Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode


Mégis meddig érdemes halogatni a gumicserét?

2020. március 04. - Antalfy Krisztina

Az enyhe tél után lassan megérkezik az igazi tavasz is, ezért érdemes már most betervezni a gumicserét. A márkaszervizek előjegyzései ugyanis gyorsan betelnek, nem árt tehát jó előre időpontot foglalni. A néhány évvel ezelőtti extrém eset után, március 15-e lélektani határnak mondható, de arról megoszlanak a vélemények, meddig halogatható a gumicsere, illetve használható-e egész évben a téli abroncs. Az óbudai Autóváros szakemberei eloszlatják a kételyeket.
photo-1561131506-3c48296e2c20.jpg

Tovább

Itthon is bemutatkoztak a DS E-TENSE modellek

Magyarországon is bemutatkoztak az elektromos DS 3 CROSSBACK E-TENSE, és a plug-in hibrid DS 7 CROSSBACK E-TENSE 4x4 modellek. A 100 kW-os motorral és 50 kWh-s akkumulátorral felszerelt DS 3 CROSSBACK E-TENSE WLTP szabvány szerint mért hatótávolsága 320 km (NEDC szerint 430 km). Akkumulátora 100 kW-os töltőoszlopról 30 perc alatt 80%-ig feltölthető. Kiemelkedő paramétereivel (akár 58 km hatótáv 0 emisszióval, 31 g/km CO2, 1.4 l/100 km WLTP vegyes benzinfogyasztás, 300 LE és 4X4 hajtás) a DS 7 CROSSBACK E-TENSE 4x4 a C-SUV szegmens élvonalát képviseli.

ds7cb004.jpg

Tovább

Az új PEUGEOT 208 lett az Év Autója 2020-ban!

2020. március 2-án genfben az új PEUGEOT 208-at választotta az Év Autójává a 60 szakújságíróból álló nemzetközi zsűri. A zsűri tagjai nagyra értékelték a széles motorválasztékot, mely szabad választást enged az ügyfelek számára az elektromos, benzines és dízel hajtásláncok révén. A zsűritagok dícsérték az autó különleges formatervét csakúgy mint a magas technológiai színvonalat. A 2-es szérián belül, mely mindig a legnépszerűbbek között volt a kategóriában, az új 208 az első, mely elnyerte a nagy presztízsű díjat. Az új 208 a PEUGEOT márka hatodik Év autója díját nyerte el.
peugeot_208_1_2.jpg

Tovább

Giulia GTA: visszatér az Alfa Romeo legenda

Június 24-én fontos mérföldkőhöz érünk: születése 110. évfordulóját ünnepli az Alfa Romeo. Az elmúlt több mint egy évszázad során az Alfa Romeo mérnökei és formatervezői szakadatlan lelkesedéssel törtek az innovációra, miközben hűek maradtak a márka génjeihez. Az évek során ez a génállomány – a sportosság és az elegancia tökéletes kombinációja – olyan járműveket hozott létre, amelyek nem csupán minden idők legemlékezetesebb alkotásai közé tartoznak, de a versenypályán és a szépségversenyeken egyaránt helyt állnak.

gtam_track_02.jpg

Tovább

Ssangyong Korando 300C : Magyarország kedvenc autója?

Ssangyong Korando 300C 1.5 T-GDI Premium AWD // TESZT

A Ssangyong háza táján mára nagyon új szelek fújnak. Lehet, hogy a siker érdekében új formatervezőt szerződtettek, tekintve, hogy utóbbi időben megjelent típusok egytől egyig, európai szemmel is emészthető formát kaptak, amit sikeresen fűszerezett a gyártó kiváló szolgáltatáskínálattal, kényelemmel és biztonsággal is.  A Korando új generációja pedig egy tollvonással levetkőzte csúnyácska kinézetét és lett mára a legszebb modell a gyártó kínálatában. A hangos siker úgy tűnik nem marad el, hiszen a vásárlók is megtalálták a modellt, egyre többen választják maguknak az új Korandot. Vajon ő lesz Magyarország új kedvence? Nézzük.  

img_20200127_090239-01.jpeg

Tovább

Íme Ami, amit Franciaországban már 14 éves kortól vezethetsz

Az Ami  - 100% ëlectric nevet viselő, ultrakompakt, biztonságos, fürge, színes és (Franciaországban) 14 éves kortól vezethető modellel a Citroën sokak számára elérhető, környezetbarát mobilitási megoldást kínál. És ez nemcsak a járművet foglalja magában, hanem számos olyan előnyt nyújt, mely kilép a megszokott keretekből: versenyképes, az ügyfelek használati igényeihez igazodó « à la carte » ajánlatok, teljes mértékben online ügyintézés, valamint a forgalmazás egészen új módja.
960x0.jpg

Tovább

Gyönyörű helyen mutatkozott be a DS 9 limuzin

Itt kezdődik az elegancia

A DS 7 CROSSBACK és a DS 3 CROSSBACK bemutatása után egy elegáns limuzin koronázza meg a fiatal francia prémiummárka kínálatát. A DS 9-cel a DS márka megmutatja tudását, stílusát, kifinomultságát és technológiáját. A  márka a DS 9 globális forgalmazására készül. A lendületes vonalú DS 9 megtestesíti a hagyományok, a szaktudás és a csúcstechnológia tökéletes elegyét. A DS 9 arra invitál, hogy ismét felfedezzük a francia autógyártás legjavát.
ds9001.jpg

Tovább

Ismerd meg közelebbről a HONDA e:TECHNOLOGY-t

Megannyi újdonsággal vág neki a 2020-as Genfi Autószalonnak a Honda. A japán iparóriás kiállítási területén nemcsak a vadonatúj Jazzt és Jazz Crosstart tekinthetik meg a látogatók, hanem a vállalat legújabb elektromos termékeit, valamint az energiagazdálkodáshoz fűződő innovatív megoldásait is. Mindez egyet jelent az e:TECHNOLOGY márkanév bevezetésével, ugyanis a jövőben ez szerepel majd minden olyan Hondán, ami az elektromos közlekedéshez, illetve az energiafelhasználáshoz és a modern életvitelhez kapcsolódik.
car_pr2020_07_jazz_crosstar.jpg

Tovább

A vadonatúj FORD Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal

A Ford ma bejelentette, hogy a vadonatúj Kuga SUV a kategória legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztási értékével büszkélkedhet majd: a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 28 százalékkal javul. A Kuga a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja, hiszen az autó egyaránt megrendelhető mild, plug-in és full hibrid hajtáslánccal. A fejlett technológia mellett tovább tökéletesített aerodinamikai és tömegcsökkentési megoldások is segítenek, hogy az autó még takarékosabban működjön.

Tovább

Egyetlen applikáción a városi közlekedés közkedvelt formái

Február 17-től már mindenki számára elérhető, és a mobiltelefonra ingyenesen letölthető a MaaS4EU applikáció. A városi közlekedést segítő alkalmazás olyan uniós kísérleti projekt eredménye, amelyben Budapest két másik kiemelt európai nagyvárossal, Luxembourggal és Manchesterrel egyszerre vesz részt. Hazánk és a projektben részvevő szervezetek – a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató leánycégének, a Toll Service Zrt.-nek a vezetésével – meghatározó szerepet töltenek be az egységes európai közlekedési piac létrejöttét segítő nemzetközi kutatásfejlesztési programban.

photo-1468818461933-b1d79f62434e.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása