Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode


Bemutatkozott a legújabb CUPRA, a tisztán elektromos Tavascan

2023. április 26. - Antalfy Krisztina

Fejlődése újabb állomását mutatta be közvetlenül a berlini Formula E versenyhétvége előtti Exponential Impulse rendezvényén a CUPRA. Ennek során tartotta a márka – amely idén ünnepli alapításának ötödik évfordulóját – 2024-ben a piacra érkező első tisztán elektromos SUV-kupéja, a CUPRA Tavascan világpremierjét.bemutatkozott_a_legujabb_cupra_a_tisztan_elektromos_tavascan.jpg

Tovább

Debrecenben nyílt meg az első magyarországi CUPRA Garage

Jégesőtől védő háló alatt várják új gazdáikat a szépséges Cuprák

5500 négyzetméteres területen áll a Debrecen Autóház 500 négyzetméteres új szalonja, az első magyarországi CUPRA Garage, egy több mint 100 férőhelyes, jéghálóval ellátott autótárolóval. A stílusos beltér jól jelképezi a CUPRA tulajdonságait: modern, vagány, sportos, ugyanakkor letisztult, hívogató és urbánus. A két lépcsőben megvalósult beruházás következtében a Debrecen Autóháznál öt új munkahely létesült, így a tulajdonos, Nagy Attila elmondása szerint immár 65 főt foglalkoztat a Volkswagen konszern több márkáját is forgalmazó kereskedés.306658601_189321550173996_1228649513313017123_n.jpg

Tovább

A CUPRA bemutatja Tavascan Extreme E Concept modelljét

CUPRA Tavascan Extreme E Concept modelljébe örökíti tovább génjeit a CUPRA. A tisztán elektromos hajtásrendszerű versenyterepjáró a márka Extreme E kalandjának következő állomása, egyben kitekintés a jövőbeni sorozatgyártású CUPRA Tavascan formai nyelvezetére. Utóbbi a márka immár második száz százalékban elektromos modellje, Barcelonában tervezik, illetve fejlesztik, s 2024-ben érkezik az európai és a tengerentúli piacokra.tavascan-extreme-e-concept_03_hq.jpg

Tovább

A CUPRA UrbanRebel Concept: az újraértelmezett városi elektromobilitás

A CUPRA feszegeti a határokat az elektromos városi jármű eddigi legradikálisabb értelmezésével. A versenyautó ötvözi a tisztán elektromos jelleget, a fenntarthatóságot, teljesítményt és a virtuális világ izgalmas esztétikáját. A CUPRA UrbanRebel Concept felvillantja a 2025-től elérhető városi elektromos járművek dizájnvilágát.cupra_urbanrebel_concept_wayne_griffiths.jpg

Tovább

Ismerd meg a CUPRA Born 5 legfőbb jellemzőjét

Az első 100% -ban elektromos CUPRA

A CUPRA csapat formatervezési vezetője, Jorge Diez elmagyarázza az autó főbb jellemzőit, és bemutat néhány olyan részletet, amelyet eddig még nem fedtek fel. Az autó megalkotása nagy kihívást, és - mint Jorge Diez kiemelte - egyúttal nagy megelégedettséget is jelentett. "A CUPRA első 100%-ban elektromos autójának tervezése a csapat számára maga volt a megvalósult álom"- mondja, és bemutatja a tervezés legfontosabb elemeit.
cupra_born.png

Tovább

Az első elektromos CUPRA, mínusz 30 Celsius fokban is bírja

Zord téli környezet néhány kilométerre az északi sarktól. Teljesen fehér terület, ahol a helyi kultúrában mintegy 200 szó van a hó leírására, ahol a hőmérséklet eléri a mínusz 30 fokot, és egy 6 km2-es pálya van a befagyott tó jegén. A CUPRA mérnökei két évet töltöttek az autó tesztelésével ebben a zord környezetben annak érdekében, hogy az élenjáró technológiával a CUPRA Born fejlesztését a legmagasabb szintre emeljék. Most, a bevezetése előtti utolsó teszt-szakaszban a mérnökök a márka első, 100% -ban elektromos autóját a legnehezebb körülmények között tesztelik.
ecupra3.png

Tovább

A CUPRA Formentor elnyerte a Terméktervezés 2021-es Red Dot Díját

A Terméktervezés 2021-es Red Dot Díja (Red Dot Award for Product Design) elhódításával folytatja bámulatos sikertörténetét a CUPRA Formentor. A CUV-modell már eddig is minden várakozást felülmúlt, amikor a dobogón végzett az idei „Év Autója” („Car of the Year”) díj szavazáson – igazán kiváló teljesítmény egy mindössze háromesztendős márkától. 03-new-cupra-formentor-graphene-grey-colour-neu.jpg

Tovább

A CUPRA 3. évfordulóját ünnepli

A CUPRA Formentor, az első, egyedülállóan a márkának kifejlesztett jármű, a CUPRA 3. évfordulójára a CUPRA Formentor VZ5 világpremierjével lép a következő szintre. Öthengeres szívet párosít a nagy teljesítményű CUV-hoz, még nagyobb dinamizmust, valamint még kifinomultabb és exkluzívabb élményt nyújtva. A CUPRA Formentor VZ5 célja egy még egyedibb ajánlat elérhetővé tétele.
cupra-formentor-vz5_01_hq.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása