Fél évezredes a Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi esküvői ruhája

A Magyar Menyasszony című kiállításhoz olyan tárgyakat várunk, amelyek a Kárpát-medencei esküvői szokásokhoz köthetők. Szívesen fogadunk viseleteket (ruhát, cipőt, alsóneműt, fátylat, csokrot) festményeket, meghívókat, valamint leveleket, naplókat, iratokat, fényképeket és egyéb dokumentumokat. Legyen Ön is részese minden idők leggazdagabb és legkiterjedtebb esküvő tematikájú gyűjteményének és kiállításának! Tegye családjának történetét a közösségi emlékezet és az ország történelmének részévé, kölcsönözze vagy ajándékozza a nemzet múzeumának élete legfontosabb tárgyait!

„Soha ne érezzem hiányodat, azt akarom, hogy szívem örökké a tiéd mellett dobogjon“ – részlet Mária királyné leveléből, melyet II. Lajos királyhoz írt a török veszedelem idején. Habár a középkorban szokásos elrendezett hatalmi frigy volt az övék, mégis igaz szerelem lett belőle.

500 éves szerelem. Mária királyné selyemdamaszt menyegzői viselete, 1521.
Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjtemény. Az öltözet a gyűjtemény legrégebbi esküvői ruhája.

Habsburg Mária és II. Lajos  frigye azon ritka elrendezett középkori házasság volt, melyet szerelem pecsételt meg. A két fiatal a király korai haláláig (1526) rajongva szerette egymást. Mária örök szerelmének és elkötelezettségének zálogaként egy szív alakú aranymedált ajándékozott Lajosnak, aki azt a mohácsi csatában bekövetkezett haláláig a nyakában viselte. Az ékszer viharos körülmények között jutott vissza Máriához, a királyné így írt róla végrendeletében:

„Két ember útitársa volt ez a szív mindhalálig. Két emberé ki életében, szerelmében, érzéseiben egymástól el nem vált.“

2022 decemberére a Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony címmel nagyszabású kiállítást tervez, hogy bemutassa a magyar nő, a magyar menyasszony nézőpontjából az esküvői szokások, hagyományok, viseletek térbeli és időbeli változatosságát. A társadalmi sokszínűség jegyében egyforma hangsúlyt kap város és vidék (népviseletek és népszokások, polgárosodás, városiasodás, modernizáció), a hazánkban egymás mellett élő felekezetek és népcsoportok, illetve a különböző társadalmi rétegek esküvői szokásai 1521-től 2021-ig.

A Rotschild Klára-kiállítás elsöprő sikerére alapozva az intézmény újabb divat témájú, társadalom-, és mentalitástörténeti távlatokat nyitó, nőket és férfiakat, illetve több generációt egyaránt vonzó, a saját gyűjteményeire és közösségi gyűjtésre épülő történelmi tárlatot rendez. 

A múzeum több száz esküvővel kapcsolatos műtárgyat őriz a kora újkortól egészen a jelenkorig. A textilgyűjtemény legkorábbi menyasszonyi öltözete  a 16. század elejéről való. Mária királyné a csodálatos, késő burgundi divat szerinti zöld selyemdamaszt ruhát a hagyomány szerint II. Lajos királlyal való házasságkötésekor, 1521-ben  viselte. A legújabb menyasszonyi ruha az 1990-es években készült, és 2020 végén került  a Nemzeti Múzeum Történeti Tárába. A ruha  Szűcs Edit jelmeztervező munkája, aki a Dán Filmakadémia rangos Roberts-díját nyerte el csapatával.

A tárlat az intézmény saját anyagán felül a hazai  és a határon túli magyar közgyűjtemények anyagára épít.

A kiállítás kurátora, Simonovics Ildikó divattörténész-muzeológus kutatási projektjének kezdetén, 2020.  augusztus 29-én Facebook-csoportot indított, amelyhez eddig 3500-an csatlakoztak. A tagok 1003 posztot, azon belül 1800 fényképet osztottak meg. A legkorábbi fotó az 1870-es években, a legújabb 2020-ban egy frissen végzett orvosnő és egy fiatal mentőtiszt, Gerda és Márton esküvőjén készült.

A karantén idején zajlott My Home Office Challenge-gyűjtéshez hasonlóan a múzeumi kurátor ismét közösségépítésbe kezdett, hogy a közgyűjteményekben fellelhető, az esküvői szokásokra vonatkozó 19-20. századi forrásokon túl a leendő látogatók  családtörténete, fényképeik és elbeszéléseik is  beépüljenek a magyarság házasulási szokásait bemutató kiállításba.

Az esküvő évezredek óta az emberi élet egyik legkiemelkedőbb eseménye, ún. átmeneti rítusa, amely az elmúlt évszázadokban a párok életének leglátványosabb és legszélesebb körben celebrált ünnepségévé vált. A kiállítás múlt és jelen dinamikus kapcsolatát, a ma emberének saját gyökereihez való viszonyát mutatja be, egyedi és általános, mikro- és makrotörténeti témákat dolgoz fel, viselet-, társadalom-, politika- és gazdaságtörténeti, valamint gender szempontból.

1. 500 éves szerelem. 

Mária királyné selyemdamaszt menyegzői viselete, 1521. Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjtemény. Az öltözet a gyűjtemény legrégebbi esküvői ruhája. Habsburg Mária és II. Lajos frigye azon ritka elrendezett középkori házasság volt, melyet szerelem pecsételt meg. A két fiatal a király korai haláláig (1526) rajongva szerette egymást. Mária örök szerelmének és elkötelezettségének zálogaként egy szív alakú aranymedált ajándékozott Lajosnak, aki azt a mohácsi csatában bekövetkezett haláláig a nyakában viselte. Az ékszer viharos körülmények között jutott vissza Máriához, a királyné így írt róla végrendeletében: „Két ember útitársa volt ez a szív mindhalálig. Két emberé ki életében, szerelmében, érzéseiben egymástól el nem vált.“

2. Szeretni bolondulásig:

Női magyar díszruha, Hieronymi Károlyné, Váradi Gabriella menyasszonyi öltözete, 1867. Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjtemény. A kor jellegzetes krinolinos (abroncsos szoknyás) viselete a neves pesti Alter és Kiss divatszalonban készült. A ruha fotóját nemrégiben a kurátor megosztotta a Magyar Menyasszony-csoportban, így derült fény arra (Saly Noémi muzeológus kommentjéből), hogy fennmaradt a pár tekintélyes levélgyűjteménye és az ara naplója, amelyek egész életükben egymás iránt táplált rajongó szerelmükről tanúskodnak. A családi iratgyűjtemény a ruhától független későbbi ajándékozás révén a Magyar Nemzeti Múzeum adattárát gazdagítja.

3. A Szerelem pohara: 

1576. Johannes Khuen besztercebányai ötvös remeke Radvánszky György számára Névery Ilonával kötött házassága alkalmából.

4. Hetedhét országra szóló menyegző: A 20. század álompárja Edelsheim Gyulai Ilona és Horthy István volt. Menyegzőjük, a század első számú esküvője 1940. április 27-én zajlott. A múzeum Történeti Fényképtára több felvételt őriz a korszak legnagyobb közönség- és sajtófigyelemmel kísért ceremóniájáról. A gyönyörű, sudár termetű sportlady, Ily grófnő ruháját nagymamájának esküvői viselete alapján Rotschild Klára tervezte. A zsidó szalontulajdonos kivételes helyzetét, a családhoz való kötődését bizonyítja, hogy a vészkorszak idején saját kezűleg öltöztette fel a menyasszonyt.

5. Matyó szerelem: „Gáspár József és menyasszonya. A menyasszony fekete esküvői ruhában, színes koszorú a fején, fekete selyem vállkendőben. A vőlegény körtés mintájú fehér lyukhímzéses lobogó ujjú ingben és surcban, barcikalapban, rokkal, Mezőkövesd, 1910-es évek második fele. Forrás: Néprajzi Múzeum“
Feltöltötte: Czingel Szilvia

6. Szerelem a frontvonalban: 

„1915. január. A katonaruha és a dátum mindent elmond... nincs fehér ruha, csokor sem... háború dúl. Gyöngyössy Teréz (Arad 1890. március 15. - Budapest 1934. november 20.), ükanyám húga a Vígszínház színpadáról robog vőlegényéhez Garzó Zoltánhoz Lengyelországba. Erre a műtermi fotóra még van idő, utána mindenki megy a dolgára”. Az eseményről a Pesti Napló is beszámol:

Esküvő a harctéren. A háború sok szerelmi frigynek volt az akadálya s talán ugyanannyinak az előmozdítója. Mikor kitört a háború és azóta is különösen sok tiszti házasságot kötöttek, nem egyet egész romantikus körülmények között. Ilyen regényes és érdekes házasságkötés történt az év első napjaiban egy kis sziléziai határvárosban, Bielitzben. Szereplői magyarok, budapestiek. A menyasszony Gyöngyössy Terike, a Vígszínház művésznője, a vőlegény Garzó Zoltán tartalékos hadnagy, századparancsnok a 60. Gyalogezred 2. Munkásosztályánál. A menyasszony Budapestről érkezett Bielitzbe a vőlegény édesapjának kíséretében, a vőlegény pedig egyenesen az északi harctérről, ahol a házasságkötés céljából két napi szabadságot kapott. Természetesen előre készenlétben volt minden okmány, dispenzáció s a hatóságok a legnagyobb előzékenységgel mindent megtettek, hogy a házasságkötés azonnal megtörténhessék s röviddel a megérkezés után a bielitzi polgármester összeadta és üdvözölte az ifjú párt. Negyvennyolc óra múlva Garzó Zoltánné visszautazott Budapestre, s talán már valamelyik új szerepét tanulja, az ifjú férj pedig ment a harctérre, ahol ezer veszedelem és nélkülözés közben öt hónap óta várta a boldogságnak e gyorsan elröppenő napjait.

Teréz Aradról szökött Pestre, hogy színésznő lehessen, tehetségéről a Színházi Élet megannyi számában beszámoltak, de a színpadi álmoknak a frigy véget vetett. Nem volt ildomos férjezett úrinőnek színpadra lépnie. 1912-1913-ig a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd az 1914-1915-ös évadban a Vígszínházhoz szerződött. Az 1920-as években már csak ritkán láthatták a színpadon. Két fia született, de szerencsére nem érte meg idősebb fia öngyilkosságát... Terézzel 44 évesen szívroham végzett, a korabeli újságok is beszámoltak haláláról.“
Feltöltötte: Morvay Kinga.

7. Szerelem az Úri utcában:

Ney Katalin és dr. Buzinkay György esküvői képe, 1940.
„A budai Úri utcai lakásban készült fotón a menyasszony, Ney Katalin mögött áll férje, dr. Buzinkay György közgazdász, tanúk a két nagybáty: Jeszenszky Gerő, magánzó és félbemaradt festőművész, illetve Buzinkay Béla, Trianon után nyugdíjazott dragonyos ezredes. A nyoszolyólányon kívül mindenki az akkori ország határain kívül született. A Vadászkürt Szállóban elköltött esküvői vacsora után nászútra a soproni Lővérekbe mentek – és már nem Brioni szigetére, mint a Ney-házaspár annak idején, 1912-ben.“
Feltöltötte: Buzinkay Géza

8. Tragikus szerelem a holokauszt idején:

Menyasszony sárga csillaggal, Budapest, 1944 nyara. Forrás: Fortepan.hu/ Shoshanna Shofrony-Kis Marianne
A képen Kis Ágnes (Budapest, 1923 – Budapest, 1945) és Róth Dezső (Vásárosnamény?- 1944)
Feltöltötte: Czingel Szilvia

Jalsovszky Katalin kommentje egészítette ki a bejegyzést: „Kis Ágnes szüleit, édesapját, Kis Pál neves fényképészt és édesanyját 1944 decemberében Buchenwaldba deportálták, ahol mindketten életüket vesztették. Emléküket botlatókő őrzi a Király utca 51. számú ház előtt, ahol Kis Pál fényképész műterme volt. Kis Ágnes 1945 nyarán agyhártyagyulladásban halt meg, férjét a Dunába lőtték. (A kép megjelent: Csillaggal nem jó járni most - Kis Pál budapesti fényképész naplója. Magvető, 2016.) Az eredeti fotó tulajdonosa Kis Ágnes Izraelben élő testvére, Shoshanna Shofrony.

9. Csak a belső számít!: 

„1951.09.08. Budapest. Szüleim Gerdelics Ferenc és Csomán Ilona esküvői képe. Vidékről kerültek Budapestre, a Vakok Intézetében ismerték meg egymást. Mindketten gyermekként, baleset következtében vesztették el látásukat. Vidéken semmi lehetőségük nem lett volna tovább tanulni, dolgozni, családot alapítani. Hatalmas szorgalommal, akaraterővel éltek együtt ötven évet. Náluk vált valóban igazzá az a mondás, hogy "nem a külső, hanem a belső számít"!“
Feltöltötte: Szigeti Léna

10. Ózdi szerelem:

„Anyósomék, Mária és József 1968. szeptember 12-én esküdtek Ózdon. A menyasszonyi ruha Amerikából érkezett a fiútestvér ajándékaként hatalmas dobozban és nagyon magas vámot fizettek érte. A felső része gyöngyös, csillogó volt, amihez utólag itthon varratták a csipke ujjakat. Az alsó része hosszú uszályos volt. Azt hiszem, ez a ruha ma is megállná a helyét. Az esküvőről három műtermi fotó készült összesen, mert az esküvői fotós későn vette észre, hogy az objektíven rajta maradt a kupak, így egy templomi fotó sem maradt fenn. Mária dekoratőrként, színházi díszlettervezőként és -készítőként dolgozott. József jómódú vendéglátós családból származott és a Gundel étteremben pincérkedett, de nagyon fiatalon, 29 évesen meghalt. Két gyermekük született, a kis Marika három évesen hunyt el betegségben, fiuk Váradi József író, dalszövegíró, rapper. Közismert nevén Tyson.“ 
Feltöltötte: Mészáros Henrietta11. A megkerült ruha:

„24 év után újra az enyém! Simonovics Ildikó szenzációs projektjének köszönhetően vissza tudtam vásárolni a ruhámat. Az én ruhám története attól érdekes, hogy az általam preferált olasz tervező ruhája sajnos nem volt elérhető számunkra akkor még. Ezért a férjem Dr. Segatto Emil, aki szenzációsan tud szabni/varrni is, tökéletesen lemodellezte a ruhát, beszerzett hozzá mindent és egy varrónő közreműködésével megvarrták nekem. Kétrészes, enyhén fényes, vastag selyemből készült, rövid, hátul záródó bolero jellegű felsővel, alján és ujján kézzel készített olasz csipke.

Maga a ruha teljesen egyszerű, kerek nyakkivágású, ujjatlan, lefelé bővülő, több “cikk”-ből összeállított gyönyörűség, alatta 7 réteg tüll biztosítja a tartást hátrafelé, de elől csak kevesebb, hogy viszonylag egyenesnek tűnjön.

Sajnos már nincs meg! Tárolási akadályok miatt eladtuk pár évre rá egy menyasszonyi ruha szalonnak. Biztosan másnak is okozott örömöt a viselése.

Erre a posztra reagált Szoko Gabriella, akinek a tulajdonában volt mostanáig és akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy úgy vigyázott rá, hogy ma is olyan mintha most készült volna. Én nem is láttam a kommentet, a kisebbik húgom, Barabás Gyöngyike hívta fel rá a figyelmemet és segített a visszavásárlásban. Még mindig Erdélyben van a ruhaköltemény, próbáljuk átgondolni a szállítását. ÉS HÁT IDÉN ÁPRILIS 13-ÁN 25. ÉVES HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓNK LESZ"
Feltöltötte: Angie Segatto

A múzeum honlapján még több kép és történet.

További információ:
Magyar Nemzeti Múzeum