idei évre is, így bemutatták a kisautók között igazi kuriózumként induló Vignale modellt, valamint júniusban a vadonatúj Active Suv-osított kivitelt is.  Lássuk hogyan bizonyítanak a hétköznapokban.

46469264_328772281007773_8230368708892033024_n.jpg

A Ford a Fiesta modellel sikert sikerre halmozott az eddigiekben is. Cirka 25 éve kapható körülbelül már a modell, így igen sok generációt megélt már. Szépségben és szolgáltatáskínálatban már a leköszönő generáció is teljes mértékben rendben volt, de hát a világ változik, újítani kell.  Az új modellben minden tekintetben a tömegcsökkentés lebegett a tervezők szeme előtt. Így kerültek díjnyertes kis lökettérfogatú turbós motorok az autó orrába, amelyek lehengerlő dinamizmussal ruházzák fel az autót. Sikerült az autó tömegéből is lefaragni, ezzel szemben az autó sokkal biztonságosabb lett a nagy szilárdságú acéloknak köszönhetően. A formai megújulás annyira nem szembetűnő, sokkal inkább a részleteken sikerült finomítani, így már eddig nem látott mértékben lett letisztult és modern, igazi mai formájú modell az autó.

46383077_2007927729504719_2165037153568948224_n.jpg

Újdonságként az eddigiekben nem látott széles modellkínálatú lett a Fiesta modellcsalád. Az alapkivitel mellé érkezett a luxusra kihelyezett Vignale modell, a sportos ST Line, valamint a terepjárós jegyekkel felruházott Active modell.

Külcsín Vignale:

Ez a modell igazán különleges, tekintve, hogy amikor a tesztre érkezett hozzánk, akkor csak ez az egy modell volt még Magyarországon. Az autó eszméletlen szépen sikerült. Igazán szerencsénk volt a fotózáskor, kiváló napsütéses időnk volt, így minden porcikájában teljes fényében tudott tündökölni az autó. Kiváló színválasztással rendelte meg autót az importőr, így került az autóra a Shadow Black elnevezésű fényezés, amely a 18 colos, csak ehhez a modellhez kapható gyönyörű ezüstözött alufelnikkel együtt igazán sportos, mégis kifinomult megjelenést kölcsönöznek.

46491629_558257741266960_4487041437522722816_n.jpg

További különlegesség, hogy sehol az autón nem található Fiesta felirat. Ellenben a Vignale több helyen visszaköszön, piros pont az első lökhárítón való elhelyezésért. Eszméletlen menő. Ami még rögtön szemet szúr, hogy az autón eszméletlen sok krómot alkalmaztak, de valahogy tökéletesen pont ezektől áll össze az autó. Semmi esetre sem giccses.

46495268_266558297539125_8706416029212868608_n.jpg

A legjobban a Fiesta modellek között a Vignale modellnek sikerült a hűtőrácsa, amelyben a hullámos felhő motívumok köszönnek vissza. Sajnos még ebből a modellből kimaradt a LED fényszóró, csak LED-es helyzetjelzőt kapunk. A kanyarba bevilágító ködlámpák kaptak szintén egy szolid króm keretet. Oldalra is került króm az ajtók alsó ív szegélyére, valamint az ablakok alsó keretére.

46501403_2093876390941738_5513167763725615104_n.jpg

Továbbra sincs sajnos sehol egy védelem az ajtókon, mindenhol csak a védtelen felületek árválkodnak. Szinte első héten össze lehet már szedni egy ajtórányitást egy hipermarket parkolójában is. Hátulnézete is folytatja a sportos és letisztult elegáns vonalat. A lökhárító alsó részén kapott egy króm díszcsíkot, valamint a csodás Vignale feliratot a rendszámtábla alatt.

46462372_201975024016582_6018852157980147712_n.jpg

Csúcsmodellhez méltóan már a hátsó lámpatestek LED technikával működnek, és a rendszámtábla világítás is LEDes. Így az esti fényjáték már tökéletes. A kipufogó sajnos csak egy alap szintet üt meg, itt a forma egy sportosabb darabért kiállt. A fekete modellen csukott állapotban nem látszik, hogy teljes értékű napfénytetőt kapott, kinyitott állapotban, igen különlegesen emelkedik ki a karosszériából, amely azon túl, hogy fényben fürdeti az utasteret, nagyon menő is.

 Belbecs Vignale:

A külső után a belső térben is folytatódik a luxus. Kulcs nélküli rendszerrel érintésre tudjuk nyitni az ajtókat, amelyek máshol nem látható élvédővel rendelkeznek.

46482402_2125371714160245_8588036508512944128_n.jpg

A beltér igazi míves anyagokból épül fel. Nem sajnálták a bőrt a tervezők a beltérben, a színvilág is különleges, napfényben püspöklila árnyalatokat véltünk felfedezni. A formák mindenhol teljesen rendben vannak, modernek. Az ajtók kivitelezési minősége itt már első osztályú, puha, jó minőségű anyagokból épül fel. Itt is tettek egy kis krómszegélyt az ajtóra, az ablak és tükör kezelőgombjai már régi ismerősök, ilyenek vannak szinte minden Fordban, amit ma kapni lehet. Természetesen a küszöbön is visszaköszön a Vignale felirat, csak, hogy el ne felejtsük, egy ilyen modellben ülünk.

img_20180701_150821.jpg

Az ülések különleges Vignale modellek részére fenntartott üléseket kaptak, amelyek nagyon kényelmesek és tág határok között állíthatóak. A kormány a Vignale modellben szerintünk vastagabb és puhább karimával rendelkezik, multifunkciós és könnyen tekergethető vele az autó. A műszerfal extrás kivitelű, az alapmodellekhez képest sokkal szebb képpel operál, bár még nem digitális.

img_20180701_151152_1.jpg

A középkonzol tetejére tett médiarendszer megjelenítője igen szép képpel operál, de sajnos a Sync 3 rendszer még mindig nem tud magyarul. A B&O Play hangrendszer ellenben fenomenális hanggal örvendezteti meg a vezetőt.

img_20180701_151006.jpg

A légkondícináló itt már automata, sajnos viszont oldalankénti eltérő hőmérséklet beállítást nem tud. A váltókar fogása és kivitelezése nagyon szépen sikerült, minden váltás élvezet vele. Nem értem hogy egy automata kézifék hogy nem fért bele az árba, ezért nagyon kár, sok helyet rabol a régi elavult kézifékkar. A kabin elöl hátul tágas, a kettő felé osztott napfénytető – amelynek első fele nyitható is- ellenére tágas a fejtér is.

img_20180701_150928.jpg

Kisautóhoz mérten a csomagtér is kellően tágas, egy-egy kisebb bevásárlás minden további nélkül teljesíthető az autóval.

img_20180701_151449.jpg

Induljunk:

Ne higgyünk a mostanában a sajtóban megjelent kigyulladós híreknek. Ugyanis a Ford többszörösen díjnyertes 1.0 literes ecoboost turbós erőforrása merőben különleges, szerethető és dinamikus karakterű motor, amely fogyasztását tekintve még a pénztárcánk barátja is. Oda kell figyelni a hűtőfolyadék szintjére és nem érhet baj minket. A nyomógombbal életre keltett erőforrás indítási hangja nem méltó az autóhoz.

img_20180701_151306.jpg

Alapjáraton ugyanakkor rezzenéstelenül működik, dinamizmusa egyszerűen lehengerlő, mindeközben beéri 6 liter/100 km benzinnel. Féltünk a nagy kerekek miatt a híresen rossz magyar utakon, de rácáfolt előítéleteinkre az autó. Nagyon pontosan feküdte az utat, kivasalta az úthibákat, és a kellő visszajelzést adó kormánnyal élmény a vezetés. A motorhoz kapcsolt 6 sebességű váltó az autógyártás legjavát adja, pontos, könnyű és gyors váltásokkal örvendezteti meg a vezetőjét. Vezetéstámogató rendszerekből is igen jól áll az autó, megtalálható minden a fedélzeten amit ma az autóipar kínálni tud a sávtartón keresztül, a holttérfigyelőn és tolatókamerán át az ütközést megelőző rendszerig.

46495309_2020025171417921_1274965426979209216_n.jpg

Összegzés Vignale:

A Vignale most egyet jelent a Fordnál a luxus fogalmával. A Fiesta modellcsaládban is a legjobbat kapja eme modell vásárlója. A tesztautó 7.333.000,- Ft-os ára egy kicsit mellbevágó egy kisautóért, de az extravagancia sosem volt olcsó. Szerintünk az eddigi legjobb Fiesta.

Külcsín Active:

Igazán különleges alkalom volt az Active modell tesztelése, ugyanis a Magyarországi sajtóbemutató után rögtön érkezett hozzánk a német rendszámos vadonatúj Active modell. Már a sajtóbemutató alkalmával is meggyőzött minket az autó, ugyanis az alapot adó Fiesta modell minden jó tulajdonságát magán hordozza a modell. Az Active modell megemelt karosszériát és futóművet kapott az elmaradhatatlan műanyag idomokkal és hosszanti tetősínekkel megspékelve.

46408069_201615380767180_5518057051416166400_n.jpg

Az alufelnik itt 17 colosak, turbina formájúak, csak ezen modell részére vannak fenntartva. Kiváló színválasztással rendelte meg a német autót az németországi importőr, így került az autóra a frozen white elnevezésű fényezés, amellyel igazi városi kalandor lett az autó. Ezen az autón már megtalálható a Fiesta felirat, de itt az első lökhárítón az Active feliratot helyezték el. Eszméletlen menő.

img_20180712_105958.jpg

Az autó hűtőrácsa az alapmodellre épül, semmi csicsa, lényegre törő sportos fekete. Újdonságként ebben az autóban mutatkozott be a Fiesták között a teljesen LED technikás főfényszóró, amelyben futófényes irányjelző is helyett kapott.

46483279_2226472504297402_4178386245610635264_n.jpg

A kanyarba bevilágító ködlámpák kaptak lejjebb helyt, amelyek egy fekete fényű keretet kaptak. Oldalnézete teljesen megegyezik a többi Fiestával, továbbra sincs sajnos sehol egy védelem az ajtókon, mindenhol csak a védtelen felületek árválkodnak.

46435960_2264431110444666_8341764874761666560_n.jpg

Szinte első héten össze lehet már szedni egy ajtórányitást egy hipermarket parkolójában is. Ez telekjáró modellként azért fájó pont.  Hátulnézete is folytatja a sportos és letisztult vonalat. Itt is a hátsó lámpatestek LED technikával működnek, és a rendszámtábla világítás is LEDes.

46453317_283621462285353_6823497015117217792_n.jpg

Így az esti fényjáték már tökéletes. A kipufogó sajnos csak egy alap szintet üt meg, de itt mivel a SUV-os lökhárító része, annyira nem szembetűnő.

46449221_344386269473446_1220836108766543872_n.jpg

Belbecs Active:

A külső után a belső térben is folytatódik a SUV életérzés. Kulcs nélküli rendszerrel érintésre tudjuk nyitni az ajtókat, amelyek máshol nem látható élvédővel rendelkeznek itt is.

46456097_119688652272595_8709584027155169280_n.jpg

A beltér itt is jó anyagokból épül fel.  A formák mindenhol teljesen rendben vannak, modernek, megegyeznek a többi Fiestában látottakkal. Az ajtók kivitelezési minősége itt is puha, jó minőségű anyagokból épül fel. Itt a krómszegélyt kivéve ugyanaz az ajtó, mint a Vignaléban, az ablak és tükör kezelőgombjai már régi ismerősök, ilyenek vannak szinte minden Fordban, amit ma kapni lehet.

img_20180712_105857.jpg

Természetesen a küszöbön is visszaköszön az Active felirat, csak, hogy el ne felejtsük, egy ilyen modellben ülünk. Az ülések különleges Active modellek részére fenntartott üléseket kaptak, amelyek nagyon kényelmesek és tág határok között állíthatóak, anyagukat tekintve bőr és szövet keveréke.

img_20180712_105851.jpg

A kormány multifunkciós és könnyen tekergethető vele az autó. A műszerfal extrás kivitelű, az alapmodellekhez képest sokkal szebb képpel operál, bár még nem digitális.

img_20180712_111224.jpg

A középkonzol tetejére tett médiarendszer megjelenítője igen szép képpel operál, de sajnos a Sync 3 rendszer még mindig nem tud magyarul. A B&O Play hangrendszer ellenben fenomenális hanggal örvendezteti meg a vezetőt. A légkondícináló itt már automata, sajnos viszont oldalankénti eltérő hőmérséklet beállítást nem tud. A váltókar fogása és kivitelezése nagyon szépen sikerült, minden váltás élvezet vele. Nem értem hogy egy automata kézifék hogy nem fért bele az árba, ezért nagyon kár, sok helyet rabol a régi elavult kézifékkar.

img_20180712_105818.jpg

A kabin elöl hátul tágas, tágas a fejtér is. Kisautóhoz mérten a csomagtér is kellően tágas, egy-egy kisebb bevásárlás minden további nélkül teljesíthető az autóval.

img_20180712_105942.jpg

Induljunk Active:

Ne higgyünk a mostanában a sajtóban megjelent kigyulladós híreknek. Ugyanis a Ford többszörösen díjnyertes 1.0 literes ecoboost turbós erőforrása merőben különleges, szerethető és dinamikus karakterű motor, amely fogyasztását tekintve még a pénztárcánk barátja is. Oda kell figyelni a hűtőfolyadék szintjére és nem érhet baj minket. A nyomógombbal életre keltett erőforrás indítási hangja nem méltó az autóhoz. Alapjáraton ugyanakkor rezzenéstelenül működik, dinamizmusa egyszerűen lehengerlő, mindeközben beéri 6 liter/100 km benzinnel. Féltünk a nagy kerekek miatt a híresen rossz magyar utakon, de rácáfolt előítéleteinkre az autó.

img_20180712_105554.jpg

Nagyon pontosan feküdte az utat, kivasalta az úthibákat, és a kellő visszajelzést adó kormánnyal élmény a vezetés, még a magasított karosszériával is. A motorhoz kapcsolt 6 sebességű váltó az autógyártás legjavát adja, pontos, könnyű és gyors váltásokkal örvendezteti meg a vezetőjét. Vezetéstámogató rendszerekből is igen jól áll az autó, megtalálható minden a fedélzeten amit ma az autóipar kínálni tud a sávtartón keresztül, a holttérfigyelőn és tolatókamerán át az ütközést megelőző rendszerig. Egy alapvető telekjárás minden további nélkül abszolválható az autóval.

46463247_269625186947402_4053119646067326976_n.jpg

Összegzés Active:

Az Active Fiestával a Ford a városi fiatalokat célozza meg, akik nem restek a városon kívülre is merészkedni. Ők a vagányságot képviselik, és szeretnék, ha az autójuk is ezt az életérzést képviselné. Kinézetében igazán mai és divatos lett a Ford minisuvja, amellyel minden kisebb, nagyobb akadály könnyen legyőzhető.A tesztautó 6.000.000,- Ft-os ára egy kicsit mellbevágó egy kisautóért, de a divat sosem volt olcsó. Alapmodellt, 5.465.000,- Ft-ért adnak a Márkakereskedők most 5 év /100.000 km garanciával.  

Köszönjük a tesztautók lehetőségét a Ford Magyarországnak!

A tesztfotók Huawei Mate 10 Pro mobiltelefonnal készültek. 

További információ:

Ford Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr7914380154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása