Csak ültem ott a paplan alatt, és figyeltem a szobám sarkában hálót szövő pókot. Képtelen voltam kikelni az ágyból és levennem a tekintetemet erről a számomra máskor annyira félelmetes rovarról. Aznap lehetetlennek tűnt, hogy nőt varázsoljak magamból, elképzelhetetlennek, hogy emberek közé menjek, és akkor, abban a percben arra gondoltam, inkább élnék rövidebb ideig pókként egy hálóban, mint hosszú évekig önmagamként. De aztán a telefon csörgése kizökkentett az önsajnálatból, és rádöbbentem, hogy nem bennem van a hiba, nem az én világom van romokban, hanem azoké az embereké, akik már évek óta megteremtették a saját földi poklukat.

Kép1/2/3/4

Értékeljük a pillanatot! 

Néha én is nagyon elveszettnek érzem magam, hiába a sok motiváló idézet, okoskodó életvezetési tréner, boldogságra sarkalló író, meg ehhez hasonló, a gondtalan öröm nem jön parancsra, főleg, ha rossz passzban, sőt pocsék időszakban vagy. Bár nem úgy tűnik, azért láttam már én is esőt, sőt mindent elsöprő cunamit. Ilyenkor én sem vagyok vicces, kedves és vidám, ilyenkor az én számból sem fakad mindig rózsaszirom, legfeljebb néhány szilánkok és tövis, aminek következtében épp azokat bántom meg, akiket szeretek.