Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Hamarosan jön a Honda HR-V e:HEV hibrid hajtáslánccal

2021. július 29. - Antalfy Krisztina

A Honda bejelentette, hogy az európai kereskedésekbe a jövő év elején érkező HR-V-t kizárólag a márka által fejlesztett, páratlanul hatékony e:HEV hibrid hajtáslánccal forgalmazza majd. A jövőbe mutató technika alkalmazásával üzemanyag-takarékosság és teljesítmény tökéletes egyensúlyát teremti meg a látványos megjelenésű, kompakt szabadidő-autó, így roppant versenyképesnek ígérkezik.
340061_hr-v_s_e_hev_technology_delivers_optimal_blend_of_efficiency_and.jpg

Népszerűségéhez nagyban hozzájárulhat, hogy az e:HEV rendszer 131 LE-s csúcsteljesítménnyel[1] és 253 Nm-es forgatónyomatékkal örvendezteti meg a vezetőt és mindössze 10,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára a modell. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új Honda HR-V-vel városi környezetben, valamint autópályán, nagy sebességnél is biztonságosan és kényelmesen róhatók a kilométerek. Vegyes üzemben a szén-dioxid-kibocsátás csupán 122 g/km-től indul, az üzemanyag-fogyasztás pedig akár 5,4 l/100 km is lehet a WLTP szabvány szerint elvégzett mérések szerint. 

A következő generációs HR-V az e:HEV hajtásláncra épülő modellcsalád legújabb tagja hamarosan, két testvére - a CR-V és a Jazz  - pedig már az utakon bizonyítja, milyen elképesztően hatékony a Honda által fejlesztett műszaki megoldás. Itt nincs szükség konnektorra, illetve töltésre, a hibrid HR-V megalkuvás nélkül használható a mindennapokban az elektromos autókra jellemző teljesítménnyel, takarékossággal, ugyanakkor rendelkezik a hagyományos benzines vagy diesel meghajtású autók rugalmas használhatóságával.340063_hr-v_s_e_hev_technology_delivers_optimal_blend_of_efficiency_and.jpge:HEV - Alacsony károsanyag-kibocsátás, gyors gázreakciók

A fejlett, hibrid e:HEV hajtáslánc már bizonyított az európai piacon, ami nem meglepő, hiszen igazi hibrid élményt nyújt, ugyanakkor rendkívül kifinomult és valóban segít a felhasználóknak. A rendszer alapját két kompakt, ámde nagy teljesítményű villanymotor adja, ezekhez kapcsolódik az 1,5 literes, DOHC-vezérlésű, benzines i-VTEC egység. Energiaforrásként lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről innovatív, fix áttételű nyomatékelosztó gondoskodik, a teljesítményleadást pedig intelligens vezérlőelektronika szabályozza.

Maga az e:HEV hajtáslánc már számtalan helyzetben bizonyította kiválóságát, az új Jazz esetében például a kategória legjobb fogyasztás/gyorsulás arányával. Meggyőzően alacsony fogyasztásra számíthatunk az új HR-V-nél is, különösképp, hogy az égési folyamatot és az  tápellátó egységet (IPU) is optimalizálták a Honda munkatársai. Emellett 48-ról 60-ra növelték az akkumulátorcellák számát, így több energia tárolható, illetve nagyobb elektromos teljesítmény használható fel a 80 kW-os Jazzhez viszonyítva. Jóllehet, az akkumulátorcsomag nagyobb lett, ez nem érinti a belsőtér helykínálatát, ugyanis mindent gondosan elrendezett a fejlesztőcsapat. További fontos eltérés, hogy rövidebb lett a villanymotor és a kerekek közötti áttétel, ezáltal még dinamikusabb és rugalmasabb lehet az új HR-V.

A három menetüzemmódot biztosító, teljesen észrevétlenül kapcsoló vezérlőelektronika garantálja az optimális teljesítményt mind városi mind városon kívüli használat esetén is. Az intelligens Electronic Control Unit (ECU) automatikusan, a helyzetnek megfelelően vált az elektromos (Electric Drive), a hibrid (Hybrid Drive) és a belső égésű (Engine Drive) üzemmód között attól függően, hogy melyik a legtakarékosabb üzemmód az adott körülmények között.340062_hr-v_s_e_hev_technology_delivers_optimal_blend_of_efficiency_and.jpgHa az autó állandó sebességgel halad (pl. autópályán), a belső égésű motor gondoskodik a hajtásról, ugyanis ez a leghatékonyabb üzemmód ilyen körülmények között Amennyiben a vezető erőteljesen gyorsít pl. előzésbe kezd, a villanymotor is bekapcsolódik, nagyobb teljesítmény áll tehát a pilóta rendelkezésére. Hibrid üzemmódban a benzines motor termelte áramot – egy generátor révén – az akkumulátorok töltésére is fordíthatja a rendszer, ezzel tovább fokozva a hatékonyságot.

Ha a sofőr – az üzemmódkapcsolóval – aktiválja a Sport programot, a hibrid rendszer még dinamikusabbá válik, míg ECON állásban a légkondicionáló működését és a gázreakciókat is úgy szabályozza az elektronika, hogy a lehető legkevesebbet fogyassza a HR-V. Normál üzemmódban „két világ között egyensúlyoz” a vezérlés, de a felhasználó természetesen bármikor válthat az üzemmódkapcsolóval.

Hogy az EV-élmény a lehető legteljesebb legyen, a vezető meghatározhatja, hogy mennyire lassuljon az autó, azaz milyen szintű legyen az energia-visszatáplálás, ha lelép a gázpedálról. A „motorfék” ereje a kormány mögött elhelyezett kapcsolófülekkel szabályozható, természetesen a vezető kedvének, illetve az aktuális időjárási és útviszonyoknak megfelelően.

Az üzemmód közötti átállást és a motor – áramtermelés miatti – indítását tulajdonképpen nem is veszik észre az utasok. Szemben a hagyományos, nagy belső súrlódású, bolygóműves nyomatékelosztókkal a fix áttételeket jóval kisebb ellenállás jellemzi, így jelentősen elősegítik a takarékos üzemet elektromos üzemmódban.

Ebből kifolyólag a Honda kimagaslóan hatékony rendszere hosszabb áttételt kapott, mint vetélytársai, s még dinamikusabb városi környezetben.

A HR-V fejlesztőit a Honda F1®-es hibrid versenyautója inspirálta

A Honda által fejlesztett Formula1 Hybrid Power Unit roppant versenyképesnek bizonyult a pályán, segítségével a japán vállalat munkatársai még több tapasztalatot halmozhattak fel a hibrid hajtásláncok terén. Ez a páratlan tudásbázis adta az alapot az e:HEV hibrid rendszer kidolgozásához, s alighanem ennek köszönhető a HR-V e:HEV – minden helyzetben kiaknázható – hatékonysága és teljesítménye.

Hibrid örökség

A Honda Insight 1999-es bemutatásával a hibrid technológia terén vezetővé vált a Honda. Ez volt az első sorozatgyártású hibrid Európában, amely révén bemutatkozott a cég Integrated Motor Assist (IMA) rendszere Az integrált villanymotor teljesítménytöbbletet adott a belső égésű erőforrásnak, fékezésnél segített visszanyerni az energiát és takarékosabbá tette a modellt. Ez persze csak a hibridfejlesztés első lépése volt, ma már kétmotoros e:HEV rendszer dolgozik a Jazzben és a CR-V-ben, s hamarosan a vadonatúj HR-V, valamint a Civic 11. nemzedéke is megkapja ezt a különleges hajtásláncot.

A vadonatúj HR-V e:HEV 2021 második felében debütál az öreg kontinensen. A vásárlók a Honda honlapján www.honda.hu/hr-v-hybrid-hirlevel  jelezhetik érdeklődésüket a modell iránt, akár már most.

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

PosterStore.jpg

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @antalfykrisztina

[1] Az elektromotor teljesítményére vonatkozik

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr5016642164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása