Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Megrázó könyv egy parasztcsalád történetéről

2021. január 20. - Antalfy Krisztina

Megrázó és eleven mikrotörténeti olvasmány Illés Klára Megtartó erő című könyve. A Tények és Tanúk sorozat új kötetében egy jellegzetes XX. századi történet bontakozik ki: a bakonyi sváb-magyar iparos-paraszt család élete mindennapi küzdelem a szegénységgel, megjelennek a kitelepítés, a katonaság, a jogfosztottság hétköznapjai.

photo-1529016912215-a4c95c80d1dc_1.jpg

„Főszereplői a szüleim. Bár családom előző nemzedékei mindennapjait mindkét ágon a kétkezi munka határozta meg, fennmaradtak írásos emlékek is, így a családi archívumban található dokumentumok egészítik ki a szüleim által elmondottakat” – írja bevezetőjében Illés Klára.

2420400.jpg

„1990-ben egy paraszti életrajzírói pályázat adta az ötletet, hogy anyukámmal elkészítsem azt az interjút, amely az első fejezet alapját adta. 2006-ban saját kezűleg is leírta az életét: ezt az önéletírást az eredeti alapanyaghoz szerkesztettem. A második fejezetben a szüleim 1955-ös katonalevelezése olvasható. Apukámmal 2002-ben készítettem életinterjút, ez adja a könyv harmadik fejezetét. […] Az interjúszövegek közé dőlt betűkkel beillesztett levelek, dokumentumok eredetije a családi archívumban található, a bírósági iratokat az MNL Győr-Moson-Sopron megyei Levéltárban kutattam. Anyukám 1995-ben kezdett, majd intenzíven 2000 és 2015 között írott naplója alaposan ritkított, szerkesztett szöveg: ez a könyv negyedik fejezete.” Illés Klára egészíti ki az anyai napló utolsó éveit, „a történet lezárulásának krónikája”, az emlékidézés és a számvetés fejezetei zárják a könyvet.

„Vajon érdemes-e a figyelemre egy olyan könyv, amelynek főszereplője két, nyolcvanéves korát is megélt, betegségben elhunyt idős ember, akik nem vittek végbe a társadalmi emlékezetben is számontartott, rendkívüli dolgokat?” – teszi fel a kérdés Illés Klára. Várszegi Asztrik szerintem nemcsak figyelni érdemes erre a könyvre, hanem „kötelesség ilyen könyvet megírni”.

A volt pannonhalmi főapát a könyvhöz írt érzékeny és elemző ajánlójában „családi tükörnek” nevezi a Megtartó erő című könyvet, amely „a magyar történelem 20. századának és megkezdett 21. századának pontos látlelete”. „Főszereplőit megpróbálta az első világháború és a Tanácsköztársaság hátrahagyott szegénysége, a Horthy-korszak nincstelensége és küzdelme, a ránk törő új világ kísértése, a Volksbund, a feloldatlan zsidókérdés, a II. világháború családi veszteségei és fájdalmai, a lakosságcsere újabb tragédiája, majd a berendezkedő kommunista hatalom minden ártalma. Mindezek az események nem feloldást, nem szabadságot és felemelkedést, hanem mérhetetlen szenvedést hoztak, és a családtagok, ki-ki a maga adottsága, embersége és emberi bűnei révén, mégis megkapaszkodnak, megmaradnak és együtt maradnak. Életükben ott vannak azok a kivételes pontok, amikor szeretik egymást, amikor kibékülnek, amikor, ha rövid időre is, de megélik a szegény, de boldog ember örömét.”

Megtartó erő című könyvről Illés Klárával és Závada Pállal Turi Tímea beszélget január 26-án 18 órakor. Az online könyvbemutató élőben követhető a Líra Könyv és a Magvető Facebook-oldalán.

Megrendelés
Megjelenés: 2021. január 19.
Oldalszám: 384 oldal
Ár: 4499 Ft

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

christine_1_5_2.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_ 

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr1616396974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása