Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Bekukkantanál a kulisszák mögé? Akkor irány a Nyitott Stúdiók!

2019. szeptember 18. - Antalfy Krisztina

Betontárgyak, antik esküvői textilek, a jövő ízei

Október 4. és 13. között tizenhatodik alkalommal vehetnek részt az érdeklődők a Design Hét Budapest rendezvénysorozaton, melynek izgalmas kínálatában ezúttal is az egyik leginkább várt program a Nyitott Stúdiók. A látogatók tizenöt vállalkozás kulisszái mögé tekinthetnek be, hogy képet kapjanak a háttérben folyó, az ötleteléstől egészen a megvalósításig tartó munkáról.

enihorn_2_1.jpg

Tovább

Új kiállítás a Ráth-villában

Körforgásban: Fazekas Valéria

A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára. A múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején különösen fontos, hogy mozgásban tartsuk a gyűjteményt. A Körforgásban című sorozat keretében arra kérünk kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. A múzeumi gyűjtemény inspirációjára megszületett dizájn maga is a gyűjtemény részévé válik, mely további kiállítási relációkra nyújt lehetőséget. 

fraktal02_2019.jpg

Tovább

A Supra és Joker reklámja mindent vitt az NFL-idénynyitón

Köszönhetően annak, hogy az amerikai foci az Egyesült Államok egyik legkedveltebb és legtöbb nézőt vonzó sportja, az NFL idénynyitóját, és a döntőt, azaz a Super Bowlt a tengerentúlon, de tulajdonképpen az egész világon a legértékesebb reklámfelületek között tartják számon. A szeptember 5-én a Chicago Bears és a Green Bay Packers összecsapásával debütáló évadnyitóra - amely ráadásul a 100. idény első meccse volt - így érthetően számos nagyvállalat készült különleges reklámokkal. Mostanra megérkeztek a reklámok sikerét vizsgáló elemzések is, amelyekből egyértelműen kiderül: a Toyota és a Joker előzményfilm voltak a legnagyobb nyertesek az NFL idénynyitóján.
joker_trailer_5.JPG

Tovább

Holdexpedícióra készül a Suzuki

A Suzuki strukturális analízissel járul hozzá a holdjáró üzemeltetéséhez

A Suzuki Motor Corporation (a továbbiakban „Suzuki”) japán nemzetközi autógyártó vállalat és a tokiói székhelyű ispace, inc. (a továbbiakban „ispace”) holdkutató vállalat örömmel jelenti be, hogy a Suzuki a HAKUTO-R, a világ első kereskedelmi holdexpedíciós programjának vállalati partnere lett.
f_22feb-hakuto-release-e1568888454595-1280x814.jpg

Tovább

5 dolog, ami boldoggá tehet

Apró dolgok a boldogabb életért...

Ahhoz, hogy több fronton is helyt tudjunk állni, úgy a családunkban - anyaként, feleségként -, mint munkahelyünkön, vagy épp szerethető társként a párkapcsolatunkban, bizony óvnunk kell önmagunkat, női mivoltunkat, oda kell figyelnünk egészségünkre és lelkiállapotunkra egyaránt. Ennek fontos részét képezi a saját boldogságunk, vagyis életünk apró, ám annál örömtelibb pillanatai.
boldogsag_10.jpg

Tovább

Nem olyan vészes, mint gondolnád: őszintén a rákszűrésről

A kulcs a rendszeresség és az önvizsgálat!

Sokakban él félelem a nőgyógyászati rákszűrés hallatán, és már az első lépéseket sem merik megtenni. Talán te is azok közé tartozol, akik folyamatosan halogatják a vizsgálatot attól félve, hogy az fájdalommal, kellemetlenséggel jár. Esetleg az eredménye miatt aggódsz. A szó tényleg kissé ijesztő lehet, de valójában megelőzésről van szó, épp ezért fontos, hogy ne hanyagold el a rendszeres ellenőrzést, amely az egészségmegőrzés fontos része. Megmutatjuk, mire számíthatsz a rendelőben, így felkészülten és bátran jelentkezhetsz be orvosodhoz.
brittany_murphy_419.jpg

Tovább

Megérkezett az új BMW 4-es sorozat előfutára

A 68. Frankfurti Nemzetközi Autószalonon a bajor prémiumgyártó reflektorfénybe gurítja a legizgalmasabb kupé-sziluettek örökérvényű védjegyeinek jövőbe mutató értelmezését. „A BMW Concept 4 tanulmányautót a legszebb BMW kupék esszenciájaként álmodtuk valóra. A tökéletes karosszériaarányok letisztult formanyelvvel és precíz vonalvezetéssel párosulnak” – fogalmazott Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője.

p90364618_highres_bmw-concept-4-09-201.jpg

Tovább

Megérkezett a Reserved őszi, bohém és avant-garde kollekciója

Az őszi Reserved kollekció a művészi, 20. századi stílus előtt tiszteleg, ám sokkal vamposabb, modernebb tervezéssel és sportos kiegészítőkkel. Az így készült kollekció darabjai több dimenziós és különböző tervezési stílusok keverednek. A minták a retro stílust idézik, az anyagok és a szabásminták pedig a fiatal polgári stílust elevenítik meg egy csipetnyi nosztalgiával. Senkit ne vezessen félre a kollekció romantikus atmoszférája, a Reserved tervezői, a különböző, izgalmas stílusjegyeket, mesterien ötvözték az utcai viselettel, hogy a kollekció egyedei, ám mégis hordható legyen. Ezzel az izgalmas kombinációval lesznek a Reserved termékei alapdarabok az őszi ruhatárunknak.
unnamed_42.jpg

Tovább

A Frankfurti Autószalonon tartja premierét az „Új Volkswagen”

A Volkswagen márka két világpremiert is tart az idei Frankfurti Autószalon (IAA) alkalmával. A tisztán elektromos hajtásrendszerű ID.3 modell mellett ugyanis az „Új Volkswagen” („New Volkswagen”) mottó jegyében a márka új emblémáját és új márka arculatát is bemutatják a világ nyilvánossága előtt. A Bogár és a Golf után most az ID.3 vezeti át a Volkswagen márkát egy elektromos, teljesen hálózatba kapcsolt,  és semleges szén-dioxid-mérleg jellemezte új korszakba.

db2019al01747_large.jpg

Tovább

Szlovénia: ideje felfedeznünk a velünk szomszédos meseországot!

Most, hogy a nyár és a strandszezon a végéhez közeledik, egyre többen vágyhatnak másfajta élményekre, akár egy vadregényes erdei vagy hegyi túrára is. Egy ilyen kiruccanáshoz tökéletes célpont Szlovénia! Ez a mindössze kétmilliós lakosságú kis ország a magyar turisták előtt még jórészt ismeretlen, pedig igazi kincsesbánya az érintetlen természet kedvelőinek. Tízezer barlangnak ad otthont, 27 ezer kilométernyi folyó és patak szeli át, és a területe több mint felét fedik erdőségek.

konyvajanlo_39.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása