Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

SUZUKI Swift: A kötelező megújulás

2020. december 07. - Antalfy Krisztina

Suzuki Swift GLX 1.2 Dualjet 5MT 2WD Hybrid 12V // TESZT

A Swift igazi mérföldkő a Suzuki életében. Hiszen már a 90-es évek eleje óta velünk van, és nem kevés nemzedéket megélt már. Ugyan a gyártása már nem nemzetünk kiváltsága, hanem a távoli japánból kiindulva, hajókázva érkezik a honi autópiacra. A gyártó minden eddiginél hangsúlyozottabban hirdeti a környezettudatosságát a hybrid technikával ellátott modelljeivel. A Swift pedig az év végére egy picit frissült is, de csak éppen annyira, hogy meg tudjuk különböztetni a régitől. Lássuk a frissített modellt részletesen.

126361937_2454014994900264_9047552855354755692_n.jpg

A Suzuki az idei évben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet a környezettudatosságra, tekintettel arra, hogy minden modelljét hybrid rendszerrel látta el. Korábban volt már szerencsénk az allgrip verziójú összkerékhajtású változatot próbálni, amely igazi kuriózum a kisautók között allgrip fantázianevű négykerékhajtása miatt. Jelenlegi tesztmodellünk pedig az összkerékhajtást nélkülöző modell, amely viszont kézi váltója és hybrid rendszere miatt extra takarékossággal örvendezteti meg használóját, mindeközben igazi társ a mindennapokban. A kínálatban jelenleg csak az 1.2 literes benzinmotor kapható, amely egy 12 Voltos akkumulátorral ellátott ISG generátoros lágy hybrid rendszerrel lett kiegészítve.

126505486_789444988286853_7121653612517951120_n.jpg

Egyelőre nem kaphatunk az autóra zöld rendszámot, és ezzel a rendszerrel nem is tud teljesen elektromos módban haladni, de minden tekintetben egy kiváló kisautót kínál a gyártó. Az pedig különösen üdvös, hogy a frissítéssel szinte csak egy króm csíkkal ellátott hűtőmaszkban és felniben különbözik az autó a régitől. Ez mutatja azt is, hogy valamit nagyon jól csináltak a tervezők, ha csak ennyin kellett javítani. A Swift lassan abban is különcnek számít a magyar piacon, hogy az ő kínálatában a gyártó nem kínál turbós motorcsaládot, hanem egy messze kiforrott és harmonikus működésű 1.2 literes, - a frissítéssel ugyan kicsit elgyengült - 83  lóerős dualjet benzinmotort. Itt messzemenően a megbízhatóságra helyezték a hangsúlyt a mérnökök, hiszen nincs kényes turbó, kettős tömegű landkerék és sok más egyéb, drágábbnál drágább potenciális hibaforrást adó alkatrész. Ráadásul az újonnan bemutatkozó Hybrid technika nagyon összeszedett működést mutat a mindennapokban, és ez a kivitel fogyasztás tekintetében is teljesen elkápráztatja használóját, hiszen az autó egy igazi éhezőművész.

126905127_446918282961286_2442814806676936750_n.jpg

nevtelen3_14_7_5.png

A tesztautó igazán mai, morcos tekintetű kisautó, mely prémium kategóriás (nagyautós) fehér színű gyöngyházfényezést viselt magán. A Swift színkínálata a fazonírozással kiválóbbnál kiválóbb színekkel is gazdagodott. A frissített hybrid modell legszembetűnőbb újdonsága a széles krómozott középső krómozott díszszegély, valamint a GLX szinten fekete betéttel ellátott ezüstözött turbina mintájú 16 colos alufelnik. A hűtőmaszkba rejtették el a rendszámot, valamint az érzékelőket is tartalmazó plakettet a márkajelzés mellett.

125907635_212151280283820_3468172074813427500_n.jpg

Elölről a hangsúly a szúrós tekintetű fényszórókra hárul, amelyek led technikát kaptak és automatikus távfény vezérlést, amelyek nagyon erős fénnyel ajándékozzák meg a vezetőt az esti vezetés alkalmával. A frissítéssel a lámpák rajzolata és elrendezése nem változott. A ködlámpák viszont sajnos a frissítéssel is maradtak a már bizonyított halogének. Oldalnézete is követi a modern vonalat.

