Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Mégis meddig érdemes halogatni a gumicserét?

2020. március 04. - Antalfy Krisztina

Az enyhe tél után lassan megérkezik az igazi tavasz is, ezért érdemes már most betervezni a gumicserét. A márkaszervizek előjegyzései ugyanis gyorsan betelnek, nem árt tehát jó előre időpontot foglalni. A néhány évvel ezelőtti extrém eset után, március 15-e lélektani határnak mondható, de arról megoszlanak a vélemények, meddig halogatható a gumicsere, illetve használható-e egész évben a téli abroncs. Az óbudai Autóváros szakemberei eloszlatják a kételyeket.
photo-1561131506-3c48296e2c20.jpg

Tovább

10 remek dolog, amiért imádjuk a tavaszt

Lassan véget ér az idei tél is

Szöszke kislány korom óta mindig is imádtam a tavaszt, annak minden illatával, színével, zörejével és hangulatával. Minden évben ugyanolyan ámulattal figyelem ahogy kivirágzik a természet, rózsaszín ruhába bújnak a cseresznyefák a házunk mellett, önfeledten csicseregnek a madarak, én pedig ráérősen elkortyolom az első reggeli kávémat a teraszon. Szeretem, hogy végre élénk színű virágokkal ültethetem tele elszürkült kertemet, ahogy azt is, hogy eldobozolhatom végre a nehéz, vastag ruháimat. Talán felsorolni is nehéz lenne, miért is vagyok ennyire szerelmes ebbe a gyönyörű évszakba.

blue_circle_sunflowers_spring_instagram_post_10.jpg

Tovább

A tavasszal együtt megérkeztek a színes cipők a Kazartól

Nyári színek, halvány árnyalatok, modern vonalvezetés, a részletekre való odafigyelés és kényelem? Ezek jellemzik a Kazar tavaszi-nyári kollekcióját. A most bemutatott női tavaszi-nyári kollekcióban hangsúlyosak az egyedi minták és a halvány színek, és kivételesen kidolgozottak a részletek. A tűsarkúak, kecses szandálok és elegáns lapos sarkú cipők csupán egy részét képezik a márka új ajánlatainak, így a minőségi bőrből készült Kazar cipők idén nyáron is legjobb társaid lesznek.

minimalizalj_zseda_2020_3.jpg

Tovább

Itthon is bemutatkoztak a DS E-TENSE modellek

Magyarországon is bemutatkoztak az elektromos DS 3 CROSSBACK E-TENSE, és a plug-in hibrid DS 7 CROSSBACK E-TENSE 4x4 modellek. A 100 kW-os motorral és 50 kWh-s akkumulátorral felszerelt DS 3 CROSSBACK E-TENSE WLTP szabvány szerint mért hatótávolsága 320 km (NEDC szerint 430 km). Akkumulátora 100 kW-os töltőoszlopról 30 perc alatt 80%-ig feltölthető. Kiemelkedő paramétereivel (akár 58 km hatótáv 0 emisszióval, 31 g/km CO2, 1.4 l/100 km WLTP vegyes benzinfogyasztás, 300 LE és 4X4 hajtás) a DS 7 CROSSBACK E-TENSE 4x4 a C-SUV szegmens élvonalát képviseli.

ds7cb004.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása