Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

A Land Rover támogatta Sir Richard Branson első űrrepülését

2021. július 14. - Antalfy Krisztina

A Land Rover közreműködésével a Virgin Galactic megvalósította első, teljes legénységgel végrehajtott űrrepülését, amelyen a cég alapítója, Sir Richard Branson is részt vett, mint kutatóűrhajós. A SpaceShipTwo Unity űrjármű két pilótával és négy kutatóűrhajóssal a fedélzetén tette meg az utat. A hatfős legénység az új-mexikói Spaceport America űrkikötőből szállt fel, és oda is tért vissza. Sir Richardot egy Range Rover Astronaut Edition szállította a ‘Unity 22’ felszállásának helyszínére, majd a sikeres leszállást követően az űrjárművet egy Land Rover Defender 110 vontatta vissza az ünneplő egybegyűltek elé.vg_land_rover_1.jpg

Tovább

Tokió négy arca, amit még nem láttál

Egyre több figyelem kíséri a már eddig is népszerű Japán fővárost a legnagyobb világverseny közeledtével, Tokió azonban mindig tud újat mutatni: 3D-nyomtatott wagasi, modern utcai viseletként hordott kimonó, zenére komponált bonsai-bemutató, és a 21. századi utazó igényeihez szabott szállodai vendéglátás. Az Asahi Super Dry segítségével most te is „elutazhatsz” az ázsiai kontinensre, hogy lásd, kik értek el valódi áttörést a látszólag hagyományos kultúrában. Ha már jártál Tokióban azért, ha pedig nem, akkor azért érdemes megnézned!
photo-1493976040374-85c8e12f0c0e.jpg

Tovább

Hogyan lehet humorosan felfogni életünk megpróbáltatásait?

Nagy Eszter „Naugye” című naplóregénye ad választ a kérdésre

Nagy Eszter elmúlt éveinek megpróbáltatásait írta le „Naugye” című naplóregényében. Csupa olyan élethelyzet és kérdés, ami saját életünkből is ismerős lehet, hiszen a könyv szól magánéleti nehézségeiről, három gyermeke nevelésének kihívásairól, álláskeresése hosszú és bizonytalan időszakáról is. Ennek ellenére a nevetés nem marad el, hiszen minderről a szerző rendkívül szórakoztatóan, szarkasztikus humorral ír.pexels-photo-8506600_1.jpeg

Tovább

Zoób Kati és Budai Lotti tart tárlatvezetést a Ráth-villában

Két péntek, két szubjektív tárlatvezetés a Ráth György-villa szecessziós kiállításaiban!

Megnyílt a szemet gyönyörködtető viselettörténeti kiállítás, a Dresszkód: szecesszió a Ráth György-villában. Kurátora, Csepregi Noémi – többek között – azokra a kérdésekre kereste a választ: a századforduló környékén milyen öltözékben tölthették a hölgyek szabadidejüket a strandon, a délutáni tea vagy egy estély alkalmával? A kiállítás mellé remek programokat kínál az Iparművészeti Múzeum, visszatérnek például a szubjektív tárlatvezetések.

zoob_kati_portre_lr-0687aok.jpg

Tovább

Elindult a Hotel & More Group szállásfoglalás applikációja

Digitalizáció felsőfokon

Új, saját fejlesztésű szállásfoglalás applikáció bevezetésével nyitotta meg a nyári szezont a Hotel & More Group, annak érdekében, hogy Vendégeik gyorsan és könnyen tudjanak szállást foglalni a cégcsoport szállodáiban. Az applikáció fejlesztését komoly piackutatás előzte meg, hogy az alkalmazás kiválóan ötvözze az egyszerűséget a modernitással, azaz felhasználóbarát legyen, és a cégcsoport mindenkori vendégkörének kényelmét szolgálja, valamint információ igényét kielégítse.
photo-1581610489881-f316ffcf0424.jpg

Tovább

Két év után újra AlfaCity!

Idén újra összegyűlnek az Alfa Romeo tulajdonosok és az olasz autók szerelmesei AlfaCityben. Július 16-17-én (pénteken és szombaton) a dunaújvárosi Szalki-szigeten rendezik meg AlfaCityt, a világ legnagyobb Alfa Romeo találkozóját, amelyre mintegy 1000 autót várnak a szervezők.ac-02.jpg

Tovább

Hiánypótló képregény jelent meg tanulási zavarral küzdő iskolások számára

Diszlexiával, magatartászavarral, autizmussal küzdő fiatalok számára hiánypótló képregény jelent meg a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház szakmai támogatásával. Az esernyőcsapat kalandjai című modern képregény a mai fiatalok világát idézi, a főszereplők története segíthet az érintetteknek abban, hogy ne az iskolai küzdelmeikre, hanem inkább „szupererejükre” figyeljenek, és megértsék azt, mitől mások, mint a többiek.
photo-1549737221-bef65e2604a6.jpg

Tovább

Felfrissült a KIA Ceed sorozat

2021-re megjelenésében és műszakiságában is felfrissült a Kia legsikeresebb sorozata, a Ceed család. Az ötajtós, a kombi és a shooting brake karosszériaváltozat alapjaiban új orrkialakítással és sportosra szabott hátsó résszel érkezik, miközben a könnyűfém keréktárcsák és a karosszériaszínek választéka, valamint az utastér is megújult. Az új változatok forgalmazása még idén, a negyedik negyedévben elkezdődik. A vásárlói igények és az iparági trendek változásaira reagálva a Ceed kínálata új hajtásláncokkal is kiegészül.
felfrissult_a_ceed_sorozat_1.jpg

Tovább

Bőrbetegségekre alkalmazd a high-tech szépségápolást!

A mindennapi életünkben természetesnek vesszük, hogy élvezzük a technológiai újítások előnyeit. Miért ne alkalmazhatnánk ezeket a napi bőrápolási rutinunk során? A svéd FOREO azt a célt tűzte ki, hogy az otthonunkba hozza a professzionális bőrápolási technológiákat, amiket korábban csak szépségklinikákon vagy spa centrumokban vehettünk igénybe. Szakértőjük, Dr. Arora segítségével most megnézzük, hogy az egyes bőrbetegségek ellen és a különböző bőrtípusok mentén, hogyan érdemes bevetni a szépségipar innovatív fejlesztéseit.
foreo.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása