- A Hankook nyolc éve folyamatosan támogatja a szervezetet
- A vállalat idén 250.000 forinttal támogatja a jótékonysági szervezetet
- Az oktatás támogatása fontos a Hankooknak
A világ legnagyobb atlétikai kiállításán járt az Etele Plaza-ban
Tavasz óta több mint harmincezren nézték meg a világ legnagyobb atlétikai kiállítását az Etele Plaza-ban, ahová II. Albert monacói herceg is ellátogatott. Az uralkodó, aki egyben a Monacói Atlétikai Szövetség elnöke is, végigjárta az idei atlétikai világbajnokság alkalmából összeállított tárlatot, amely az atlétika, az atlétikai vb-k és a magyar atlétika történetét mutatja be.
Légy zöld szuperhős! néven indít környezetvédelmi fókuszú gyerekrajzpályázatot a Rossmann Magyarország. A drogérialánc az alapító-tulajdonos, Dirk Rossmann első gyerekkönyvéhez, a Tintoretto és barátaihoz kapcsolódóan hirdeti meg a pályázatot, amelyben arra kéri a 3-14 év közötti gyerekeket, hogy rajzaikon mutassák be, hogyan óvják a környezetet és mit tesznek a környezetvédelemért.
Augusztus a meteorok hónapja
A Perseidák minden bizonnyal a legnépszerűbb meteorraj mind közül. Bár a csillaghullás egy széles intervallumban, július közepétől augusztus végéig észlelhető, a Perseidák meteorraj augusztus közepén éri el maximumát, ekkor a leglátványosabb. Ezekben a napokban tartja meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Hullócsillagok éjszkája című többnapos rendezvényét.
A HONOR termékeivel a felhasználók széles körét célozza meg, a költségtudatosaktól a teljesítményt preferálókig. A HONOR 90 most az alkotóknak, művészeknek, fotósoknak, vloggereknek szeretne kedvezni: azoknak, akik komolyan veszik a kreativitást.
A saját jármű szabadságot ad, praktikus és kiszámítható
A nyári szabadságolások idején, aki teheti, útra kel, hogy országhatáron belül vagy külföldön pihenjen. A Magyar Suzuki nagy mintájú kutatásából[1] kiderül, hogy a megkérdezettek 95,58 százaléka nyaraláskor inkább autóval utazik.
Ha ezeket tapasztalod, lehet, hogy Téged is érint!
Pikkelysömör, akne, herpesz, ekcéma, csalánkiütés – csak néhány bőrbetegség, ami mindannyiunk életét megkeserítheti. De azt talán csak kevesen tudják, hogy ezek mind olyan bőrproblémák, amelyek megjelenhetnek vagy súlyosbodhatnak a megterhelő életesemények, a stressz, szorongás és depresszió hatására.
Egyre tudatosabban végezzük már a házimunkát is
A magas beruházási és fenntartási költségek miatt egyre többen döntenek úgy, hogy nem vásárolnak mosógépet. Miklovicz Bertold elmondta, a statisztikák szerint egy héten akár egy-másfél napig is a lakáshoz láncolhatja a felhasználókat a ruhák és más textilek mosása, szárítása, ráadásul ez jellemzően hétvégére esik, így a házimunka a szabadidőből vesz el tengernyi időt. Ezt felismerve egyre többen választják a közösségi mosodákat, ami időtakarékosabb és költséghatékonyabb megoldás is az otthoni mosásnál.
Little Black Dress by Sentiments
2023 nyarának egyik legtrendibb színe a fekete. Egy felmérés szerint, a feketét viselő embereket intelligensnek és megbízhatónak találják. De azt is sokan hangsúlyozzák, hogy ez az a szín, ami úgy teszi vonzóvá az embert, és úgy kelt figyelmet, hogy közben nem tűnik közönségesnek vagy olcsónak. A nők 66%-a és a férfiak 48%-a véli úgy, hogy az összes közül ez a legvonzóbb árnyalat.
Az Európában is egyre nagyobb figyelmet követelő kínai autógyártók új csodafegyvere, az innovatív technológiai megoldásairól és futurisztikus dizájnjáról egyaránt felimerhető OMODA 2023 novemberétől a magyar piacon is elérhető lesz.