Próbálj meg kedvesebb lenni önmagadhoz is!

Próbálj meg kedvesebb lenni önmagadhoz is!

Budapest gyakran volt a cinkosom a hosszúra nyúlt bulik után, máskor a legjobb barátom, akinek jó volt kiönteni a lelkem anélkül, hogy kioktasson, az utóbbi időben viszont az a város lett számomra, ahonnan akár már holnap elköltöznék. Na nem azért, mert idő közben megutáltam volna ezt a helyet, hisz a hibáival és tökéletlenségeivel együtt is szeretem Pestet, de már nem érzem benne az őszinteséget és nem találom a helyem.

2019 legvarázslatosabb divateseményén vehetett részt, aki augusztus 19-én Balatonfüredre látogatott: a Blaha utcán mintegy 3000 vendéget és érdeklődőt ejtett bűvöletbe a KATTI ZOÓB Balatonfüred Fashion Night, amelynek hagyományát a márka 6 éve teremtette meg. Az este, amely a KATTI ZOÓB szerteágazó kulturális szemléletének eredményeként mára összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, idén még rendhagyóbb programot tartogatott: a 25 éves márka ezúttal meghívta pályatársát, a NUBU-t, valamint Jurák Bettina, kortárs táncművészt.

Tisztában vagyok vele, hogy sokan még csak most ugranak fejest a nyaralásba, és bőven van pár forró hetünk, mielőtt még beköszöntene a valódi ősz. De tőlem akár már holnap is zuhanhatna legalább mínusz tíz fokot a hőmérséklet, egyrészt, hogy végre elővehessem kedvenc kardigánomat, melyet január óta félve őrzök a gardróbomban, másrészt, mert máris rohannék a legközelebbi moziba megnézni Emilia Clarke legújabb filmjét, a Last Christmas-t, melynek első előzetesét elnézve szerintem te is azonnal karácsonyi lázban fogsz égni.

A Mesterségek Ünnepére érkezett augusztus 17-én az Úton van a Cziffra központ országos kulturális roadshow. A Snétberger Alapítvány mellett Sárközy Lajos és zenekara is koncertet adott, a Romani Design pedig impozáns divatbemutatón nyújtott betekintést legújabb kollekciójába. A nap méltó zárásaként a roma képzőművészet neves képviselői egy kerekasztal-beszélgetésen járták körül a hagyományos roma mesterségek és a design kapcsolatát.

Nos, ha közel egyidős vagy velem, azaz elmúltál harminc, és hozzám hasonlóan a 90-es években voltál tinédzser, akkor biztos vagyok benne, hogy te is emlékszel még a tíz évadot megélt kultikus sorozatra, a Beverly Hills 90210-re. Nagy örömömre idén végre újraélesztették a sorozatot, de közel sem úgy, ahogy sok rajongó várta. A szereplők ugyanis nem egykori karakterüket, hanem saját magukat alakítják hat részen át, méghozzá azért, hogy elkészítsék a Beverly Hills 90210 rebootját. 
Merj kiállni magadért, és tenni az álmaidért!

A Lexus óriási sikert arató szupersportkupéja, a rekordidő alatt igazi ikonná váló, V8-as benzines és V6-os, negyedik generációs multi-stage hibrid hajtással is elérhető LC újabb limitált szériás kiadással jelentkezik. Az egyedi Terrán Khaki árnyalatú fényezéshez kéttónusú, különleges Cserzett bőr/Fekete borostyán színpárosítást kínáló utastér, anilinbőr ülések, és Alcantara ajtóbetétek társulnak.
„Perui portrék” címmel nyitott mobilfotó-kiállítást a Huawei és a Petersplanet. Az elszigetelt közösségekben élő, quechua őslakosokat bemutató alkotásokat Szűcs Péter, a Petersplanet.travel utazási magazin alapítója készítette a vállalat legújabb csúcskészüléke, a P30 Pro segítségével. A 12 képből álló tárlat különlegessége, hogy ez a művész első, kizárólag mobiltelefonnal készített portrékból álló kiállítása. A tárlat szeptember 19-ig látogatható a Deák Palotában.
Már kislány koromban is imádtam utazni, legyen szó vonatról, autóról, vagy buszról, a lényeg csupán annyi volt, hogy mindig menjek valahová. A legtöbbször persze akkoriban mindenhová vonattal mentünk. Ma már azért könnyű dolgom van, hisz van autónk, ami azért jelentősen megkönnyíti a helyváltoztatást. Ám a leggyorsabban és a leghatékonyabban talán mégis csak repülővel jutunk el a kiszemelt úti célig. Így a kérdés már nem az, hogy mivel utazzunk, hanem inkább az, hogy miben? Ezért az alábbi posztban el is hoztam számodra néhány összeállítást, mely egyszerre nőies, mégis nagyon kényelmes.