126536701_490442998566616_8604319995370955819_n.jpg

Sötétített hátsó ablakokat kapunk domborodó övvonallal. Hátsó traktus természetesen nem olyan hangsúlyos mint a Swift sportnál, hiszen el kell különüljenek a modellpalettán. Itt teljesen elrejtették a kipufogót, ezen az autón nem is dinamika a lényeg, hanem a minél nagyobb fokú benzinspórolás. Természetesen színezett lökhárítót kap az autó, ugyanakkor minden tekintetben védtelen az autó fényezése a városi dzsungelben.

126923949_124332139275438_8925968485450683832_n.jpg

A lámpák GLX kivitelben teljesen megegyeznek a Sport lámpáival, itt is eltérő mintázatot kaptak, mint az alapmodellen, led technikásak, menetfénye egy C formát jelenít meg, féklámpája pedig 2 soros pontként jelennek meg. A különleges típusfelirat szolidan a Swift alá került „hybrid” megjegyzéssel. A rendszámtábla világítás végre a hybrid modellek érkezésével led-es verzióra váltott, így már az esti fényjáték minden tekintetben modernséget sugároz.  

126240874_1252025215169599_515085016925942571_n.jpg

nevtelen4_9_6.png

A Swift hybrid ugyan teljesen kéz nélküli nyitást és zárást, motorindítást kap, de a kulcs sajnos a frissítéssel sem változott, csupán egy teljesen hétköznapi darab. Egy ennyire komoly autóhoz szebb illene. A hybrid kulcs - tekintve, hogy egy környezetvédelemre kihegyezett modellt nyit - egy sötét kékre színezett betétet kapott. A működésére egyébként nem lehet semmilyen panasz. Nagyon okosan működik. Különlegesség hogy egy gombnyomásra csak a vezető ajtó nyílik ki, második gombnyomásra nyílik csak ki a többi ajtó. A nagyon könnyen működő és szép hanggal záródó ajtók pedig egy minden tekintetben modern és hívogató belteret tárnak fel. A formák teljes mértékben maiak, az anyagok nagyon igényesek, a kormány pedig egy Suzukitól nem megszokott minőségű darab. A fogása és működése, kivitelezése egyaránt fenomenális. Ezt az érzést egyébként még lehetett fokozni a sport modellen, azon még ennél is csavartak egyet.

img_20201121_131758.jpg

A beltérben a fekete és a frissítéssel most füst ezüstözött árnyalatok dominálnak, a műszerfali órák ugyanakkor pirosas hátteret kaptak. Az órák között ugyancsak a frissítéssel érkezett színes központi kijelző kapott helyt, amelyen megjelennek a fedélzeti számítógép adatai, valamint a turbónyomás és egyéb adatok és a hybrid rendszer adatai is. Középkonzolon a kerek légbeömlők alatt helyett kapott a szokásos Suzuki médiarendszere, amely már több autóban kiváló szolgálatot és megjelenést biztosított, itt is kiválóan helyt áll. Nem láttam a hangrendszer gyártmányára vonatkozó adatot, de hangsúlyozottan állítható, hogy a kínálatban a Swiftnek van a legszebb hangélményt adó rendszere. Meg lehetne nevezni a gyártót, hiszen minden tekintetben kiváló hangélményt ad az autó a vezetőjének. Gazdag hangtónusok, mélyebb basszusok jellemezték a dalokat, amelyeket hallgattunk. A klímaberendezés egy külön tekerőgombos elrendezést kapott, amely természetesen automata, nagyon hatékonyan működik. Ezek alatt kaptak helyt médiacsatlakozók aljzatai.

img_20201121_131830.jpg

Sajnos a kézifék még a frissítéssel nem váltott nyomógombos technikára, ezen fejlődni kellene. Az ülések tág határok között állíthatóak, kellően mélyre is engedhetőek, sokkal-sokkal kényelmesebb és pihentetőbb utazást garantálnak mint a Sport foteljei.

img_20201121_132009.jpg

Viszont a frissítéssel sem érkezett könyöklő a két ülés közé, ez sajnos egy elég nagy hiány vezetés közben. Sajnos naptető sem  rendelhető ehhez az autóhoz, így hátul már nagyon sötét a tér. A helykínálat egyébként elöl hátul kiváló, nagyobb autókat megszégyenítő adottságokkal bír. A csomagtér pedig a külméreteihez képest egész sok csomagot el tud nyelni.

img_20201121_131938.jpg

nevtelen5_1_6_5.png

Ezen a ponton térjünk rá az autó egyértelmű erősségére, a motorra. Tesztautónkban a Suzuki jól bevált büszkesége az 1.2 literes, most 83 lóerőt adó turbó nélküli erőforrás munkálkodott egy 5 fokozatú kézi váltóval és egy lágy hybrid rendszerrel kiegészítve. Nyomógombos indulással, kiváló japános indítási orgánummal kel életre autónk motorja, minden körülmények között teljesen néma a járása. Átlag használati módban a hangját nem hallani, nagyobb fordulaton sem válik tolakodóvá a működése.

126725526_746247225979014_1699486689769542246_n.jpg

Viszont a frissítéssel - lehet, hogy csak a tesztautó kiváltsága- a váltón és a kuplung működésén, motor összehangoltságán valami elcsúszott. A fejemben a korábbi tesztautóról az maradt meg, hogy egy messzemenővel könnyen és pontosan adagolható kuplunggal rendelkezett, de ez a mostani viszont sorozatosan bukdácsolt. Többen is próbáltuk az autót, mindenkinek ez volt a véleménye, valahogy nem lehet eltalálni azt a pontot, ahol nem döcögősen indulna a Swift.

126321634_493989854894128_3345962696416566153_n.jpg

A motor turbó nélkül még a csökkent teljesítménye ellenére is minden tekintetben dinamikusan viselkedik, hála az egy tonnánál kevesebb saját tömegnek. A haladásban a futómű is abszolút partner, mert itt már hangsúlyosabban a kényelemre hangolták a tervezők. Természetesen itt is hangsúlyozott szerephez jut az autó kiváló kormánya, amelyet nem tudok nem többet dicsérni. Kiválóan működik együtt az autóval, minden kormánymozdulatra okosan reagál az autó. Vezetés közben természetesen itt is jelen van minden ma kapható vezetéstámogató rendszer, a városi vészfékező, a sávtartó, a tempomat, tolatókamera és végre immár a holttérfigyelő és kereszt forgalomfigyelő rendszer is.

A Hybrid rendszer előnyei leginkább városi közlekedés alkalmával érhetők tetten. Ilyenkor már üresbe téve a piros lámpa előtti guruláskor is leáll a motor, ezzel is megtakarítva értékes benzinadagot. Amikor a lámpa zöldre vált pedig az ISG érkezik a segítségünkre, amely a motor indításba segít be. A műszerfalon középső színes kijelzőben pedig nyomon tudjuk követni, hogy éppen hogy alakul a hybrid rendszer töltöttsége. Autópályán a hybrid rendszer a motor magasabb fordulatszáma miatt töltésre kerül, így mire beérünk a városba, akkor már teljesen feltöltve tud segítségünkre lenni a benzinspórolás tekintetében. Nagyobb dugóban történő araszoláskor viszont a start/stop rendszer miatt hosszabb ideig tud üzem nélkül állni a benzinmotor mint más gyártók autóiban, tekintettel arra, hogy ilyen esetben a fogyasztókat mint pl. a légkondícionáló, világítás, a hybrid rendszer tudja kiszolgálni. A fogyasztás tekintetében viszont az allgrip rendszer hiánya miatt 4,5 literes átlagot sikerült összehoznunk. Ez minden tekintetben előremutató egy benzines motortól. A 37 literes benzintank viszont egész hatékony hatótávot enged így meg. Esti vezetés alkalmával pedig a kiváló led fényszórók sietnek a segítségünkre, amelyek azon túl, hogy nagyobb autókhoz hasonló megjelenést adnak, kiváló fényerővel is világítanak. Természetesen automatikus távfény funkcióval is ellátták, amely nagyon hatékonyan működik, nem villantottak ránk egyszer sem a szembejövők, tehát éppen időben kapcsolgatta a távfényt a rendszer.

127041986_815668685920513_7285158888012345938_n.jpg

nevtelen6_6_5.png

A Swift 2021-es modellévre inkább kívülről kapott egy szolid ráncfelvarrást. Magasabb fokú megújulásra nem volt szüksége, hiszen eddig is adott volt a modern, mokány kinézet és a könnyű vezethetőség. És ha a megújulás legfontosabb elemeként egy króm díszcsík szerepel, akkor ott valami nagyon jól sikerülhetett. A váltó/kuplung problémáján viszont igen könnyen lehet segíteni, hiszen a frissítéssel már végre CVT fokozatmentes váltóval is kapható a Swift, amelyet sikerült összehangolni a hybrid rendszerrel. A Suzuki Swift Hybrid GLX kivitele 4.840.000,- Ft kedvezményes áron kelleti magát a kiváló 1.2-es dualjet motorral.

Nagyon nagy köszönet a tesztlehetőségért a Magyar Suzukinak!

További információ:
Suzuki Magyarország

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

christine_1_1.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr1916320710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása