Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

2018 KEDVENCEI! Avagy így telt el 365 nap az évből!

2019. január 03. - Antalfy Krisztina

Jöjjön, aminek jönnie kell, menjen, aminek mennie kell!

Most, hogy ismét eltelt egy újabb év az életemből, leültem az íróasztalomhoz egy nagy csésze kávéval és összegeztem mi minden is történt 2018-ban, mi volt, ami igazán boldoggá tett, vagy ami elszomorított, amiből tanultam, vagy ami haszontalan időtöltés volt, mit érdemes áthozni az új évre és mit kell végleg, bűntudat nélkül elengedni. Volt sok szép emlék, albumba illő pillanat, amit  jó lesz majd nagymama koromban visszanézni - persze ha megélem -, és persze vannak olyan dolgok, melyek sötét felhőkkel borították be a napjaimat. Én azonban továbbra is idealista vagyok, hiszek a jóban, várom az új év örömteli pillanatait, az új kihívásokat, a reményteljes találkozásokat, s kérem a sorsot, hogy ebben az évben is együtt éljem meg kedvesemmel a 2019-es év szépségeit. S bármit is hozzon az új év, én csak egészséges és boldog szeretnék lenni és ezt kívánom Neked is!
blue_circle_sunflowers_spring_instagram_post_5.jpg

Régóta nem teszek újévi fogadalmakat, de apró lépésekben mindig próbálok valami jót cselekedni önmagamért és igyekszek behúzni valami új, pozitív szokást a mindennapjaimba, amiből én magam is tanulhatok, fejlődhetek. 2019-re is megígértem magamnak, hogy merek álmodni, hisz a céljainkért érdemes igazán dolgozni, beengedem a szeretetet, mindig hallgatok egy kis zenét, örülök az otthonomba beáradó fénynek, többet tanulok, hogy fejlődhessek, idén is sok kávét iszok, de cukor nélkül, megélem a családi pillanatokat, nem lesz bűntudatom, ha néha fáradt vagyok és ezért inkább a pihenést választom, hagyok elég időt barátokra, szeretteimre, otthonomra, nevetésre és teszek a testi-lelki egészségemért.

A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben az suttogja: Ez az év boldogabb lesz!

Viszlát 2018!

e44ef0c70284c24ceb612465d164bfd4.jpg

nevtelen_32.png

Január

❤️ Kipróbáltuk az év autóját...

Az évet ezzel a gyönyörű, finoman ívelt, a 2017-es év autójával, a Peugeot 3008-as modellel indítottuk, és bizony nem kis elvárásokkal vágtunk bele a tesztelésbe, de szerencsére nem kellett csalódnunk. 
Bővebben itt olvashatsz róla!

26169437_10212859139406524_3515990009889613644_n_1.jpg

❤️ Sétáltam egy nagyot a januári hidegben...

Amikor úgy érzem nagyon elfáradtam, nem érzek magamban elég erőt, motivációt a holnaphoz, fogom magam és sétálok egy nagyot a belvárosban, a Duna-parton. Nem tudom miért, de ez engem mindig feltölt és energiával lát el.

26864426_2022912947782907_683882784934068224_n.jpg

❤️ Kényeztettem kicsit magam a januári hidegben...

Eleve nagyon szeretem a virágos illatokat, de a L'occitane Pivoine Flora termékcsaládja különösen nagy kedvencem lett. Kellemes, üde, frissítő szépségek, melyek diszkréten lengik körbe bőrömet finom peónia illattal. Egyszerűen jobb a közérzetem ezektől a termékektől, mintha egész nap egy finom selyemsál lenne rajtam, csak ajánlani tudom.

25038107_101577840646474_5253146603925012480_n_1.jpg

Február

❤️ Beleszerettem egy skandináv szépségbe..

A márka újdonsága a Volvo Xc60-as. A modell rendkívül szemet gyönyörködtető lett, külső-belső vonalai egyaránt elragadóak és minden porcikájából sugárzik a skandináv életérzés és letisztultság. 
Bővebben itt olvashatsz róla!

26868971_199612297447755_2866755906891153408_n.jpg

❤️ Találkoztam egy számomra példa értékű emberrel...

Amikor annak idején először kormány mögé ültem féltem és egyáltalán nem élveztem a vezetést, az akkori oktatóm pedig nem volt túl türelmes hozzám én pedig emiatt nem voltam túl laza a vezetéshez. Így elhatároztam, hogy újra belevágok és veszek néhány gyakorlati órát az ország egyik legjobb tanárától. Ekkor találkoztam először Pető Attilával, akit itthon a Kresz Professzorának is hívnak, nem ok nélkül. Neki és vezetési oktatómnak, Ferencnek köszönhetem, hogy ma már úgy ülök a kormány mögé, hogy élvezem is a vezetést.    

26868361_1139154036187274_4169698299864940544_n.jpg

❤️ Kis családommal ellátogattam Mohácsra...

És életemben először testközelből élvezhettem milyen is egy valódi busójárás, mely egy igazán különleges tavaszváró, téltemető népszokás. Ha még nem láttad élőben, idén feltétlenül menj el a mohácsi sokácok  felvonulására. 

27576587_2091465820869756_5622288138094247936_n_1.jpg

Március

❤️ Kipróbáltam egy új kávét...

Ha hozzám hasonlóan Te is nagy kávé imádó vagy és a Starbucks kávéit is szereted, akkor ezeket a finom kávékapszulákat feltétlenül ki kell próbálnod. Persze tudom, nem ez a legjobb megoldás, ha valódi kávéra vágyunk, de rohanós reggeleken tökéletes. 

28428021_237385063496426_7577586460753133568_n.jpg

❤️ Megismerkedtem egy új márkával...

Bár első látásra nem volt szerelem első látásra, de néhány kilométer után minden megváltozott. Hatalmas, robusztus, férfias autó, 2.2 181 Le dízel motor hajtja, de a belseje olyan elegáns és szemet gyönyörködtető, mint a szürke esőben végig sétáló piros ruhás nő. Feltűnő és magával ragadó.  
A Ssangyong modellről itt olvashatsz bővebben! 

28432657_601933076815668_2906789533280370688_n.jpg

❤️ Mélytisztítottam kicsit az arcom...

A tavasz beköszöntével az amúgy is pattanásra hajlamos bőröm szinte kivirágzik, amire ezúttal kipróbáltam az Eucerin Dermopure arclemosó zseléjét és mattitó fluid krémét, melyet a mindennapos használatra, a pattanásképződésre és aknéra hajlamos zsíros bőr számára fejlesztettek ki. Az arclemosó jól habzik és tisztító hatása is megfelelő. Nekem bevált, nem szárított, nem irritált és már két hét után észrevettem a változást a bőrömön, ami kezdett megtisztulni és eltűntek róla azok az undok pattanások. 
28434435_151674548834069_2419230742828548096_n.jpg

Április

❤️ Leteszteltem a férfiak nagy kedvencét...

A feltörekvő koreai márka legújabb modellje járt nálunk tavasszal. A vadonatúj Hyundai I30-as fastback változat formája és kivitelezése egyaránt szemet gyönyörködtető lett, bár sportos megjelenése miatt inkább az erősebbik nem képviselői figyeltek fel rá az utakon.
Bővebben itt olvashatsz róla!

30087168_543383696055343_1968349701774245888_n_2.jpg
❤️ Kényeztettem kicsit magam...

Méghozzá a Dove tavaszi újdonságaival: az egyik egy tusfürdőhab rózsaolajjal, a másik egy kellemes illatú izzadásgátló. A tusfürdőhab nagyon kellemes, rózsa illatú, s bár e terméket fürdéshez találták ki, én borotvahabnak is előszeretettel használom a zuhany alatt. Tusfürdőként eszméletlen gazdag habot nyerünk ki belőle, kevés is elég, nem szárít, nem irritál, az illata pedig nagyon finom. Feltétlenül próbáld ki! 

29089349_1643940172320655_2425937248361906176_n.jpg

❤️ Felnéztünk a szentendrei házikóba...

Tettünk-vettünk, rendet raktunk, tavaszi nagytakarítottunk és szépítettünk. Ha tehetném ki se mozdulnék a szentendrei házikóból, olyan gyönyörű innen a kilátás, kedvesek a szomszédok, jó a levegő, a színes madárcsicsergésről már nem is beszélve. 

29089989_228211707740685_8145809427128123392_n.jpg

❤️ Reggelente gazdagon hidratáltam...

A napi arcápolási rutinom elengedhetetlen lépéseként használom a L'occitane Aqua lágy krémét, mely gazdag hidratálást biztosít az arcbőrömnek és ezáltal puha, sima tapintást nyújt egész nap. Hamar beszívódik, kevéske is elég belőle, nem allergizál, nem pattogzok ki tőle a bőröm, nem ragad és gyors beszívódásának köszönhetően nagyon szeretek erre a krémre sminkelni. Szép, élettel teli összhatást nyújt az arcomnak.

30087950_355839108263224_6400018977807925248_n.jpg

❤️ VIP meghívottként vendégeskedhettünk... 

Peugeot magyarországi csapatának köszönhetően Kedvessel mi is részt vehettünk a Magyarországon rendezett Hungarian Open tenisz bajnokságon. Fantasztikus élmény volt, olyan emberekkel találkozni, egy asztalnál ebédelni, akiket eddig csak a tévéből láthattunk. Örök emlék marad.

30604411_1325043164264586_1339493969117052928_n.jpg

❤️ Szerelembe estem néhány új sminkpalettába...

Tavasszal két Miss Sporty Designer Smoky szemhéjpúder paletta is eljutott hozzám tesztelésre. Nekem nagyon bejött mind a kettő, szép, alap színek, melyekkel könnyen lehet dolgozni, elég pigmentáltak, akár rohanós reggeleken is szép, természetes sminket lehet belőlük kreálni, de egyszerű mozdulatokkal varázsolhatunk visszafogott sminkünkből valami igazán látványos, szexi, füstös tekintetet is. Megéri őket kipróbálni!

30077007_1683071531806832_2338928435079938048_n.jpg

❤️ Meglátogattuk a Diósgyőri várat...

Valódi kincset küldött számomra Diósgyőr várkapitánya, amikor meghívott Magyarország egyik legszebb történelmi településére, a gyönyörűen felújított középkori várkastélyba. 
Bővebben itt olvashatsz az utazásunkról!

30830348_1724229840993211_5846459953199448064_n_1.jpg

❤️ Újabb szerelem, újabb szépség...

Sokáig nem értettem miért rajong annyira párom édesanyja annyira a Mazda modellekért, amíg nem került kezeim közé ez a gyönyörű Mazda CX5, és a színe, komolyan, ez a szín a legjobb választás ennek az autónak.
Bővebben itt olvashatsz róla!

30856498_570008173384125_4857228770458730496_n_1.jpg

Május

❤️ Életemben először ültem új Ladában...

Május első hetében a Lada Vesta SW Cross lett az útitársunk, és mivel annyira kis kezes volt, annak ellenére, hogy tősgyökeres orosz szépség, még én is könnyedén elvezettem. 
Bővebben itt olvashatsz róla!

32669055_2122553861314865_4978554724623056896_n.jpg
❤️ Idén is Lovaspolo Kupán jártam...

Hihetetlen, hogy minden évben milyen meleg van azon a napon, amikor a Lovaspolo Kupát tartják. De így legalább felavathattam a gyönyörű Tórizs Hajnalka kalapomat és ezt a szép ruhát, amit kizárólag erre az alkalomra vart nekem Csikós Anikó, aki nem mellesleg Liptai Claudiának is készíti álomszép ruháit tv-s szerepléseihez: Sztárban sztár, Csak show és más semmi. 

32636187_198802834094257_3462946944383451136_n.jpg

Június

❤️ Volvoval indítottuk a nyarat...

Legújabb tesztünk főszereplője és az idei év - szerintünk - legszebb tesztautója a Volvo márka újdonsága az Xc60-as, annak is a környezettudatosságra kihegyezett hibrid csúcs modellje volt, mely rendkívül szemet gyönyörködtető lett, külső-belső vonalai és kifinomultsága egyaránt elragadó.
Bővebben itt olvashatsz róla!

33028111_2102376459974231_5037380542329257984_n.jpg

❤️  Szentendrén cseresznyéztünk...

Talán utoljára otthon, nagymamám kertjében, Váradon láttam ilyen gyönyörű cseresznye termést. Több se kellett nekem, azonnal leszüreteltem az édes, ropogós cseresznyéket. A tele pakolt tálakból aztán testvériesen osztoztunk és falatoztunk. Imádtam ezt a napot! 
32921419_237496166834044_1892963959053484032_n.jpg

❤️ Eljutottunk Frankfurtba...

A Hyundai magyarországi csapatának köszönhetően a VoilaMode is képviselhette magát egy új modell bemutatásakor, Frankfurtban, ahol közelebbről is megismerkedhettünk a Hyundai I20 modellel. 

33210270_169873573690868_3759195418886406144_n.jpg

❤️ Bátor voltam és mertem színeket használni...

Méghozzá ezeket a gyönyörű IsaDora Palm Beach kollekció szépségeket. A márka legújabb kollekciója annyira ragyogóvá és káprázatossá sikeredett, ezekkel az élénk, erőteljes színekkel, hogy nem lesz tekintet, mely ne csodálna meg, ha felkened.
Bővebbe itt olvashatasz róla!

jumius.jpg

❤️ Ellátogattam ennek a cuki autónak a sajtótájékoztatójára...

Egészen egyedi, különlegesen trendi megjelenésével és high-tech kiegészítőivel új színt hoz a városi kisautók piacára az új Toyota AYGO, amely új, izgalmas felszereltségi szintekkel és számtalan opcióval teszi lehetővé azt, hogy teljesen személyre szabjuk az autónkat. Úgy gondolom a városi dzsungelhez edzett nőknek tökéletes választás.
Bővebben itt olvashatsz róla!

33419847_2130867100526465_9111148591564455936_n.jpg

❤️ Megszerveztük az első közös study utat Bükfürdőre...

Ahol már első este elő cigányzene szólt a vacsora alatt, aminek azért volt némi libabőr hatása, és nem csak rám. Az utólagos beszámolókból és a lányok - bloggerek, újságírók - elmondása szerint is ez volt az egyik legszebb emlék erről az útról.
Itt olvashatsz a beszámolóról!

34355193_1776880825737174_536085534280253440_n.jpg

Július

❤️  Szentendrén töltöttük az első hétvégét...

A látvány önmagáért beszél, én képtelen vagyok betelni vele, minden évszakban gyönyörű ez a hely. Itt aztán tényleg jobban esik a reggeli kávé, a grillezés és az esti borozgatás. 

julius_1.jpg
❤️ Kipróbáltam egy igazi dömpert...

Bár az Isuzu D-Max inkább egy hatalmas munkaeszköz, mint városi szépség, amivel a belvárosban lehet villogni a barátaink előtt, mégis remek választás lehet azoknak is, akik vágynak egy strapabíró, megbízható óriásra ebben a városi őrületben.  
36764566_194651807889414_4212933021214441472_n.jpg

❤️ Elugrottam az Aquaworldbe, de nem fürödtem...

Munkámból kifolyólag ebben a hónapban többször voltam az Aquaworldben, mint kedvenc kávézómban, de így is minden egyes percét élveztem. Remélem nyáron te azért csobbantál egy nagyot az itteni medencékben!

majus.jpg

❤️ Részt vettünk a Volvo Regattán...

Fergeteges élmény volt a szebbnél-szebb autókat letesztelni, hajókázni a Balatonon és testközelből szurkolni a versenyzőknek. Ha teheted, egyszer mindenképp próbáld ki!

julius_2.jpg

❤️ Galyatetőn pihentünk...

És ha már ott voltunk, elugrottunk az esti musical előadásra. S bár először kicsit eltévedtünk az erdőben, remekül éreztük magunkat, de azt hiszem erről a kép is remekül tanúskodik.

37288920_478449799227187_4962684116089700352_n_1.jpg

Augusztus

❤️ A Balatonnál töltöttünk pár napot....

13 éve annak, hogy először lejöttem ide vele. Azóta minden évben készítünk a kikötőben egy közös fotót, emlékbe magunknak, mert jó érzés visszanézni őket. 

37639468_525659441199392_3963560640118784000_n.jpg

❤️ Ebéddel ünnepeltünk...

Mert nincs névnapom egy közösen eltöltött, finom vacsora nélkül, ami még akkor is csodálatos volt, hogy aznap ki voltunk a 40 foktól, a sok szúnyogtól és a méhecskétől, ami ellepte a helyet. 

augusztus.jpg

❤️ Enyhülésért imádkoztunk...

Elképesztő milyen az ember. Télen már nagyon utáltam az egész hideggel, havazással járó undok időjárást, augusztus végén pedig már untam a nagy nyári melegeket, így külön öröm volt, hogy egy ilyen szuper autó állt a rendelkezésünkre, amiben ki lehetett bírni a délutáni dugókat.

38215614_2143047875953501_1938407874141093888_n_1.jpg
❤️ Felvonultunk Szentendrére...

Imádok itt lenni, feltöltődök, megpihenek, megnyugszom végre a hosszú, fárasztó hét után és nem mellesleg a mi szobánkból olyan a kilátás, amilyen talán az egész házból sehonnan. 

39803267_252775475373582_8921139521857257472_n.jpg

❤️Itt végre olvashattam is...

Belekezdtem végre Ruth Hogan első regényébe, mely Az elveszett tárgyak őrzője címet viseli. A címlap ellenére nem épp egy romantikus lányregény, de nagyon jó kis olvasmány, ajánlom figyelmedbe.

38532835_1056172527883874_1543908367724969984_n_1.jpg

❤️ Újabb álomautó gurult be hozzánk...

Ez az Alfa Romeo olasz szépség nem hazudtolja meg önmagát. Úgy tündököl az utakon, mint egy valódi olasz díva. Elsőre nekem az isteni Lollo, a gyönyörű Gina Lollobrigida jut eszembe róla: utánozhatatlan elegancia, kifinomult megjelenés.
40361422_2131335763803648_7206142832703176704_n.jpg

Szeptember

❤️Elutaztunk a Tiszafüredi Halászlé fesztiválra...

Bár nem vagyok egy nagy halászlé rajongó, remek program volt ez az egy napos kiruccanás Tiszafüredre. Ez a két Matyó ruhába öltözött hölgy pedig volt olyan kedves és megengedte, hogy készítsek egy fotót róluk munka közben. Nem bájosak?

39881723_458354881337973_4705949787386544128_n.jpg

❤️Végre egy hozzám illő apróságot is tesztelhettem...

Továbbra is szívem csücske ez a szuper trendi, új Honda Jazz, melynek külső méretei igencsak megtévesztőek.
Döbbenetes, de különösen nagy a helykínálata és a belső variálhatósága. Ez a szín pedig nagyon jól áll neki! Nem mellesleg, azért is áll hozzám ennyire közel, mert épp egy cuki, szürke Honda Jazz modellen tanultam meg vezetni, köszönet érte a Mosolyzóna iskolának.

40051383_487425611734124_5126358297468731392_n.jpg

❤️Elgondolkodtam az esküvőmön...

Rabócsi Renáta ruhatervező munkáit szinte már mindenhol ismerik, ám hazánkban eddig csak Nyíregyházán volt elérhető a szalonja, de szeptemberben végre Budapesten is megnyitott az első Rabócsi szalon. Annyira álomszépek Reni ruhái, hogy erősen elgondolkodtam rajta, ha egyszer férjhez megyek, akkor biztos az ő ruhájában fogom kimondani a boldogító igent!

40346726_325039164733187_1568686127555398657_n.jpg

❤️ Végre rendet raktam az ékszereim között...

Ha ősz, akkor nálam megsokasodnak a kiegészítők száma. A hidegebb időkben előszeretettel dobom fel a kabátomat, blézereimet, pulóvereimet látványos, színes brossokkal. A különleges fülbevalókról már nem is beszélve.Ezeknek a szépségeknek azonban hely kell, sok hely, ezért néha nem árt, ha rendet teszek köztük.
További ékszerek: Rossetti Bizsu

40058890_290774601703699_9074398091929162243_n.jpg

❤️ Egy hétig ezzel a szép Lexus modellel járhattam...

A Lexus CT 200h kifinomult, városi megjelenéssel ötvözi az egyedülálló Lexus kézműves kidolgozást és a márka legfejlettebb technológiáját. Ezt az autót nm lehetett melegítőben vezetni, kiérdemelte az elegáns megjelenést.

39752955_275985969681744_5825102620957265605_n.jpg

❤️ Kicsit visszamentem a gyerekkorba...

Ilyenkor elfelejtem, hogy felnőtt nő vagyok, hogy elmúltam 30, és utoljára 8 évesen babáztam. Egy valódi Anekke rajongó számára ez a parfüm illatú baba kötelező darab és a legkülönlegesebb része a gyűjteményének.
40234778_340953453114412_388549560395863341_n.jpg
❤️ Megnéztem a Frida Kahlo kiállítást...

A Sofitel Szálloda csapatának jóvoltából én is meghívást kaptam egy különleges mexikói estre, melynek keretein belül közelebbről is megismerkedhettem a híres festőnő, Frida Kahlo munkásságával. Ez a nő divat, kultusz, a 20. századi Mexikó egyik legemblematikusabb alakja. 

40344703_425330701330514_5339294674418247033_n.jpg

 ❤️ Újabb study út egy szuper csapattal... 

Korán indultunk Hajdúszoboszlóra, s bár ez a hely nem Párizs, vagy Velence, de remek hely arra, ha magad mögött akarod hagyni a zajos várost.
A beszámolót itt olvashatod el róla!

40615413_234071200597500_653065986656823779_n.jpg

❤️ És a kis csipet csapat...

A legszuperebb csajokkal. Volt köztünk újságíró, blogger és vlogger, de itt ez nem számított! Jól éreztük magunkat és remekül egymásra hangolódtunk. Nem mellesleg lett itt egy bajszos udvarlóm is, egy igazi Sugar Daddy, de a lányok erről többet mesélhetnének. :)

41685263_315505842542992_3013723373602424515_n_1.jpg

❤️ Menőztem ezzel a kis cukisággal...

Gyakran érzem azt, hogy túl gyors nekem a mai világ, és ha lehetne választani, más korban élnék. Olyanban, amelyben van idő megcsodálni a világot, belefeledkezni a szépségbe, van idő a barátságokra, szerelmekre, na meg a spontán dolgokra, melyek örömmel töltik fel az ember lelkét. Ebben a rohanó világban persze nagy segítség, ha van mellettünk egy négy keréken guruló, megbízható társ, mely bármikor ott van, amikor szükségünk van rá. Ilyen volt most nekem ez a kívül cuki, de belül erős, talán kissé hivalkodó színű, de annál dinamikusabb, városi kisautó, a Toyota AYGO. 

40665142_887725328281984_7323679166009959269_n.jpg

❤️ Betároltam itthonra több kiló almát...

Az ősz beköszöntével egyre gyakrabban ehetünk a finom, lédús almából, hiszen a sok nyári gyümölcs választéka sajnos szeptemberre megcsappan egy kicsit. Az őszi alma is jó választás, hisz jó hatással van a szervezetre, segít a fogyásban, védi a szívet. Én nagyon szeretem frissen szedve, de sütve is. Kedvencem a friss rácsos almás pite, kávéval.

40893814_711191985908155_8022473503245972952_n.jpg
❤️ Nálunk járt egy újabb Lexus...

A legnagyobb ajándék az élettől, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Gyakran úgy érzem, ez egy csodás álom, amiből soha nem kelnék fel. És örülök, hogy egyre több embernek nyújtok inspirációt a képeimmel és az autókról szóló írásokkal.

41322820_1878336948916893_2780831796139631547_n.jpg

❤️ Az Aranyélet 3. évad díszbemutatóján jártam...

Annyira szuper, hogy el lehet mondani róla, ez egy jó sorozat, még annak ellenére is, hogy magyar. Ugye te is végi nézted már?

41704366_2438267729533496_5848303967838036611_n.jpg

Október

❤️Kipróbáltam valami újat... 

Méghozzá a Dove Invisible Dry női izzadásgátló dezodorát, melyet 100 színen teszteltek, hogy ne hagyjon fehér foltot semmilyen ruhán sem. Szerintem tényleg remek dezodor, bár az illatával még mindig nem barátkoztam meg, de a hatása nagyon jó, tartós, valóban nem hagy nyomot a színes ruhákon és nem lesznek sárgák a fehér felsők sem.

42003781_495224200990064_6309787888790885969_n_1.jpg

❤️ A Fiat eseményén kicsit visszarepültem a jövőbe...

Az olasz crossover, a Fiat 500X kívül és belül is teljesen megújult. Felejthetetlen megjelenéssel és a legmodernebb technológiával csábítja a dinamikusan növő szegmens ügyfeleit; Európában 2016 óta folyamatosan az öt legkeresettebb modell között tartják számon.
Bővebben itt olvashatsz róla!

42837566_1865033726926046_1575813876005256509_n_1.jpg

❤️ Újra belevágtam az outit fotózásba... 

43915380_247135059304561_3923813524868598855_n_1.jpg

❤️  Honda modellel vágtunk bele a hűvös napokba...

Sokáig nem hittem magamban, hogy majd újra volán mögé fogok ülni és abban sem hittem, hogy valaha is olyan autókat tesztelhetek, amikről eddig csak autós magazinokban olvashattam. És mégis ott álltam ezzel a gyönyörű Honda szépséggel. Megéri küzdeni az álmainkért!

43986151_1389099067891934_1070436632994028120_n.jpg

November

❤️ Minden hétvégén sétáltunk Chyennel

A nagymamám mindig azt mondta: Éld meg a pillanatot, amikor csak teheted mozdulj ki otthonról, és ne sirasd a múltat, sem azt, aki már elment. Éld meg a jelent, mert bármikor véget érhet, légy boldog, örülj az apró dolgoknak, az élet ajándékainak: szép időnek, napsütésnek, a táj látványának, szerelmed érintésének, a kávé illatának, egy újabb napnak, melyet egészségesen élsz meg. Tégy így te is! 

43985776_493741741111647_5774423452057242024_n.jpg

❤️ Kirándultunk egy nagyot az új autónkkal...

Már másodjára fordult meg nálunk ez a gyönyörűséges Peugeot 3008-as, de még mindig imádom. A színe, a formája, egyszerűen tökéletes, és bár kívülről robusztus külsőt sugall, a belseje végtelenül kifinomult. 

42651871_2160753124146129_1544234660270309646_n.jpg

❤️ Kiugrottunk Nagyváradra...

Bár csak egy napra mentünk haza, remek program volt az egész családnak. És ha már ott voltunk, elnéztünk a Kanonok-sorhoz, mely szerves része Nagyvárad barokk negyedének. A 253 méter hosszú folyosó 56 pillérből áll és 10 épületet köt össze. Talán nem ez a leglátványosabb épület a városban, de a gyermekkori emlékeim mind a mai napig ide kötnek.

44580387_2061892137204229_4435150502449865553_n.jpg

❤️ A Gombához is felnéztünk...

Ha már Nagyváradon jártunk, a Gomba sem maradhatott ki, ahol persze készítettünk néhány remek fotót útitársunkról is, erről a családbarát Renault Grand Scenic szépségről. 
44583680_282507035705703_3691237746966573112_n.jpg

❤️ Felléptem egy divatbemutatón...

Boldog vagyok, hogy én is részese lehettem a Mozdulj Jótékonysági Divatbemutatón, melynek a gyönyörű Duna Palota adott otthont! A Mozdulj! Közhasznú Egyesület Mozduljunk együtt, egymásért! szellemében támogatja a fogyatékkal élő embereket. Ezen az estén a fogyatékkal élő emberek is meg tudták mutatni, hogy ők is tudnak komoly értéket létrehozni.  A szervezők célja, hogy a divat megálmodói és megvalósítói merjenek másként gondolkodni és szép ruhákat tervezni olyan hölgyek és urak számára is, akik egészségi állapotuk miatt speciális testalkattal rendelkeznek. A divatbemutatón egy tündéri látássérült lánnyal léphettem fel, Nagy Krisztával, IGÉZŐ gyönyörű ruhájában.

44869053_320267908703559_445858226009765067_n.jpg

December

❤️ Végre találkoztam Joulupukkival...

A Sofitel karácsonyi partiján abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy személyesen is találkozhattam az igazi finn Mikulással, akivel azonnal egy hullámhosszra hangolódtunk. Elmondta, hogy mennyire örül, hogy egész évben jó kislány voltam, én pedig megsúgtam neki egy nagy álmomat, és meghallgatott!!! Olyannyira, hogy még aznap este én nyertem a fődíjat, egy utat Lyonba, Franciaországba. 

46180161_378054746273845_5680514165941118935_n.jpg

❤️Egy teljes napot magamra szenteltem...

Végre havazott! Szerintem télen ilyenkor a legszebb a táj. Én pedig ilyenkor szeretek leginkább bekuckózni a jó meleg lakásba, forró csokit inni, gyertyát gyújtani, és karácsonyi képeslapot írni szeretteimnek, barátaimnak. S miközben az otthonomat átjárta az Anekke parfüm illatú gyertyája, én elkészítem a reggelit, lefőzöm a kávét és élvezem a hóesést. Tarts néha te is pár órás, vagy akár egy egész napos Énidőt!

47241389_336783290453489_402919359728736344_n.jpg

❤️Zwack pincebejáráson jártam... 

A Zwack Unicum Múzeum aulájában találkoztunk, ahonnan közösen indultunk neki a pince túrának, melyet Zwack Sándor és a Hallott Pénz két oszlopos tagja tartott számunkra. Annyira remek volt, csak ajánlani tudom, hogy egyszer te is menj el egy ilyen kirándulásra, ahol még a különleges Unicum Riservát is megkóstolhatod.

46691654_2349713765100696_5815791658644594572_n_1.jpg

❤️Nálunk járt ez a szép Peugeot 308-as modell...

Jól állt neki az első, nagy gyönyörű hóesés, így el is vittük magunkkal túrázni a hegyekbe.  

47120022_324836968121636_3420815335657302938_n.jpg

❤️Karácsonyra kipihentem magam...

Imádom az ünnepeket, de legjobban Karácsony első reggelét, amikor még mindenki pizsamában ül a reggeli fölött, érintetlenek az ajándékok - a kicsik nem játszottak a játékokkal, a sütiket, kekszes dobozokat nem bontottuk fel, a könyvek a fa alatt díszelegnek -  és közben egész nap lehet lustálkodni a gyönyörűen feldíszített fa körül. Szerintem ez a legszebb nap egész évben.

47431853_353796535415139_3738157604947524261_n.jpg

❤️Otthon filmmaratont tartottunk...

Bár szép lassan véget ért a Karácsony, elfogytak a sütemények, kiürültek a beiglis készletek, a karácsonyi zenék is elcsendesedtek és Kevin már csak jövőre fog visszatérni kedvenc betörőinkkel, az ünnep hangulatát megtoldhatjuk még pár boldog nappal, kellemes órával. Mondjuk nézzük meg közösen kedvenc karácsonyi filmjeinket és majszoljuk el hozzájuk a megmaradt mézes krémest.

47586337_270318576980401_6160690598549738221_n_1.jpg

❤️ Családdal Szilvesztereztünk...

Véget ért ez az év is, eljött Szilveszter és egyben 2018 utolsó napja. Csak remélem, hogy te is egy remek évet zárhatsz és bízom benne, a 2019-es évünk szebb és boldogabb lesz, mint az előző! Boldog Új Évet!

47298629_2272048609738950_7887614315167702164_n_1.jpg

Ha van kedved, készíts te is egy listát és sorold fel mik voltak a legemlékezetesebb pillanataid 2018-ban!

 

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

nevtelen_3.png

Ha tetszett a poszt, gyere a VoilaMode Facebook oldalára, és az Instagram-on is megtalálsz: @voilamode_

A bejegyzés trackback címe:

https://voilamode.blog.hu/api/trackback/id/tr9114528042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása