Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Helló Június! Viszlát Május!

2017. június 01. - Antalfy Krisztina

Május, amit igazán szerettem benne

Ez az év eddig igazán jónak mondható - legalább is a tavalyihoz képest fényévekkel kellemesebb - továbbra is van munkám, életben tudom tartani a blogom, áll mellettem egy remek család, egy imádnivaló férfi, és még a várva várt nyarat is megélhettem, kezemben egy hűsítő, finom jeges kávéval. Ám egy picit, aggódok, mert titkon attól félek, hogy ebben a harmonikus időszakban majd beüt a krach. Volt már rá példa, így nem csoda, hogy a totális boldogság gondolatára néha bevillan a félelem, és én megrettenek. Normális dolog? Nagyon NEEEEM! 

fotorcreated_593.jpgKép1/2/3/4

A legtöbben sajnos így működünk, a boldogságot észre sem vesszük, mert már annyit aggodalmaskodunk a jövő miatt, hogy egész egyszerűen már fel sem tűnnek az apró, boldog pillanatok az életünkben. Nem a tökéletes, csöpögős tündérmesére gondolok mos itt, hisz mindenkinek megvannak a maga nehézségei, meccsei a sorssal, de attól még igenis lehetünk boldogok - pár perce, amíg megcsókoljuk a gyermekünket indulás előtt, néhány órára, amíg megvacsorázunk kedvesünkkel, vagy olvasunk egy könyvet, vagy akár napokra is, amíg kiszakadunk a szürke hétköznapokból, elutazunk a Balatonhoz, vagy csak vidékre a nagyihoz.

giphy_77.gif

És tudod mit? Ne más legyen számodra a fő inspiráló, önmagadnak Te magad légy a fő motivátor! Egy finom reggeli után örülj az ízeknek, a nyugodt perceknek; egy remek hétvégi kikapcsolódás után a barátokkal, vedd észre, hogy milyen szerencsés vagy, hogy nem vagy egyedül; vagy egy sikerrel befejezett munka után lepd meg magad valami aprósággal. :)

giphy_1_7.gif

Addig is, amíg ezt gyakorlod, elhoztam a májusi hónapom legemlékezetesebb pillanatait, melyek az adott percben talán fel sem tűntek számomra, de így utólag boldog vagyok, hogy megélhettem... 

A reggeli, amit minden nap felfalnék...

Részt vettem egy fantasztikus hangulatú fotózáson, ami azért volt olyan remek, mert egy szuper kis csapattal dolgoztam együtt...

Lencsevégre kaptam a lila Milka tehénkét...

Elugrottam a Ford Magyarország sajtóeseményére, ahol megértettem miért is imádják annyira a pasik az autókat...

♥ Szemrebbenés nélkül beleszerettem ebbe a Ford Kuga modellbe, ami mellet jól mutatott a bonprix fekete-fehér overallja...

♥ Góbé lettem, legalább is egy finom erdélyi ebéd erejéig...

♥ Mint sokan mások,  sajnos én is nagyon kevés folyadékot fogyasztok. Épp ezért én is belevágtam a BWT 30 napos kihívásába, miszerint 1 hónapon keresztül megiszom a minimum 2-2,5 liter tiszta, magnéziummal dúsított vizet.

Annyira kellett egy kis kikapcsolódás, vágytam kiszakadni a városból, így nagyon örültem, amikor én is elutazhattam Bük csodás kis fürdővároskájába. A hely megnyugtató, a Hotel Caramell - mely otthonom volt 2 napig - pedig csodás hely, ahol számtalan élménnyel gazdagodhattam. Az élménybeszámolómról már itt olvashattál...

 ♥ A Ford Kuga után letesztelhettük Ricsivel a Ford családias S-MAX modelljét is, amihez ezúttal egyik kedvenc tervezőm E N I H O R N összeállítását választottam. Az autós beszámolómat itt olvashatjátok...

♥ Kiugrottam Párizsba, naná, hogy a gyönyörű Lukéj Gabi ruhájában. Na jó, nem egészen Párizsig mentem, csupán a csodás Sofitel Szállodáig, ahol megcsodálhattam a “les Parisiennes” utazókiállítását. A kiállítás ingyenes, nézd meg te is, érdemes!

Imádom az epret, és Köri mama kertjéből szedett epreket még annál is jobban. Bár először turmixot akartam csinálni belőlük, végül az összeset befaltam reggelire...

Gyűjts Te is emlékeket!

 Neked milyen volt a május?
nevtelen_3.png
Ha tetszett a poszt, gyere a
VoilaMode Facebook oldalára, és természetesen az Instagram-on is követhetsz: @voilamode13.

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr8712595193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása