Értékeljük a pillanatot!

Újra egy hólepte péntekre ébredtünk, pedig én már tegnap épp készültem elpakolni az összes hólapátoláshoz szükséges eszközeimet. Pöttöm kislány koromban minden télen úgy vártam a havazást, mint megrögzött szerencsejátékos a lottósorsolást. Mindez mára megváltozott, ha csak tehetném átaludnám ezt az undok, hideg évszakot és addig maradnék a jó meleg ágyban, amíg végül a legkitartóbb hópelyhek sem bírják már tovább a tavaszi napsütést és átteszik székhelyüket az Északi-sarkra.

Már korán reggel kiugrottam az ágyból, ám a megszokott, undok vekker helyett ma a barátaim sms-eire ébredtem, akik kedves üzenetekkel hozták tudomásomra, hogy bizony ismét egy évvel öregebb, vagyis inkább egy évvel érettebb lettem. A meglepetés szülinapi tortámon, épp 31 gyertya égtelenkedett. Atyaég ezt még leírni is sok, nem hogy elfújni, de azért majd megpróbálkozom vele.

Bármennyire is szupevumennek érzem magam olykor-olykor, az időt én sem tudom megállítani, ahogy a napot sem tudom visszatartani, hogy csupán egy kis ideig még a horizont alatt maradjon. Próbálkozni lehet vele, de sajnos nem megy. Az idő megállíthatatlanul tör előre, épp olyan, mint egy kisiklott gyorsvonat. Így esett, hogy megesett, január első reggelén rám virradt egy újabb év, mely új reményeket ébresztett bennem. Vajon milyen lesz az idei évem? Mint egy drága jó barát, akit minden pillanatban öröm lesz átölelni, vagy undok módon elhappol előlem minden jót, és kárörvendően magamra hagy a bajban? Talán jobb lesz, talán nem, majd év végén kiderül.