Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode


5 dolog, hogy boldogabb légy!

2018. március 30. - Antalfy Krisztina

Boldogság pillanatok, amikből inspirálódhatsz!

Kedvenc belvárosi szállodám kávézójában ülök, mellettem olasz turisták reggeliznek, én pedig a kávém fölött nézem ahogy szép lassan magához tér a város. Még korán van, Pest is csak épp, hogy ébredezik a hosszúra nyúlt hétvégéből, én viszont máris túl vagyok egy megbeszélésen. Egy olyan munkára mondtam igent, ami kellő szabadságot biztosít, mégis nagy kötöttséggel jár. De úgy vagyok vele, inkább választom a biztos változást, mint a boldogtalan beletörődést.

fotojet_8.jpgKép1/2/3

Tovább

Inspiráló, szívet dobogtató emberi történeteket mutat be a Toyota

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiemelt, és a Magyar Olimpiai Bizottság legmagasabb szintű, Platina fokozatú támogatójaként a Toyota szívet dobogtató, a való életből vett emberi történeteket bemutatva igyekszik megosztani az olimpiai és paralimpiai játékok szellemiségét, az emberiség saját határainak leküzdésére való örök törekvését. A megható, nem egyszer torokszorító, drámai sikertörténeteket, amelyek mindannyiunk számára inspirációul szolgálhatnak a mindennapokban a társadalmi felelősségvállalás számos területén is aktív, egyben a világ leginnovatívabb és legzöldebb autógyártójának tartott Toyota azzal az elköteleződéssel állítja párhuzamban, amellyel a vállalat az Toyota az emberi mozgás szolgálatába állítja eszközeit és erőforrásait.
toyota_vagj_bele_a_lehetetlenbe_4.jpg

Tovább

5 dolog, amit a héten...

Merj tenni Önmagadért!

Úgy vélem mindenkinek meg kell találnia azt a hobbit, kikapcsolódást, ami boldoggá teszi, hisz valljuk be, mindenki boldogságra vágyik, amit sajnos a rohanó hétköznapokban gyakran csak hajszolunk, de el nem érjük. Én például szeretek színezni, még így 30 fölött is imádok néha színes ceruzákat ragadni, és csak úgy firkálni, festegetni. Valahogy jól érzem magam attól, ha néhány órát színezéssel tölthetek, engem ez tesz boldoggá. És téged?

untitled_collage_23.jpgKép1/2/3/4

Tovább

5 dolog, amit a héten...

Értékeljük a pillanatot!

Egyedül is menj el bátran, ahova csak akarsz, fedezd fel a világot és szerezz minél több új élményt magadnak! – mondta mindig az én drága nagymamám. Sokáig nem hallgattam rá, eddig! Aztán a héten elmentem moziba, tök egyedül, utána pedig beültem ebédelni a közeli étterembe. S tudod mit? Meglepően jól éreztem magam.
photocat_1.jpg

Kép1/2/3/4

Tovább

5 dolog, amit a héten...

Értékeljük a pillanatot!

Ahhh, de korán van még, és én már a második kávémnál tartok, hajnal óta fent vagyok: felébresztett a szomszéd építkezéshez rendelt betondöngölő, és már nem tudtam visszaaludni. Így legalább bőven maradt időm a reggelimre, meg persze a reggeli kávémra, amit így péntek reggel szívesen elkortyoltam volna a teraszon, de sajnos túlságosan is szakadt az eső, ahhoz, hogy átadjam magam az önfeledt énidőnek. Az idei tavasz valahogy most nem a kedvencem, olyan mint egy undok, hisztis nő, aki azt csinál, amit akar. Nem bírom az ilyen típust!

fotorcreated_539.jpg

Kép1/2/3/4

Tovább

Na, pont ezért vártam a Tavaszt! És Te?

Viszlát hosszú, hideg tél!

Szöszke kislány korom óta mindig is szerettem a tavaszt, annak minden illatával, színével és hangulatával. Imádom ahogy kivirágzik a természet, hogy a nyitott ablakokon beáramlik a friss levegő, hogy minden reggel a házunk melletti fenyőfán csicseregnek a madarak, hogy virágot ültethetek a kiszürkült kertünkbe és még órákig sorolhatnám, hogy miért épp ez az évszak áll a legközelebb a szívemhez. De lássuk, vajon milyen szépségek is vannak márciustól májusig?

Tavasz

Tovább

5 dolog, amit a héten…

Értékeljük a pillanatot!

Néha azt veszem észre magamon, hogy egyre önzőbb vagyok. Igaz a világ is egyre önzőbb, kíméletlenebb, akkor miért ne lennék én is néha kicsit önző, amikor végre nemet mondok egy kérésére, amikor kikapcsolom a telefonom, vagy csak becsukom az ajtót magam mögött és egy órácskát csak önmagammal foglalkozok, senki mással.

fotorcreated_303.jpgKép1/2/3/4

Tovább

Így is lehet ünnepelni a Valentin napot!

Helló Szépség! Te hogy állsz a Valentin naphoz? Tisztában vagyok vele, hogy ez a nap évről évre felkavarja a kedélyeket, és élesen ketté osztja az embereket. Vannak, akik egy édes kis ünnepnek tartják, míg mások kifejezetten utálják. Persze igaz, hogy nem csupán ezen a napon kell bebizonyítanunk csillámporos szerelmünket kedvesünknek, de azért jól esik az ember pici lányának, ha a párunk néha megfűszerezi egy kis aprósággal, romantikus  semmisséggel az unalmas hétköznapokat.

fotorcreated_286.jpgKép1/2/3/4

Tovább

5 dolog, amit a héten

Értékeljük a pillanatot!

Azok az átkozott hormonok. Vannak napok, amikor azt gondolom, az élet csodaszép, minden úgy alakul, ahogy szeretném, míg máskor azt érzem, hogy az egész világ ellenem van, amikor semmi sem akar működni. Szerencsére azonban még a legrosszabbnak tűnő napokon is vannak olyan apró kis dolgok, melyek segítségével egyből szebbnek tűnik az az utálatos nap ,és boldogabbnak ez a nagy kerek élet.

fotorcreated_297.jpgKép1/2/3/4

Tovább

Magyarországra jönnek a világ legkeresettebb inspirációs előadói

Lisa Nichols, a világ egyik legismertebb transzformációs trénere, Marisa Peer, a hipnózis nagymestere és Jeffrey Allen lifecoach tízezer fős közönség előtt mutatkoznak be a Papp László Budapest Sportarénában. Mellettük Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup is inspirációs előadással készülnek a Wake-Up! Day-re.

unspecified2_2.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása